változások listája

Változások, újdonságok, új lehetőségek

  • Korábbi változások:
    • Grafikonok a lekérdezések között
    • Etikett nyomtatása adott partnereknek a saját lekérdezések között
    • Egy boríték nyomtatási lehetősége a számlázásban, vagy a partnereknél
    • Ajánlott levelek feladóvevénye kimenő számláknál
    • Havi összeseneket is mutató karton nyomtatás (3)
    • A képernyős főkönyvi költség/árbevétel kartonokon megjelenik az a partner is, amelynek számláján előfordult
    • Új kész lekérdezések: adott partnerrel/partner csoporttal szemben felmerült költség/árbevétel kivonat
    • Készletérték kényelmes rá és felosztása beérkezett számla / bevét tételek űrlapján (az alsó Készletérték mező és az Ért.sz.gomb segítségével)
    • Könnyű visszáruzási lehetőség a korábbi (ezen vevő ezen cikkre vonatkozó) értékesítésekből.
    • Új feldolgozás varázsló: Devizás számlák árfolyam-különbözetének automatikus könyvelése
    • Cikk választás többféleképen (pl.készletszint adattal is) a kiadás tételek űrlapon
    • Tárgyi eszköz 2.(pl. adótörvény szerinti) nyilvántartásának vezetése könnyebbé vált, az ugyanolyan mozgásnál az előzőekben felvitt saját leírás szerinti adatokat felkínálja.
    • Vevő egyedi cikkszám, adat feltüntetésének lehetősége a számlán
    • Automatikus raktárközi kiadás/bevét lehetősége egy szállítólevélen (az eddigi Másolás funkció mellett)
    • Új kész lekérdezések: Értékesítések ellenőrzése, Főkönyvi kivonat havi bontásban
    • ...
  • 2002.02.28 - A pénztárbizonylatok rögzítési űrlapján egy új gomb jelent meg: Címl. (Címletjegyzék). Megnyomására az alsó sorban a címletjegyzéket be lehet rögzíteni, és ezután a kinyomtatott pénztárjelentésen már a címletjegyzék is megjelenik. Valutapénztár esetén is használható. Használata nem kötelező, he nem visszük fel, nem jelenik meg a pénztárjelentésen.
  •  2002.03.04 - A fő könyvelési devizanem megváltoztatható a rendszer paraméterek törzsben: FO_DEVIZANEM . Használata off-shore, vagy külföldi cégek könyvelésekor jöhet szóba, egyébként a fő devizanem minden különösebb beállítás nélkül a HUF.
  • 2002.03.06 - Valutapénztárban és devizás bankban a kiadás(terhelés) tételek rögzítésekor a program segíti az átlagárfolyam képzését. Az árfolyam mezőn -1 (enter)  -re, vagy dupla egérkattintásra számolja az átlagárfolyamot.
  • 2002.03.19 - 3 új kivonat lista a kész lekérdezések/könyvelésben:
    • Kivonat ktghely részletezésben
    • Kivonat ktghely oszlopokkal
    • Kivonat munkaszám részletezéssel
  •  2002.03.21 Új beállítási lehetőségek a rendszer paraméterek között
    • TELJ_IDO_FIX          X   Ekkor a teljesítés dátuma azonos a könyvelési dátummal, 
    • EAN_KOD_KEZD     Ha itt megadunk egy speciális karaktert, akkor a cikkszám választómezőkön állva EAN (BAR) kódolvasóval is lehet cikket beazonosítani. A kódolvasó által beadott jel ha a megadott karakterrel kezdődik, azt a program levágja, és a cikktörzsbeli EAN kód adatra rákeres. Ha van ilyen, a cikkszámát a választómezőbe beírja.
  • 2002.05.01 A programban a kiszállító kódja mögé törzs került, és tud kiszállítási, felrakási jegyzéket készíteni.
    • Egy programhibát is kiküszöböltünk. A nagy tételszámú számla/szállítólevél felvitel közben egy idő után a program kezelhetetlenül lelassult, vagy hibaüzenetek jelentkeztek a hálózaton - kijavítottuk (1.42).
    • Göngyölegek kezelésének megoldása.
    • Közvetlenül a nyomtatóra küldhető - a nyomtató betűtípusával készülő - gyors szállítólevél/számla főleg többpéldányos mátrixnyomtatókhoz.
    • Idegen főkönyvi szám szerinti idegennyelvű főkönyvi kivonat
  • 2002.05.13 A programban lehet garanciajegyet nyomtatni. 
    • Egy programhibát is kiküszöböltünk. A konkurrens, intenzív hálózati üzemmódban az adatmentés során nagyon ritkán a program adatütközés miatt hibás működésre futott - kijavítottuk (1.43). Az "Ütközés miatt mentés nem történt, az adatokat frissítettem" hibaüzenet nem hibás működést jelent, hanem azt, hogy az adatmentéskor a program észleli, hogy a megynyitáskori adatok időközben - más felhasználó adatmentése miatt - megváltoztak, így nem lenne korrekt a mentés. A program a legfrissebb adatokat lekéri, és ha ezt látva az adatmódosítást a tételen mégis újra elvégezzük - és időközben most nem volt más gyorsabb nálunk - a mentés már sikeres lesz. Érdemes az 1.43 programváltozatra frissíteni!
  • 2002.05.23 A tárgyi eszköz rendszer kiegészült a 0-ra íródás dátuma mezővel. A mező nem csak kiírási (és leválogatási) célt szolgál, kitöltésével a program a leírás %-ot változtatja.(1.44  )
    • a rendszer paraméterek törzsbe fel lehet vinni a BACKUP_PATH_  (mentés útvonala a kiszolgálón) beállítást, és ekkor a program nemcsak figyelmeztet, ha régen volt adatmentés, hanem gombnyomásra az adatmentést azonnal elvégzi. (+ BACKUP_FELHA, BACKUP_NAPOK)
    • A funkciós gombok használatának lehetősége bővült (és korrektebb lett):
    • F4 = Ctrl+N = új
    • F5 = Ctrl+M = új felvitel az előző adatokkal, pl. pénztárbizonylat folytatása
    • F8 = Ctrl+S  = mentés
  • 2002.06.12 Új: A tételes készletforgalom lista 3. nyomtatása cikk sorrendű, összegfokozatokkal. Költséghelyes oszlopos lista javítása.
  • 2002.10.20 Új: Régi adatok törlése: feldolgozó program. (1.46)
    • Legrégebbi gazdasági év pü./készlet/könyvelési adatainak törlése az aktuális adatbázisból. Ha előtte készült egy másolat, akkor a régi adatok megmaradnak, de a mindenkori aktuális adatbázis mérete kisebb marad azon az áron, hogy a regi év adatainak megnézéséhez be kell jelentkezni a régi adatot tartalmazó adatbázisba. Az adatbázis másolat készítése: Törzsek megnyitásának alján Adatbázisok karbantartása, az aktuális adatbázis mentése, majd az Új gomb megnyomása után a két alsó mezőbe be kell írni a létrehozandó másolati adatbázis nevét és azt, amelyről a másolatot kérjük, végül a Mentés ( floppy ikon) gombot. Ekkor létrejön a másolati adatbázis, amelyről a Mentés (nagy gomb) segítségével biztonsági mentés is kérhető. Ezután a Kliens választás beállítása-t kell elindítani, új tételt kell kérni, adni kell egy nevet, pl. cég neve 2002-ig..., az adatbázis nevébe a másolati adatbázist kell írni, a data\data?? -be a kérdőjelek helyére a következő számot. Az adatforrás neve ugyanaz, mint a másolt adatbázisnál. Mentés után be kell jelentkezni a létrehozott adatbázisba, és fönt a kék ablakfejlécen le kell ellenőrizni a megnyitott adatbázis nevét, és az adatokat, hogy megvannak-e. Ezután be kell jelentkezni újra az aktuális adatbázisba, és indítható a régi adatok törlése.
    • egy megrendelés teljesítetlen (még nem szállított) tételeit nem csak soronkénti kiválasztással, hanem egyszerre is át lehet hozni szállítólevélre vagy számlára (szállítói megrendelést is). Használata: a szállítólevél tételsorainál új tételt kell kérni, a Rend.sz. gombot megnyomva egy rendelést (annak egyik sorát kiválasztva) ki kell választani, a raktárat meg kell adni (le kell ellenőrizni) majd fent a R.össz. gombot megnyomva a rendelés minden teljesítetlen tétele a szállítólevélre beíródik. Kiadásnál csak annyi, amennyi van raktáron belőle, ha több sorozat is volt raktáron, akkor erre figyelmeztet.
    • Számmal kezdődő nevű partnerek kiválasztásánál a program néha hibásan működött, ki lett javítva.
    • Készletérték-számításnál kérhető a számolt utolsó átlagbeszerzési ár beírása a cikktörzsbe. Akkor érdemes kérni, ha olyan záró dátumig kérjük a számítást, amely időszak már tartalmazza a beszerzések pontos készletértékét (pl. már a szállítási vagy vámköltség is rá lett osztva).
    • Árajánlatnál árkalkulációs lap kérhető (végső eladási ár / utolsó számolt átlagbeszerzési ár/ %)
  • 2002.12.10 Új: Gyártás, Új mezők, Új lehetőség: egy rendelés bevétele/kiadása egyszerre (1.47)
    • Új mezők a partnerek és telephelyek törzsben: külön jövedéki és működési engedélyszám, látogatási és szállítási nap, nyitvatartási idő, jel
    • Új mező a cikkek törzsben: űrtartalom(liter)

    Gyártás:

    • 1. töltsük fel a Gyártási darabjegyzék törzset
    • 2. Egy R? bevét naplóban 20 (késztermék bevét) mozgáskóddal vigyünk fel egy új bevételezést a gyártandó késztermékből a készáru raktárba (ha azonnal elkészül), vagy a 'gyártás' raktárba (ha később készül majd el, és akkor majd raktárközi átadással adjuk át a készáru raktárba). A késztermék előkalkulált önküöltségi árát előtte vigyük fel a cikktörzsbe a Beszerzési ár mezőbe. A program ad egy gyártásszámot. Ezt a mezőn a kijelölés után a jobbegér/'másol' funkcióval vágólapra lehet másolni.
    • 3. Egy S? szállítólevél naplóban 30 (alapanyag felhasználás gyártáshoz) mozgáskóddal vigyünk fel egy szállítólevél fejlécet úgy, hogy az eredeti bizonylatszám mezőbe a gyártásszámot jobbegér/'bemásol' funkcióval be lehet másolni. A tételeknél egy új tételt kell elkezdeni, meg kel adni az alapanyag raktárat (+khely,munkaszám...) majd a fölső eszköztár Gyárt. gombjával a gyártásszám még ki nem adott anyagszükséglete kiadható kétféleképpen: kiadás csak amennyi van raktáron vagy kiadás akkor is, ha nincs raktáron.

    Egy szállítói rendelés bevételezése vagy egy vevői rendelés kiadása egyszerre:

    • 1. A bevét (bevét vagy beérkezett számla) vagy kiadás (szállítólevél vagy számla) bizonylaton az eredeti bizonylatszámba írjuk be a saját rendelésszámot, ha ezt tudjuk.
    • vagy ha nem tudjuk, maradhat üresen, de ekkor az új felvitel megkezdése után (az eddig is működő módszer szerint) a Rend.sz. gombbal egy rendelés egyik teljesítetlen tételét ki kell választani.
    • 2. Ezután a felső eszköztár R.össz. gombjával a megadott rendelés összes teljesítetlen tétele teljesíthető a kiadás esetén kétféleképpen: kiadás csak amennyi van raktáron vagy kiadás akkor is, ha nincs raktáron.
    • Ha nem is adtuk meg a rendelésszámot és nem is választottuk ki egy tételét, akkor az összes rendelés egyszerre teljesíthető.
    • A bevét tételek ablakban az egységár mezőn egy ketős kattintással az aktuális beszerzési egységár a cikktörzs beszerzési ár mezőjébe mint utolsó, aktuális beszerzési egységár beírható anélkül, hogy a cikktörzset meg kellene nyitni.
    • Egy szállítólevél úgy is gyorsan kiszámlázható, hogy a számlát elkezdve egérrel az Eredeti biz.szám mezőbe a (zárolt, azonos devizanemű, mozgáskódú) szállítólevél számát beírjuk. A mezőt elhagyva a partner, szállítási cím beíródik, és a szállítólevél is a számlához választódik.
    • Két időszak adatát tartalmazó főkönyvi/részletes kivonatok a Kész lekérdezésekben
    • Partner cím adatot is tartalmazó pénzügyi rendezetlen lista (4-es).
    • Jövedéki listák (saját lekérdezések)

     

  • 2003.03.03  1.50 -es változat.
    • Árajánlatból egyszerűen megrendelés. Amikor a megrendelést visszük fel, elsőként írjuk be az ajánlat (saját) számát az egyéb adat mezőbe. A partnert a program kitölti, és megjegyzi az ajánlati sorokat, így ezek könnyen bemásolhatók (tételek / új / másol gomb)
    • Rendelésből egyszerűen szállítólevél / számla. Amikor az új szállítólevelet / számlát elkezdjük, elsőként az eredeti bizonylatszám mezőbe írjuk be a megrendelés (saját) számát.
    • Telefon és internet számlák 70%-os áfájának számolását könnyíthetjük: a rendszer paraméterek törzsbe fel kell vinni egy TELE_ESE_KOD beállítást, és a tartalma legyen pl. TEL,INT,   vagyis vesszővel elválaszva és lezárva azon eseményeket kell felsorolni, amelyekre ez vonatkozik. Az eseménynél a 3  25% áfa-t jelöljük be. Amikor érkezett számlánál (vagy pénztárban) ilyen számlát rögzítünk, a gyors áfa sorban a program eleve csak a korábban beütött teljes számlaösszeg 70%-át kínálja fel a brutó mezőben, amikor rálépünk. Mentés után még a maradék alapot egy pl. 11 Vissza nem igényelhető áfa  kategóriába vigyük fel.
    • A devizaárfolyamok törzsében fordítva (1 EUR=250 HUF vagy 1 HUF=0,0045 EUR) megadott árfolyamot is be lehet vinni.
    • A devizaárfolyam mező 6 tizedesre bővült.
    • ~GYARTAS.FRX  új saját lista az egyes gyártások anyagfelhasználását mutatja mennyiségben és értékben
    • A gyártási darabjegyzék törzs kiegészült két új listával (anyagszükséglet mennyiséggel és anyagszükséglet mennyiséggel és értékkel)
    • ~MERL_ELL.FRX új saját lista a mérlegadatok számításának ellenőrzését segíti.
    • Új mezők a megrendelések felvitelekor: költséghely, munkaszám. A vevő megrendelések felvitelekor már megadhatjuk a költséghelyet és/vagy munkaszámot, amelyet a program a szállítólevélre / számlára továbbad, amikor a megrendelés alapján a kiadás történik (akár soronként, akár egyszerre).
    • Új gomb a Főkönyvi számok törzsben: 'Merl.beír'.  Ha egy gyűjtő (alábontott) főkönyvi számnál (pl. 511) a mérleg/eredmény beállítást elvégezzük (pl. A10  +), akkor a program gombnyomásra ezeket a beállításokat az alábontott főkönyvi számoknál beírja (pl. 5111,5112...)
    • A mérleg/eredmény törzsben egy mérleg/kimutatás tábla (amely egy adott betűvel kezdődik) fájlba kiírható, majd egy másik cégnél beolvasható. Kiírás beállítása (ahol majd kiírjuk): rendszer paraméterek: EDI_MR_FELAD    X . Beolvasás beállítása (ahol majd beolvasuk): EDI_MR_FOGAD     X. Kezelése: kiírás: amelyik cégnél kialakítottuk, ott a tábla egyik sorára rá kell állni, majd: főmenü / Eszközök / EDI feladása. Ahol be szeretnénk olvasni, ott a mérleg törzs megnyitása után: főmenü / Eszközök / EDI fogadása.
  • 2003.04.22 1.51-es változat. Az áttérés előtt minden cégről adatmentés, és a \profit programalkönyvtár mentése szükséges!
    • Eddig a felhasználók és a hozzáférési jogok nem az ügyviteli adatbázisban, hanem a programkönyvtár alatti adatelérési alkönyvtárakban voltak (\profit\data\data01 vagy \data02 ...) Távoli elérés esetén ezen adatok karbantartása nehézkes lehetett. Az 1.51-es változattól ezek az adatok bekerülnek az ügyviteli adatbázisba, így a karbantartás egyszerűbb, és biztonságosabb. Az ügyviteli adatbázis mentése a felhasználói és hozzáférési adatokat is menti. Így az ügyviteli adatok mentésén kívül már más mentenivaló nincs, csak a programkönyvtár \profit\report alkönyvtára akkor, ha egyedi készítésű riport fájlok is vannak.
    • Az eddigi - felhasználói és hozzáférési szinteket használó - hozzáférési biztonsági rendszer kiegészült azzal a lehetőséggel, hogy minden egyes programhoz (képernyőhöz) az eddigi rendszert felülbíráló felhasználónkénti engedélyezést/tiltás válik lehetővé. A hozzáférési jogok űrlapon alul levő - alapértelmezetten üres - mezőben sorolhatjuk fel a kiegészítő engedélyezést/tiltást az alábbi módon pl.: XXXXX/MFST,YYYYYYY/MFS,ZZZZ/,              (a f.név utáni / majd a , kötelező). Ekkor az
      • XXXXX felhasználó (M)egnézheti,(F)elviheti, (S)zerkesztheti és (T)örölheti is az adatokat az adott programban, függetlenül a felhasználói szintjétől. és a program megnézési, felviteli, szerkesztési és törlési szintjétől.
      • YYYYYYY felhasználó megnézhet, felvihet, szerkeszthet, de nem törölhet.
      • ZZZZ felhasználó nem férhet hozzá (még akkor sem, ha a felhasználói szintje és a program hozzáférési szintje ezt megengedné)
      • QQQQ felhasználó - mivel neve nem szerepel itt - az eddigi általános beállítás szerint férhet hozzá az adatokhoz, vagyis ha felhasználói szintje nagyobb, mint a program pl. megnézési szintje, akkor nincs joga megnézni, ha egyenlő vagy alacsonyabb, akkor van stb.
    • Hálózati (helyi vagy távoli eléréses) munkaállomások esetén lehetőség van az eddiginél jóval kisebb helyi hálózati forgalmat generáló programindítás beállítására. Minél bizonytalanabb a helyi hálózat, minél több munkaállomás dolgozik egyszerre ill. minél lassabb a szerver, annál inkább javasoljuk az áttérést. Az áttérés az új indítóprogram PR_START.EXE (minden gépre való) feltelepítésével (másolásával), és a programalkönyvtárban három fájl átmásolásával beállítható. (További információk a telepítő CD \PR_START alkönyvtárában levő OLVASSEL.TXT-ben)
  • 2003.07.16  1.52-es változat.  A munkaszám megnevezés mezője 20-ról 50 karakterre bővült.
    • Új saját lista: ~MSZ_KAR    munkaszámonkénti karton nyomtatás
    • Új saját lista: ~PENZUGY    számla kelt, teljesítés időpontja, eddigi késés napokban, egyéni hivatkozás adatokat is mutató rendezetlen pénzügyi tételeket tartalmazó lista főkönyv/partner sorrendben fekvő formátumban
    • A késedelmi számlákról partnerenként összesítést tartalmazó lista kérhető. Előtte a jel mezőre vonatkozóan szűkítés kérhető, pl. K: kis értékű, nem nyomtatott, N: nyomtatott és elküldött, F: fizetett
    • Új beállítási lehetőség: KESSZA_REPOR      egyedi késedelmi számla riport
    • Új beállítási lehetőség: BEVETB_REPOR      egyedi bevét bizonylat riport
    • Új beállítási lehetőség: PENZTB_REPOR      egyedi pénztárbizonylat riport, vagy PENZTB_???OR egyedi pénztárbizonylat riport az adott naplóban
    • A készletérték számításával kapcsolatos finomítások: számlához választott bevét bizonylat Ért.sz. gombját nem lehet megnyomni, Könyvelt számlánál az Ért.sz. gombot nem lehet megnyomni.
  • 2003.11.05 1.53-as változat
    • A program lehetőséget ad egy könyvelési adatbázis kezelésével a magyar és az IAS szerinti számviteli elveknek megfelelő könyvvitel egyidejű vezetésére. Új listák: IAS szerinti kivonat, ... IAS_TE_KONYV, KTGNEM_KEZDE 05, ELLENKTGNEM ?9
    • A munkaszám törzsben a munkaszám megnevezése 50 karakterre nőtt
    • UGYNOK_BEIR_       SL        Partnernél beírt ügynök adat áthozatala a számlára/szállítólevélre
    • KISZAL_BEIR_          SL        Partnernél beírt kiszállítási adat áthozatala a számlára/szállítólevélre
    • ARRES_SZAM_F      X          Ekkor az árrés% oszlopot az értékesítése statisztika listákon és az anyag kartonon nem a beszerzési értékből kiindulva (alulról), hanem az eladási értékből kiindulva (felülről) számolja.
    • A zárás/nyitás programban a számlaosztályonként megadott záró főkönyvi számokat a program speciálisan kezeli: a zárás előtt esetleg ezeken levő egyenleget a program nem zárja és nem nyitja. A régi működés: ZARO_FOK_ZNY
    • AFA_SZ_LEZAR       Ha ide egy dátumot beírunk, a program nem enged ilyen, vagy régebbi dátumú számlát iktatni, felvinni a kimenő és érkezett számla naplókban. (Ha az ÁFA bevallást már benyújtottuk, ezzel megakadályozhatjuk a véletlen rögzítést a bevallott hónapra)
  • 2003.12.09 1.55 -ös változat
    • A program nemcsak piros színnel jelzi, hanem egy kis figyelmeztető ablakban szól is, ha mínuszba ment a készlet: KESZ_ERTN_MI   X
    • A program nem engedi mínuszba menni a készletet: KESZ_ERTN_MI   N
    • A programban korábbi árajánlat segítségével is lehet árat képezni a megrendelés, szállítólevél, számla soroknál egy 'Aj.' nyomógomb segítségével
    • Az ÁFA bevallás benyújtása után megakadályozható a programban, hogy valaki a bevallott időszakra később érkezett vagy kimenő számlát, ill. pénztárbizonylatot rögzítsen: AFA_SZ_LEZAR  éééé.hh.nn  (a bevallott időszak utolsó napja)
    • Kimenő számlák automatikus kontírozása egy fix főkönyvi számra (nem a cikktörzs+mozgás+autokontírozás alapján): KIM_AUT_KONT Használható pl. a nagy tömegű kézi kimenő számla nyitáskor. (KIM_AUT_KONT 491   utána ki kell venni)
    • Új mező a cikk kategóriák törzsben:  Besz.ktg.%   A Besz.ktg.% használata olyan cégeknél javasolt, ahol már a bevételezés pillanatában a nyers (számlán, szállítólevélen szereplő) beszerzési költséget egy fix (cikk kategóriánként megadható) pótlólagos költség %-al megnövelt értéken akarják készletre venni, amely tartalmazza a becsült szállítási és vámköltséget. Az 'Ért.sz.' gomb megnyomásakor a második választási lehetőséget kell választani:  '+ktg.%'.
    • Új mező a cikk kategóriák törzsben:  Ért.árr.%   Az értékesítési árrés % használata olyan cégeknél javasolt, ahol a bevételezés pillanatában a (nyers) vásárlási ár ismeretében azonnal új eladási árat akarnak képezni. Ekkor be kell állítani a rendszer paraméterek törzsben: UJELADARSZAM és a tartalmába beírni: 0   (nulla) ha a képzett új árat egészre akarjuk kerekíteni, vagy 2  ha 2 tizedesre. A beszerzéskor a tételek felvitelekor a beszerzési egységár mezőt elhagyva a program megkérdezi, hogy beírja-e az új eladási egységárat, amit úgy képez, hogy ráteszi a besz.ktg%-ot (ha nem nulla) majd az értékesítési árrés %-ot. A régi eladási árat ellenőrzésképpen kiírja.
    • Új mező az ÁFA kategóriák törzsben: 'Utána'  Ha egy megszűnő ÁFA kategóriánál beírjuk az érvényesség vége adatot, és az 'Utána' mezőbe beírjuk az új ÁFA kategóriát (nem a %-ot!), akkor a program számlázáskor, szállítólevél, ill. rendelés készítésekor figyeli a dátumot, és ha a cikktörzsben levő, a cikkhez tartozó ÁFA kategória érvényessége lejárt, akkor automatikusan az utána következőként megjelölt ÁFA kategóriát használja.
    • Új mező a prtnertörzsben: Közösségi (EU) adószám. Ha a saját adat és a vevő adata is ki van töltve, akkor ráírja a számlára.
    • Új mező a cikktörzsben: EU statisztikai kód. Az EU-n belüli export és import kigyűjtésére, későbbi lejelentésére szolgál
    • Új beállítás: SCREEN_COLO_   tartalmába egy számot ütve a számnak megfelelő háttérszín jelenik meg (konzultáció javasolt). Másik lehetőség: tartalmába RGB(r,g,b)      -t kell írni, ahol r(piros),g(zöld) és b(kék) számok 0 és 255 között lehetnek.
    • Új mezők a megrendelésekben: értékesítési devizanem. Lehetőség van arra, hogy a megrendelést (visszaigazolást) pl. EUR-ban adjuk, de megjegyezzük, hogy a számla HUF-ban készül majd. Számlázáskor a program az ár konverziót elvégzi.Ez tovább finomítható egy másik mező segítségével:D.j: deviza jel. Így még az is megadható, melyik árfolyamot használja.
    • Az áfa listán be lehet állítani, hogy a fizetendő és az igényelhető áfa összesítő sorok a bevallás mely sorába kerüljenek AFA_BEV_SORF (fizetendő. alapértelmezetten 2004. májustól: 28) és AFA_BEV_SORI (igényelhető. alapértelmezetten 2004. májustól: 52)

2004.02.01 1.56 -ös változat

    • Új törzs: Leltári körzet. A tárgyi eszközben eddig a leltári körzet kód szabadon megadható mező volt, mostantól ennek kitöltése ellenőrzötté vált.
    • A tárgyi eszköz állapot nyomtatásában megjelent egy harmadik nyomtatási lehetőség, amely az eszközök leltári körzetek szerinti nyomtatását teszi lehetővé.
    • Bevét bizonylat tételeit másolva a tételeket lehet kiadási bizonylatra bemásolni.
    • Bevét bizonylaton a készpénzes anyagvásárlások rögzítésének könnyítése érdekében a rögzített érték mezőbe elég a számlán szereplő bruttó értéket beírni (vesszővel a számot a 'helyére tenni') és Ctrl+TAB -ot ütve a program visszaszámolja nettóvá.
    • A készletérték számítás kicsit finomítva lett, így kevesebbszer akad el hiányzó értékadat miatt.

2004.02.20 1.57 -ös változat

    • Új mező a főkönyvi törzsben: Kapcs.váll.sz. Itt X-el kell megjelölni azon főkönyvi számokat, amelyeken a kapcsolt válakozásokkal szembeni kölségeket, árbevételeket tartjuk nyilván. A mérleg/eredmény készítésekor a programban két új oszlop is megjelenik és nyomtatható is: Kapcsolt vállalkozással sz.forgalom és Konszolidált érték (a kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos forgalmat nem tartalmazó érték). A program a mérleg készítésekor a főkönyvben X-el megjelölt főkönyvi számok forgalmát gyűjti a Kapcsolt váll.sz.forgalom oszlopba.
    • Új mező a mérleg törzsben: Forg. Ha Cashflow kimutatásban (a mérleg/eredmény törzsben pl. W táblában kimunkáljuk és a főkönyvben a kimutatás A-val rámutatunk) csak a tárgyévi forgalom kigyűjtése kell, akkor ide X-et kell tenni. A mérleg/eredmény soroknál maradjon üres!
    • A bank rögzítésekor a bankkivonat sorszáma az eddigiektől eltérő módon is kezelhető. A hagyományos kezelés szerint egy bankkivonat minden tételénél a saját szám mezőbe a bankkivonat száma kerül (pl. 078). Nagyobb cégeknél szükség lehet arra, hogy egy bankkivonat tételeit utalásonként, vagy oldalanként külön megjelöljük, gyűjtsük. Ennek módja az, hogy a (pl. 78-as) bankkivonat első tételének rögzítésekor a mezőbe 078/001 -et ütünk. A következő tétel rögzítésekor az 'Új' gomb melletti 'Tétel másolása' (vagy F5) gombot nyomva a mező tartalma nem változik, marad 078/001 de mentéskor alul zárójelben megjelenik a 078/001 összesítő értéke (hasonlóan az összetett pénztárbizonylatokéhoz). Ha az 'Új' gommbbal (vagy F4 -el vagy Ctrl N -el) kérünk új tételt, akkor a kivonat számát a program automatikusan megnöveli: 078/002
    • A bank, pénztár (és vegyes) rögzítési képernyő 'Számlaszám' mezőjében amikor a partner neve alapján szeretnénk megtalálni egy kifizetetlen számlát, innetől nem kell a név kezdet mögé még a % jelet is ütni (ez nehézkes volt), elég a név kezdet beütése után rögtön az F9 gombbal a választólistát kérni.
    • A fizetendő és az igényelhető áfa összesen sor bevalláson levő sorszáma beállítható a rendszer paraméterek törzsben: AFA_BEV_SORF és AFA_BEV_SORI

2004.04.30 1.58 -as változat

    • Új mezők az érkezett és kimenő számla, bevét bizonylat és szállítólevél képernyőkön: ügyletkód, paritáskód, fuvarozási mód, származási/célország kódja az INTRASTAT jelentéshez
    • Új mező a cikktörzsben: 'Kieg.mennyiség' az INTRASTAT jelentéshez.
    • Partner mező a vegyes napló képernyőn.
    • Áfa listán új 0460,0461 negyedéves összesítő listák.
    • Kész lekérdezésekben INTRASTAT jelentés

2004.07.02 1.59 -es változat

    • A Bankszámlaszámok törzsben a bankszámlaszám mező 26-ról 34-re növekedett, így az IBAN szám is elfér benne
    • A devizás számlán az áfa kategória megnevezését hosszabban kiírja a program
    • Új mező jelent meg a naplórögzítő programokban: 'A.b.' : áfa önrevíziós besorolási kód. Használata: általában lehet üres. Amennyiben egy áfa időszakot önrevíziózni kell, az önrevízióba tartozó tételeknél írjunk 1-et ebbe a mezőbe (első önrevízió). Az áfa lista alapjában véve az összes tételt mutatja, de a 'Keresés...' gombbal a lekért tételeket szűkíthetjük:
      • Nincs szűrés: összes tétel
      • N Abe Kevesebb mint 1 : eredeti bevallás (1. önrevíziós tételek nélkül)
      • N Abe Egyenlő 1 : csak az 1. önrevíziós tételek

2004.12.02 1.60 -as változat

    • Két új menüpont jelent meg a Törzsek alatt: Gépjárművek és Útnyilvántartás. Amely cégek útnyilvántartás vezetésére kötelezettek, ezentúl akár itt is vezethetik, elkészíthetik. A programok használatát bemutatja az új Help, amely weblapunkról letölthető. Az útnyilvántartásban lehet a partnertörzsben levő partnerek név és címadati közül választani (ekkor a km távolságot meg kell adni), vagy lehet korábbi útelemek közül is választani (ekkor a km is jön). Az időszak első útjánál megadott üzemanyag egységárral a program a költségeket is számolja, majd az útnyilvántartás nyomtatható.
    • A pénztárjelentésen a rontott pénztárbizonylat tételek is megjelennek 'rontott' szöveggel és nulla értékkel. Ha mégis a régi működést kérik: PJEL_RONTNEM X
    • A rögzítő programok dátum mezőiben a dátumok rövidebben is beüthetők (gyors dátum beírás ENTER-el):
    • Ha beütünk egy napot két számjeggyel és utána (ENTER)-t, a program beírja a tárgyév+tárgyhó+a napot (ha ez érvényes dátumot ad) a dátum mezőbe.
    • Ha beütünk egy hónap+napot négy számjeggyel és utána (ENTER)-t, a program beírja a tárgyév+ a hónap,napot (ha ez érvényes dátumot ad) a dátum mezőbe.
    • Ha beütünk egy év+hónap+napot hat számjeggyel és utána (ENTER)-t, a program az évet négy hosszra kiegészítve beírja (ha ez érvényes dátumot ad) a dátum mezőbe.
    • Figyelem!!! Ha egy (nem tárgyév+tárgyhavi, hanem más) kitöltött dátum mezőben javítani szeretnénk úgy, hogy egérrel az első nap mező elé kattintunk, vagy End gombbal a végére menve és egy balra nyíllal az első nap mező elé megyünk, majd a napot két számjegy beütésével javítjuk, NE (ENTER)-el hagyjuk el a mezőt, mert ebben az esetben a program a fenti működés miatt az évet/hónapot is átírja tárgyév/tárgyhónapra, hanem a mezőt TAB-al elhagyva a kívánt javítás megtörténik.
    • A gyors dátum beírás csak az olyan mezőknél működik, ahol a dátum mező mögött ott van a dátum választó nyomógomb is, vagyis a rögzítő programokban. A lekérdező programokban, ahol a dátum mező mögött nincs választó gomb, a gyors dátum beírás nem működik.
    • A rendszer paraméterek törzsben beállítható: BANK_TET_MAS X Ekkor a bankban F5-el (tétel másolása) felvitt tételek megtartják a szöveg, esemény és főkönyv adatokat.
    • A bank, pénztár és vegyes napló űrlapokon a Számlaszám mezőben a gyors pénzügyi kipontozást név szerint a mezőbe beírt névkezdet% és F9-el lehetett indítani. Ezután elegendő a névkezdet és F9, nem kell a végére a %
    • Új saját lekérdezés: ~CHARGEK.FRX sorozatszámos készlet lista.

2005.02.02 1.61 -as változat

    • A munkaszám törzs bővült egy dátum mezővel, amelynek használatával egy munkaszám (projekt) lezárható. Ide a lezárás dátumát írva a program már nem enged erre a munkaszámra forgalmat rögzíteni.
    • A Naplófajták beállítása törzs kibővült egy Felhasználónkénti hozzáférések mezővel, amely arra használható, hogy egyes felhasználók hozzáférését egyes naplókhoz egyedileg tovább szűkíthessük. Az alul levő - alapértelmezetten üres - mezőben sorolhatjuk fel a kiegészítő tiltást az alábbi módon pl.: XXXXX/MFST,YYYYYYY/MFS,ZZZZ/, (a felhasználónév utáni / majd a , kötelező). Ekkor az
      • XXXXX felhasználó (M)egnézheti,(F)elviheti, (S)zerkesztheti és (T)örölheti is az adatokat az adott naplóban (feltéve, hogy a Hozzáférések-nél beállított módon ehhez joga van), vagyis számára nem határoztunk meg további tiltást (ennek nincs értelme, egyszerűen ne is szerepeljen a neve itt)
      • YYYYYYY felhasználó megnézhet, felvihet, szerkeszthet (feltéve, hogy a Hozzáférések-nél beállított módon ehhez joga van), de nem törölhet.
      • ZZZZ felhasználó nem férhet hozzá a napló adataihoz.
      • QQQQ felhasználó - mivel neve nem szerepel itt - számára nem határoztunk meg kiegészítő tiltást.
    • Új törzs: Figyelmeztetések. Ennek a törzsnek a használatával a PROFIT program indításakor a képernyő bal felső sarkában megjelenő figyelmeztető üzeneteket lehet dátumhoz kötve előre felvinni. Ezek lehetnek pl. névnapok, vagy APEH felé való jövőbeni fizetési kötelezettségek. Az üzenet 6 nappal a megadott nap előtt már megjelenik, és még egy nappal utána is megmarad. Több üzenet is megjelenik, ha van. Ha az üzenetnél az év nincs kitöltve, minden évben megjelenik. Ha az alsó felhasználónkénti megjelenést szabályozó mező nincs kitöltve, minden felhasználónál megjelenik, ha viszont nem üres, akkor csak azon felhasználóknál jelenik meg, akiknek a neve (kötelezően vesszővel lezárva) szerepel a mezőben. Pl. ILDI,KATI,

2005.05.16 1.62 -es változat

    • A tárgyi eszköz rendszer kibővült egy Beruházási kedvezmény és egy Fejlesztési tartalék igénybevételének éve mezőkkel. Ezekre lehet szűrni a Tárgyi eszköz mozgások nyomtatása programban és megjelenik a T.eszköz kartonon is.
    • A Keresés/Leválogatás ablakba beírt szűrési leválogatási feltételt a program ezután megjegyzi, így ha ugyanazon ablakban új leválogatást indítunk, a korábbi leválogatási feltétel megmarad. Így könnyebben lehet egy leválogatást később tovább szűkíteni, vagy módosítani.
    • Új lista: A Rendelésállomány nyomtatása a rendelés határidejének sorrendjében.
    • A Készletszint / állapot lekérdezése ablakban új oszlopok jelentek meg: cikk kategória neve, név2/méret...
    • A Rendezetlen tételek kibővült a számla kelte, és teljesítés időpontja mezőkkel, valamint egy új lista ezeket is mutatja fekvő formátumban.

2005.12.20 1.64 -es változat

    • A Rendezetlen tételek, és a Kész lekérdezések / Pénzügy / Korosított lekérdezések kibővültek a partner csoport mezővel, így erre is lehet szűrni.
    • A Rendezetlen tételek ablak és a különböző bank/pénztár rögzítéskor, ill. a könyvelési ablakban a hivatkozási szám választásnál kérhető - a rendezetlen tételek közötti választást lehetővé tevő - választólisták kibővültek a 'Jel'/'Saját adat' mezővel. Ez a mező a számla rögzítő ablakok jobb felső részen található, és használható pl. annak jelzésére, hogy a számla fizethető. Annak beállítása, hogy a könyvelt számlán is módosítani lehessen: SA_KONYV_MOD X
    • A Készletforgalom lekérdezésben, amely raktárankénti készlet lekérdezésre is alkalmas, új lehetőségként megjelent a KESZF_05-ös (cikk kat./ cikkes) és KESZF_06-os (raktár/cikkes) listák a raktárak értékadatait céges szinten kiegyenlítik úgy, hogy egy cikk átlag egységára az egyes raktárakban azonos legyen. Csak akkor van értelme, ha a lekérdezés indításakor a raktár mezőben % (minden raktár) szerepel. A régi listák (01-04) továbbra is a cikk egy raktárbeli értékeként a raktári anyag karton sorainak öszesítését (a történetét) mutatják, nem pedig a fenti kiegyenlített értéket.
    • Új program a Tárgyi eszköz rendszerben: T.eszköz leltározás. Egy leltár állományt lehet törölni (hogy a korábbi adatok törlése után új leltárt kezdhessünk), majd be lehet rögzíteni a fellelt tárgyi eszközöket és akár a leltárfelvételi jegy számát is (ha van). Ezután listázható a leltár (a fellelt eszközök) és listázható a kiértékelő lista is (a fellelt eszközök és a gépi állapot és az eltérés). Az esetleges különbözeteket jelenleg kézi úton lehet felvinni.
    • Új program a Készlet-áruforgalom rendszerben: Készlet leltározás. Egy leltár állományt lehet törölni (hogy a korábbi adatok törlése után új leltárt kezdhessünk), majd be lehet rögzíteni a fellelt készleteket raktáranként (sorozatonként). Ezután listázható a leltár (a fellelt készlet) és listázható a kiértékelő lista is (a fellelt készlet és a gépi állapot és az eltérés). Az esetleges különbözeteket jelenleg kézi úton lehet felvinni.
    • A kiadás tételek ablakban eddig nem lehetett készletértéket megadni (csak a bevét tételeknél). Egyes esetekben a mínuszos (bevét) soroknál erre szükség lehet (pl. visszáru vagy leltártöbblet olyan cikkből, amelynek még nincs gépi anyag kartonja / története). Az ablak felső eszköztárán levő Fix.k..é.gomb megnyomásakor a program a cikktörzsben levő 'Számolt besz.ár' mező tartalmát egységárnak véve fix készletértéket ad a sornak úgy, mintha a bevét tételek között vittük volna fel fix készletértéket adva.
    • A partnertörzsben a partnerekhez egyedi vevő és szállító főkönyvet rendelhetünk, ha beállítjuk: P_V_FOK_KELL X Ekkor a rendelési és szállítási nap mezők helyett a vevő és szállító egyedi főkönyv adható meg és ezt a program a számla rögzítő programokban a 'Naplófajták beállítása' -nál beállított érték helyett használja. Főleg konszolidációs körbe tartozó cégeknél használatos.

2006.05.20 1.65 -ös változat

    • A Könyvelési tételek ablakba egy új mező került: (Egyedi könyvelési) Szöveg. Akár minden egyes könyvelési tételnek saját szöveg adható, amely látszik a kartonon ill. a pénzügyben. Ha üres, akkor a napló tételben levő szöveg látszik.
    • A Rendezetlen tételek ablak kibővült 3 új listával. Évenkénti összegfokozatot mutató, és munkaszámos sorrendű kintlevőség listák.
    • A pénzügyben (vevő/szállítónál) esetleg használt munkaszám és/vagy költséghely adatot és egyedi könyvelési szöveget a program nyitáskor a nyitó pénzügybe áthozza.
    • A Régi adatok törlése kiegészült a régen nem használt összes partner törlésének lehetőségével (csak ha nincs rá hivatkozás a kedvezmények, bankszámlaszámok, személyek ... törzsekben)
    • BNP Paribas elektronikus banki feladás készítése (I formátum)
    • Áfa megadásának lehetősége a bank naplókban
    • A számlarögzítő képernyők tetején levő Jel/saját adat egy karakteres mező megjelenítése a pénzügyben és a bank/pénztár programokban a számla választó ablakokban. Itt jelölhető esetleg egy számla státusza, pl. üres, I:igazolt, F:fizethető.
    • Az Áfa kategóriáknál az Áfa kategória második karaktere lehet alfanumerikus, pl. 8A,8B,...,8Z is.
    • Egy elkészült számlára állva a tétel másolás (F5) gombbal könnyen, a másol gomb használata nélkül is lehet stornó vagy helyesbítő számlát készíteni.

2006.06.28 1.66 -os változat

    • Rendelési határidő tól-ig megadásának lehetősége (csak külön beállítás után, konzultáció javasolt)
    • A rendelés megjegyzés adata és a partner hivatkozási száma látszik a rendelés kiválasztásakor.
    • A rendszer beállítható úgy, hogy a vevő vagy szállítói rendelés nem teljes mennyiségű teljesítésekor megkérdezze, hogy módosítjuk-e az eredeti rendelést. Ez olyan cégeknél lehet érdekes, ahol a teljesítés ömlesztett áru miatt az átvételkori mérés eredménye, így soha nem pontos a teljesítés, és nincs szükség arra, hogy a fennmaradó mennyiség teljesítetlenként megmaradjon. Rendszer paraméterek: RENDEL_MODOS X
    • A rendszer beállítható úgy, hogy egy számlázatlan bevét bizonylaton állva a tétel másolás gombbal a bevét bizonylatról azonos saját számmal egy másolat készül, a szállítót módosítva és az eredeti bizonylatszámba egy kívánt rész mennyiséget írva és mentve az eredeteti bevét bizonylat mintegy kettéválik, és két különböző szállítótól azonos számon és dátummal készült bizonylatként viselkedik, az összmennyiség változatlan. Akkor lehet hasznos, ha a beszállítás után (általában mezőgazdasági termény felvásárlásakor) a beérkezett számlát bontva küldik, vagy a felvásárlási jegyet bontva kérik. Rendszer paraméterek: BEVETB_MASOL X
    • A rendszerrel lehet felvásárlási jegyet készíteni.
    • Készlet leltár kiértékelés. A felvett leltár és a gépi készlet közötti eltérés lista lekérése és újbóli leellenőrzése után a kiértékelés indításával a program a különbségeket lerögzíti.
    • A cikktörzsben levő méret (második név) mező megjelenik a készlet info, készletszint (állapot) és készletforgalom lekérdezések ablakában, és egyes listákon (KESZI_03, KESZF_07, KESZL_05)
    • Az ajánlat és rendelés tételek ablakban is lehet használni a cikk választás olyan módjait, ahol e cikk rendelési(foglaltsági) és jelenlegi raktári készlet adatai is látszanak kiválasztáskor (vagyis lehet cikket készletből választani). Mivel itt a raktár nem szerepel mezőként ajánlat/rendelés naplónként be lehet állítani a használni kívánt raktárat. Rendszer paraméterek: REND_???_RAK X ahol ??? a napló, és X a kért raktár kódja.
    • Új kész lekérdezés: Beszerzések vevő/cikkenként
    • Új saját listák: ~PENZHIT.FRX pénzügy hitelkerettel együtt
    • ~RENDTEL.FRX rendelések teljesítés adatokkal együtt

2006.09.15 1.67 -es változat

    • Új mezők a cikktörzsben: Bruttó súly (kg), termékdíj kategória és vetítési súly 1 és 2. A mezők használatával elérhető, hogy a számlán soronként kétféle termékdíj megjelenjen. Használatához egyedi számlariport fejlesztése javasolt.
    • Pénztárban NAPEN_02.FRX új nyomtatási lehetőség napi átlagos készpénzforgalom és készpénzzáró-egyenleg.

2006.12.15 1.68 -es változat

    • Új mezők a bankszámlaszámok törzsben: Bank neve, címe.
    • Új elektronikus utalási formátum: CIB devizás utalás G Ekkor használni kell a bank neve, címe mezőket is. A bankszámlaszám lehet IBAN formátumú is. Az esetleges SWIFT kódot a megjegyzés mezőbe kell írni: SWIFT????????? módon.
    • A bankban a több számlakiegyenlítést tartalmazó, de egy összegben jóváírt összeg rögzítése az eddiektől eltérően, új módszerrel is kezelhető: Új tételt kérve az első utalt számlát kell a számlaszám mezőbe beírni, vagy ott keresésel beazonosítani. Az összeg mező csak ezen számla (kiegyenlítetlen) értékét tartalmazza. Az érték módosítása nélkül menteni kell, majd nem új tételt kell kérni, hanem a számlaszám mezőben új számlaszámot beírni, vagy a tartalmát letörölve F9-el a vevő számláiból új számlát választani. A kiválasztás után a banki összeg a az előző számlaösszeg és a most kiválasztott számlaösszeg összegére módosul. Menteni kell, majd szükség szerint folytatni addig, amíg az összeg a valóban utalt összeget mutatja. A végeredmény egyetlen banki tétel, amely a 'Könyv.' ablakban a bankkal szemben több vevő könyvelési tételt tartalmaz. A módszer terhelések rögzítésekor is használható, akár az elektronikus utalandó tételek összeállításakor is, és akár devizás tételeknél is.
    • Ha egy ilyen - a fentiek szerint rögzített - devizás bankbizonylatnál az árfolyamot később módosítjuk, akkor a program az árfolyam mező elhagyásakor megkérdezi, hogy módosítsa-e a 'Könyv.' ablakban levő vevő vagy szállító tételek árfolyamát is, és kérésre egyszerre módosítja azokat.
    • A könyvelési tételek ('Könyv.') ablakban a KONTI_02.FRX nyomtatás listát készít a banki tételben szereplő számlákról. Szállítói terhelés indításakor így kísérőlevél készíthető, amelyet a szállítóhoz eljuttatva tájékoztathatjuk az utalt számlákról akkor is, ha a bankban csak egyetlen utalás szerepel.
    • Új elektronikus utalási formátum: CITIDIREKT formátum J
    • Új lista a saját lekérdezésekben: ~A_KESZR.FRX cikk/raktáras lista kiegyenlített raktárankénti értéken.

2007.05.31 1.69 -es változat

    • A bank, pénztár rögzítésnél a számlaszám mezőn ha nem saját iktatószámot adunk meg, hanem a szállító eredeti számlaszámát, akkor is megkeresi. A beírt számot először saját számként keresi, majd ha nem találja, keresi eredeti bizonylatszámként.
    • A könyvelési tételek ablak megnyitásakor, és mentéskor a még könyveletlen, hiányzó egyenleget a jobb felső sarokban kiírja.
    • Az áfa listan az utolsó összesítő táblázat oldalnak is ír fejlécet, oldalszámot.
    • Új áfa lista AFALE_04 , amelynél tételenként megjeleníti az esetleges áfa eltérést az áfa% alapján a nettóból számítottól. Ha a bevalláson egy adott kulcsnál az összesített alap és áfa hibás, ezen a tételes listán a hiba könnyebben megtalálható.
    • A KIM_AUT_KONT beállítás automatikus sorszámadás esetén is működik.
    • offline feladás/fogadás továbbfejlesztése (több külső adatrögzítő helyről is tud fogadni, ekkor a partnert név alapján azonosítja valamint számlasor adatot is tud fogadni)
    • Új T.eszk. listák TESZL_05 leltárszámos és TESZL_06 écs elszámoló főkönyves sorrendben
    • Új pénzgyi lista: PENZU_09 partner/főkönyves sorrendben

2007.09.11 1.70 -es változat

    • Új törzs: Vevők egyedi, saját cikkszámai. Egyes vevők (akár szállítók is) az áruforgalmi bizonylatokon (számla, szállítólevél, rendelés...) igényelhetik az adott cikk náluk érvényes cikkszámát. Ez a törzs erre ad lehetőséget. Az áruforgalmi riportokat viszont igény szerint módosítani kell ahhoz, hogy a kért módon ez az adat megjelenjen. Kiírt mező:VCI_TART(parrtnernév, cikkszám) A törzs a partner és a cikktörtsből is indítható gombnyomásra, ekkor csak az adott partner vagy cikk adatai láthatóak.

2007.11.26 1.71 -es változat

    • Árajánlat, megrendelés, szállítólevél, számla írása esetén a Kat. mező elhagyásakor (az alap egységár mezőre lépve) a számolt beszerzési ár a jobb felső sarokban megjelenik (ha a készletérték-számításnál kérik a számolt beszerzési ár beírását a cikktörzsbe). Beállítása: SZBEKER_ARKI X
    • Szállítólevélnél nyomtatás után a JEL mezőbe bekerül egy N. Beállítása: SZLEVNYO_JEL N.
    • A könyvelési karton lekérdező ablakban a (korlátlan) megjegyzés (memo) mező első 40 karaktere látszik (pl. pénztárnál cég neve lehet itt), és a könyvelési kartonon erre keresni lehet. Így esetleg nem kell felvinni a partnertörzsbe mindenkit, mégis kereshetjük.
    • Árajánlat tételei egyenként másolhatóak számlára (Kiadás tételek, Aj. gombbal). Ez kiegészült úgy, hogy az ajánlaton szereplő mennyiség is bekerül, és a mennyiség változtatásakor az ár megmarad. Beállítása: AJANLA_MENNY X
    • Előleg automatikus kontírozásakor a partnert is kontírozza 453-ra (vagy amire az autokontírozás törzsben be van állítva).
    • Anyag kartonon gombnyomásra a szállítólevél (ill. számla ha ezen lett eladva) vagy bevét bizonylat nyomtatási képe is nézhető. Így könnyen látható, hogy mely más cikkekkel lett egyszerre eladva/megvéve.
    • Késedelmi-kamat ablak (adattábla és megjelenő táblázat) kiegészült egy újabb oszloppal: futtatás tól-ig dátuma. Ez a kamatterhelő levélen is látszódik. A feldolgozáskor a tól (utolsó fizetés dátuma) dátum is megadható, így akkor is indíthatunk egy időszakra önállóan, a korábbiaktól független kamat számítást, ha az előző időszakra a számítás nem lett futtatva. A késedelmi számlák ablakban megjelent egy nyomógomb, amivel a nem számlázott késedelmi számlák egyszerre törölhetőek. A késedelmi számításnál lehet egy kamat%-ot megadni, és ha ez meg van adva, ezzel számol, nem a beállított, vagy partner(ek)nél megadottal.
    • A beépített lekérdezéseknél a partner, cikk, főkönyv mezőkön egy új keresési/kiválasztási lehetőség jelent meg. Ha nem mindent kérünk (%), hanem csak egyet, akkor egy adat választható úgy, hogy a mezőn kettős kattintásra bejön a törzs, ahol a lista képernyőn a kívánt sorra rákeresve/rálépve és (pl. ESC-el, vagy az Ajtón egérrel kattintva) a törzset becsukva (nem ENTER-el, mert akkor csak átmegy a Részletek fülre) az értéket választani lehet. Akkor hasznos, ha csak egy konkrét partner (vagy főkönyv, vagy cikk) lekérdezése kell. A késedelmi számítás ablakában is használható egy partner kiválasztására.
    • A partner adattábla, űrlap, és táblázat kibővült a következő mezőkkel: Tiltott char(15) Ha az első karaktere nem üres, akkor tiltott, egyébként a többi karakter a tiltás vagy feloldás okát, dátumát tartalmazhatja. Szerződés típusa char(5) Tartalma tetszőleges lehet. Szerződésszám char(15).
    • A programban eddig is piros lett számlázáskor a partner mező, ha a partner lejárt tartozásai meghaladtak egy a partnertörzsben beállított értéket. Ez a működés egy kicsit megváltozott, ill. kibővült. Árajánlat, megrendelés, szállítólevél, számla írása esetén a partner kiválasztása után egy ablak jelenik meg az alábbi adatokkal: tiltott (vagy nem), adható hitelkeret (partnertörzsben), rendezetlen számlák összege, nem számlázott szállítólevelek összege, teljesítetlen megrendelések (ezek alkotják az eddig felhasznált hitelkeretet), az előzőek különbsége:maradék hitelkeret, x (beállítható) napnál régebben lejárt tartozások összege, szerződés típusa. A partner piros lesz akkor, ha tiltott, vagy a partnernél beállított hitelkeretet átlépte (akkor is, nem járt le!), vagy van x (beállítható) napnál régebben lejárt tartozása (bármilyen kicsi is az). Beállítások: KINT_HAT_IDO itt adható meg, hány napnál régebbi lejárt tartozásnál jelezzen. Alapértelmezett: 10 HITELK_ELLEN értéke lehet: üres(alapértelmezett): csak fölső kis üzenő ablakban jelez, X: ha a vevő piros(baj van) akkor adjon egy nagyobb figyelmeztető ablakot az adatokkal, és kérdezzen rá, hogy mehet-e a bizonylat (ha kell a működés, ezt javasoljuk). R: régi működés, ne írjon ki semmit. Az első karakter után megadhatjuk második, vagy további karakterként bármelyiket, vagy mindkettőt: V: nem nézi a megrendeléseket. S: nem nézi a szállítóleveleket.
    • Az árajánlat, megrendelés, szállítólevél, számla bizonylat eszköztárán megjelent egy 'Vevő?' nyomógomb. Ezt megnyomva később újra megnézhetjük, hogy a vevő hogy áll (a bizonylat soraival együtt nem lépte-e át a hitelkeretet).
    • Az Ex. (export) gomb megnyomásakor egy fájlnév megadó panel ugrik be, és megadhatjuk, hogy az EXCEL export fájl hova, és milyen néven jöjjön létre. Igy csökken az ütközés lehetősége.
    • Új fekvő karton nyomtatás knem összegfokozatokkal KARTO_06

2007.12.01 1.72 -es változat

    • A partner és telephely törzsekben az 'Egyéb' mező hossza 14-re nőtt.
    • Vannak szolgáltatók, amelyeknek nem elég a számlaszámot közölni, hanem a beérkezett számlák banki utalásakor célszerű lenne egy másik azonosítót is megadni(kötvényszám, fogyasztási azonosító ...), és néha a számlaszám maga is elég hosszú. Az ilyen esetekben a 'Szöveg' mezőbe kell az ilyen kiegészítő adatot, azonosítót az elejére beírni, és egy / (perjel) jellel lezárni, majd ez után még lehet mást is írni, ha fér. (Pl. 4584454/GKFB.) A pénzügyben a szöveg is látszik, így ez az azonosító is. A bankban az elektronikus utalások összeállításakor az ilyen számlák kiválasztásakor (ahol van / a szövegben) az alsó megjegyzés mezőbe a szöveg mező / (perjel) előtti része átkerül. Az elektronikus banki feladáskor a megjegyzés mező tartalma is átmegy közleményként (a / perjel előtti része), ilyenkor a saját számlaszámunk hátrébb kerül a közleményben.
    • A számla lehet 7 példányos is (SZAMLA_PELD6 és SZAMLA_PELD7)
    • A partnertörzsben új partner felvitelekor a program figyelmeztet, ha a beírt (nem üres) adószám már létezik. Az adószám megadása továbbra sem kötelező, de ekkor nem is figyelmeztet.

2008.01.31 1.73 -es változat

    • A 'storno' és 'helyesbítő' szavak helyett az 'érvénytelenítő' és 'módosító' szavak használata a számla másolás kérésekor. A 'Számlával egy tekintet alá eső okirat' szöveget is ráírja ezekre automatikusan. (Ha mégse kell: SZAMLEGYTNEM X )
    • A számlariportok fejlécében hosszabb szöveg is elfér, így ha egy cég nem saját riportot használ, és azt szeretné, hogy az érvénytelenítő és módosító számlák külön naplóban legyenek, akkor beállítva a SZAMFEJL ??? Számlával egy tekintet alá eső okmány szöveget (valamint: SZAMFEJLA??? és SZAMFEJLN??? ) ebben a naplóban a számla fejléce ez lesz (szerintünk ez nem kötelező).
    • A módosító számlára már nem teszi rá az eredeti sorokat mínusszal, és a tételeket helyesen. ( Ha mégis kell: SZHELYESBITO X )

2008.02.29 1.74 -es változat

    • Kp-s értékesítés kezelése: Javasoljuk, hogy amíg a gépi számlán történő kerekítés mikéntje nem egyértelmű, azt ne erőltessék, maradjon a kp.-s számla változatlan, és csak a pénztár bevétkor történjen kerekítés. A 2008.03.01 és későbbi dátumú HUF pénztár tételek esetében kp.-s vagy más számla kiválasztásakor a kiválasztott számla összegét a program 5 Ft-ra kerekíti.A vevő(és szállító) tételt kerekítés nélkül kontírozza.
    • A napi összes kp.-s számlás értékesítés egy bevét bizonylaton történő bevételezésekor nem 1 Ft-os bevétet kell rögzíteni [K??] szöveggel, hanem 5 Ft-ost. A számlák összegét egyenként kerekíti, és így kerekítetten összegzi, és változatlanul a 311-es tételeket kerekítés nélkül kontírozza.
    • Kp.-s vásárlások kezelése a pénztárban: A 2008.03.01 és későbbi dátumú HUF pénztár tételek esetében a program az érték mezőbe beírt összeget 5 Ft-ra kerekíti. Ha a beírt értéket kerekítette, akkor a gyors áfa mezőkre rálépve a kerekítés előtti (a bizonylaton szereplő) bruttót kínálja fel. Az eddigi szigorú alap+áfa=bizonylat érték ellenőrzés lazul úgy, hogy ha az eltérés 2 Ft vagy kisebb, akkor engedi. Nem kell tehát a kerekítési eltérést innentől az áfa bontásban pl. 'Nem adóköteles' vagy 'áfa körön kívüli'... plusz áfa sorként bevinni.
    • A Rendszer paraméterek törzsbe fel kell vinni egy KER_VESZ_FOK és egy KER_NYER_FOK tételt, és a tartalmába az 5 Ft-ra történő kerekítési veszteség (8-as) ill. nyereség (9-es) főkönyvi számokat kell beírni.
    • Ha mégis a számlán akarnak kerekíteni, akkor fel kell vinni a rendszer paraméterek törzsbe: OTFTRAKEREKV és a tartalmába pl. a kerekítés- cikkszámot, valamint az OTFTRAKEREKN sort, és a tartalmába a pl. kerekítés+ cikkszámot. Ezeket a cikktörzsbe is fel kell vinni, neve lehet pl. Kerekítési eltérés, áfa kategóriája: pl. ÁFA körön kívüli, me.egysége üres, KK: N (szolgáltatás), főkönyvi száma: a 8-as vagy 9-es kerekítés főkönyvi száma. Ezen kívül az autokontírozás törzsbe is fel kell vinni két új sort 80 mozgásnemmel. Az egyiknél az analitika főkönyv és az árbevétel főkönyv mezőbe kerül a 8-as kerekítési veszteség főkönyv, a másikba az analitika főkönyv és az árbevétel főkönyv mezőbe kerül a 9-es kerekítési nyereség főkönyv. Ez a számlán történő kerekítés a későbbi programverziókban még változhat.

2008.06.04 1.75 -es változat

    • A főkönyvi számok törzsben a munkaszámos mezőbe lehet (X helyett) A-t írni, akkor a munkaszám adható, de nem kötelező
    • A rendszer paraméterek törzsben a HITELK_ELLEN beállítás sor tartalma lehet L (más működés)
    • A partnertörzsben van egy új ? gomb, ahol kintlevőség, és pü. információkat ír ki a program a partnerekről gombnyomásra.
    • Új mező a naplófajták törzsben. Megadható saját telephely, és ennek adatait a számla/szállítólevél/rendelés/ajánlat riportokban meg lehet jeleníteni. (hogy a pl. győri telephely számláin látszódjon a győri cím, és a telefon, és ehhez nem kell minden riportot ezerféleképpen elkészíteni) Fel kell tehát vinni a saját cég saját telephelyeit a -1 -es azonosítójú partnerhez a partnertörzsben a Telh. nyomógombbal, a naplófajták törzsben az adott naplókhoz ezeket a felvitt telephelyeket be kell állítani, és ekkor a riportokra rá lehet tenni (Görgényi István, Gáspár Zsolt vagy én). A mezők neve: sth_nev,sth_irsz, sth_helyseg, sth_cim, sth_tel, sth_enged, sth_enged_j
    • A partnertörzs egyes mezőinek neve beállítható a rendszer paraméterek törzsben, ha más célra kívánják használni.: PART_KA_SZOV Kapcsolattartó,PART_EG_SZOV Egyéb,PART_TR_SZOV Ter.,PART_TV_SZOV Tev.,PART_MU_SZOV Műk.eng.szám,PART_JO_SZOV Jövedéki eng.sz.,PART_NY_SZOV Nyitvatartás. Kilépés:)
    • Lett egy új nyomó/kapcsológomb a fő eszköztáron: Al./N? . Az Al. állásban minden nyomtatás az indításkori alapértelmezett nyomtatóra megy kérdés nélkül (mint eddig), vagy ha a Fájl/Oldalbeállítás menüpontban át lett állítva, akkor amíg fut a program, addig arra. Ha átállítják N? állásba, akkor minden nyomtatásnál lehet egyenként nyomtatót választani. (a választás lehetősége letiltható: REPORT_SETUP N vagy beállítható az új lehetőség alapértelmezetten: REPORT_SETUP X). Az így kiválasztott nyomtatóra nem áll át a program, de az aktuális nyomtatás erre megy. Figyelem!!! A számlakészítés továbbra is kérdés nélkül az alapértelmezett nyomtatóra megy. Átállítva tehát könnyen lehet egyes nyomtatásokat (pl. visszaigazolás, vagy szállítói megrendelés) egy feltelepíthető PDF nyomtatóra (pl. az ingyenes PrimoPDF-el) küldeni, majd ezt csatolva e-mailen elküldeni. A WINDOWS vágólapra a program beteszi a kapcsolattartó személy e-mail címét a személytörzsből.
    • Az áfa lista kigyűjtése eddig a hagyományos módon, a könyvelés dátuma alapján történt, mostantól lehetőség van arra, hogy az áfa analitika kigyűjtése a teljesítési dátum alapján történjen. (Idei áfa tv.58par.) Javasolt a konzultáció!!!
    • Számlán, szállítólevélen a 'kiszállító' mező javítható, mint az ügynök. Beállítása: KI_KONYV_MOD X
    • Új egyedi listák: ~CSEKKNY, ~ETIKNAP, ~CSEKKNS sárga csekk kitöltő nyomtatása számlához.

2008.09.10 1.76 -es változat

    • Új lista a Gyártási darabjegyzék törzsben: darabjegyzék egy termékre
    • Másolási lehetőség ('Másol' gomb) a Gyártási darabjegyzék törzsben
    • Egy vevő kedvezményeinek másik vevőhöz való másolási lehetősége ('Másol' gomb) a Kedvezmények törzsben
    • Új egyedi listák: ~OMLEKER, ~OMNLKER lejárt és nem lejárt korosított listák.
    • Új egyedi listák: ~PENZTET pü. tételes lista ügynökre szűréssel.
    • Elektronikus bank használatakor egy adott napi lejáratú összes terhelést lehet a bankban egyszerre gombnyomásra indítani. Használata: Új tétel felvitelekor a dátumot és kivonatszámot ki kell tölteni, és az E.bank gombot meg kell nyomni. Ha csak bizonyos jelű (pl. I:igazolt, vagy F:fizethető) számlák utalása kell, akkor a szöveg mezőbe a gomb megnyomása előtt az első karakterre be kell írni. Ha a dátumnál későbbi lejáratúakat kérik, akkor a szöveg mezőbe írják be az eltolást napokban a második karakterhelyre, vagy ha nem használják a jel mezőt, akkor bárhová. A feldolgozás indítása előtt rákérdez.
    • A 'Karton' ablakban a költségnem (másodlagos főkönyv) neve is látszik, a KARTO_06 listán nyomtatásban is megjelenik.

2008.11.10 1.77 -es változat

    • Garanciális visszatartás használatakor néha felmerül igényként, hogy a végső átadás függvényében az adott munkához (munkaszámhoz) tatozó összes visszatartás számla lejáratát meg kell változtatni. Az új programban már megvan ennek a lehetősége. ~GAR_LEJ.FRX Ha kérik, kérésre elküldjük.
    • Új egyedi listák: ~MSZ_PAR, ~KHE_PAR munkaszám költségei partnerenként.
    • Új elektronikus banki feladási lehetőség: Oberbank HUF és devizás feladások:
    • L: Oberbank multicash formátum. Fájlnév: UNééhhnn.UNG
    • M: Oberbank bank deviza formátum. Fájlnév: HUééhhnn.HUA
    • A programváltozat kísérleti stádiumban tartalmaz lehetőségeket arra, hogy képet/dokumentumot (.JPG, vagy .GIF) tároljunk az SQL adatbázisban egy cikkhez, vagy bizonylathoz (bejövő számlához, pénztár vagy banki tételhez, ajánlat/rendeléshez, bevét bizonylathoz). Ha a téma iránt sürgősen érdeklődnek, vagy azonnal használni akarják, kérem, kérjenek konzultációt ez ügyben.

2009.01.20 1.78 -es változat

    • T.eszköz típus a mozgás lista képernyőn, hogy szűrhető legyen.
    • rendelés felvitelekor az 'Aj.' gomb megnyomásakor feljövő ablakban (ahol az adott ajánlatok árai választhatók) látszódik a jelenlegi adatok mellett még a jel mező (ajánlat státusza), az érvényesség vége mező , egy ? (kérdőjel) ha a dátum már nem érvényes (figyelmeztetésként), telephely, szerződésszám
    • az ajánlatnál megadható az érvényessség vége is (beállítása: R_HAT_IGKELL X).
    • új mező az ajánlat/rendelés tételek között: Sz. (szerződésszám, egyéb adat, szöveg). Rendelés felvitelekor az 'Aj.' gomb megnyomásakor feljövő ablakban a kiválasztás után az ajánlat ezen adata bekerül a rendelés ezen adatmezőjébe (ez köti össze a lehívást az ajánlattal (szerződéssel). A kiválasztás után a még le nem hívott mennyiség (a hátralevő kontingens a szállítási címtől függetlenül) a mennyiségbe beugrik. A mennyiség mező kitöltésekor az ár marad.
    • új plusz gomb (R/S), amelyet megnyomva a raktárankénti/sorozatonkénti mennyiség megnézhető ajánlat és rendelés írásakor.
    • az ajánlati ár kiválaszthatósága működik szállítói rendelés esetén is, és akkor is, ha a telephely más
    • ~SZERZ_A.FRX :egyedi lekérdezés/lista, amely mutatja a szerződéseket (csak azokat, ahol a Sz. mező ki van töltve), az eredeti mennyiséget, az eddigi lehívást, és a maradékot. Indításkor megadható a dátum tól/ig, a partner és hogy vevő vagy szállító.

2009.03.25 1.79 -es változat

    • a pü. menüben a rendezetlen tételek (vevő/szállító kintlevőségek) paraméter bekérő ablakában innentől alapértelmezetten a könyvelt és nem könyvelt tételet mutatja (% a K helyett). A pü. lekérdezések listáiban maradt alapértelmezetten: csak könyveltek K.
    • szöveg, naplókód, szövegfajta mezők bekerültek a tételes készletforgalom lekérdezésre
    • számlán a száll.lev. választás módosítása. Új számla készítésekor, még a vevő kiválasztása előtt is meg lehet nyomni a jobb alsó Szlev. gombot. Ekkor minden (pontosan) ilyen mozgáskódú (zárolt, még számlához nem választott) szállítólevél megjelenik egy választó listában. Kiválasztásakor a vevőt is kitölti. Ha hagyományosan kezeljük, előbb ki van töltve a vevő, és el lett mentve a számlafej, akkor utána a Szlev. gomb megnyomásakor nem csak a pontosan ilyen mozgáskódú zárolt, számlázatlan (a vevőhöz tartozó) szállítólevelek jelennek meg, hanem minden 8-assal kezdődő mozgáskódú. Ha egy eltérő mozgáskódú szállítólevelet választunk ki, a program megkérdezi, hogy a szállítólevél mozgáskódját javítsa-e (az ÁFA-t újraszámolva). Így akkor is kiszámlázható helyes mozgáskóddal (és ÁFA-val), ha a szállítólevél készítője nem tudta a helyes mozgáskódot (pl. azt, hogy a szállítmány az EU-ba megy, nem belföldre). Az utóbbi működés beérkezéseknél is működik.
    • új beállítási lehetőség: SZAMLA_SZALL X a kiválasztott szállítólevélen levő szállítási cím a számlára átkerül
    • második mennyiség lehetősége a kiadás és bevétel tételsoroknál. Beállítása: MASIK_MENNYI X Ez az adat a tételes készletforgalom adatnézetben is szerepel.
    • 2 plusz mező a partnertörzsben: mail cím és weblap
    • naplókhoz való hozzáférés módosítása. Ha beállítják: NAPLO_SZIGOR X és a naplófajták beállításakor a felhasználó mező nem üres, akkor azok a felhasználók, akiknek a neve ebben a mezőben nem szerepel, nem léphetnek be az adott naplóba (tehát ha beállítják, nem kizárni, hanem beengedni kell a felhasználókat).
    • új mező a naplófajták törzsben, R.szűk: ha itt megadnak egy LIKE feltételt, akkor az adott naplóban csak ennek a feltételnek megfelelő raktárak kezelhetők. Pl. 2% a 2-vel kezdődő raktárakat jelenti.
    • új beállítási lehetőség: SZLEVNYO_ZAR X a szállítólevél nyomtatásakor automatikusan zárolódik, akkor is, ha a szám képzés módja nem S (szigorú)
    • új beállítási lehetőség: RENDSZAMBEIR X a saját rendelésszámot beírja a szállítólevél eredeti bizonylatszám mezőjébe, ha a tartalma S, akkor a szöveg mezőbe.
    • kimenő számla, szállítólevél és rendelés naplókban naplónként (telephelyenként) beállítható munkaszám, költséghely DEFA_KHE_??? és DEFA_MSZ_??? ahol ??? a napló kódja
    • egyenlegközlő levélre kapcsolattartó személy és tel/fax és mail cím adatok is rákerülnek az L_007_08 nyomtatáskor
    • a rendelések naplóiban egy új egykarakteres mező került elhelyezésre, amely mutatja a lista képernyőn, hogy az adott rendelés teljesült-e. T: teljesült:zöld színű sor, / részben teljesült, üres: egyáltalán nem teljesült, ? lejárt, nagyon régi határidejű. Ha ez esetleg lassítja a rendelés ablak megjelenését, és nem kell, akkor a régi működés vsszaállítható: RENDEL_SZAMN X
    • Új egyedi listák:
    • ~ERTPART.FRX partnerenkénti adott összes kedvezmény az aktuális cikktörzsbeli eladási alapárhoz képest
    • ~ETIKTOP.FRX etikett (körlevélhez) adott értékesítési nettó fölötti partnereknek (toplista)
    • pü. korosított listán a számlán levő ügynök kódja is megjelenik, így erre lehet szűrni
    • beállítási lehetőség fejlesztése, amellyel a 3(kp)-tól eltérő fizetési típushoz is be lehet állítani, hogy a számlán felkínált lejárat a kelttel egyezzen meg. KIM_KPFIZTIP a tartalomban az ilyen fizetési típusokat kell felsorolni.

2009.04.09 1.80 -es változat

    • részletes(tételes) pü listán deviza adat is L_014_02
    • késve fizetett rendezett Pü listán deviza adat is L_015_01. Devizanemre szűrés lehetősége.
    • a késedelmi-kamat számítás működésének módosítása. Az indító képernyőn megadható a devizanem (üres: HUF). A számítást erre a devizanemre végzi, a késedelmi-kamatszámla is ebben a devizanemben számolódik, és a devizanem is eltárolódik (új mező). A késedelmi-kamatszámlán a devizanem is megjelenik.

2009.05.15 1.81 -es változat

    • a kiszállítás azonosító 4-ről 8 karakteresre nőtt
    • az ÁFA kategóriák törzsben egy új nyomógomb jelent meg: Áfa csere. Lehetőség van a cikktörzsben levő egyik (már nem használt) értékesítési áfa kategória lecserélésére egy másikra minden cikknél, ahol az volt, vagy pedig lehetőség van az események törzsben levő (általában beszerzési) áfa kategória lecserélésére egy újra. A lecserélendő áfa kategóriánál az 'Utána' mezőben kell lennie az új áfa kategória kódjának (nem az áfa%-nak!), és ekkor meg kell nyomni az Áfa csere gombot.
    • a devizaárfolyam 7 tizedes pontosságúra nőtt.
    • a sok helyen lekérhető EGYEDI (egyedileg összeállítható) listák a numerikus mezőket összegzik

2009.06.18 1.82 -es változat

    • új menüpont a könyvelésben: Mérleg terv / tény. Az eddigi mérleg / eredmény / kimutatás készítése mellett lehetőség van egy új, bonyolultabb kimutatást készíteni, amely mutatja a tárgyidőszaki (pl. egy adott havi) előző évi, és tárgyévi adatot, eltérést, %-ot, tervet, eltérést, %-ot, valamint ugyanezen előző évi, tárgyévi és tervadatot kumuláltan év elejétől, szintén eltérésekkel és %-al. A számítás kicsit különbözik a hagyományos mérleg/eredmény számítástól annyiban, hogy egyszerre csak az egyik fajtát (Mérleg/eredmény vagy Kimutatás A vagy Kimutatás B) lehet futtatni, mutatja a kimutatás sorok alatt az adott sorba begyűjtött főkönyvi számok forgalmát, és a begyűjtés is kicsit másképpen megy. A hagyományos mérleg/eredmény csak a könyvelésben használt konkrét főkönyvi számoknál egyenként beállított mutatást veszi figyelembe, itt viszont egy egy összegfokozati szinten beállított mutatásnak kétféle hatása is van. Az alábontásoknál levő beállítást itt már nem veszi figyelembe ha az összegfokozati szint be van állítva, másrészt csak az összegfokozati szintet, mint főkönyvi összesítőt teszi be a kimutatás sor alá. Ha tehát a kimutatásban minden egyes valódi főkönyvi számot látni szeretnének, akkor továbbra is a konkrét főkönyvi számokat kell a kimutatásba mutattani, és nem az összegfokozati szintet.
    • A terv - akár havi részletességű - feltöltése mehet a hagyományos módon is, egyenként berögzítve, de lehet használni egy új lehetőséget is. Egyszer be kell állítani a rendszer paraméterek törzsben: EDI_T_FOGADA D
    • Utána a Saját lekérdezéseknél levő új ~HAVIKIV listát indítva pl. a tavalyi évre, lekérhető a bázisév, és ezt átadva EXCEL-nek, ott kényelmesen bevihető a kívánt tárgyévi terv minden hónapra (lehet új sorokat is beszúrni). A cellák formázását kerülni kell. Ha kész, akkor a Mentés másként-nél 'Szövegfájl TAB-al határolt'-at válaszva EDI_TERV.TXT néven kell a táblát a \profit mappába menteni. Utána a Tervadatok törzs indítása, megnyitása után a Főmenüből az Eszközök / EDI fogadása menüpontját kell indítani, és a terv beolvasódik.(előtte akár törölhető is a régi terv) Lehet a tervet akár munkaszámonként (és/vagy költséghelyenként) is bevinni, akár egy nagy táblából, akár több táblából többszöri fogadással.(akár több tervvariánst is)
    • új lehetőség: Igény esetén az ÁFA kategória akár számla tételsoronként is átállítható. Beállítása a rendszer paramétereknél: AFA_SZABADON X Ezt a módszert nem általánosan, hanem csak egyes ritkán előforduló számviteli esetekben javasoljuk. (pl. Előző időszaki előleget tartalmazó végszámla, előleget tartalmazó EU vagy ford.áfás számla, Régi számla érvénytelenítése...) Használata: A számla/szállítólevél kiadás tételek ablakában szerkesztés módban(!) a cikk megnevezés utáni áfa% értéken kell szükség esetén egérrel kettőset kattintani, ekkor beugrik az áfa kategória törzs, és amelyik soron állva becsukjuk, arra átállítja ennek a sornak az áfáját. Számla/szállítólevélnél csak értékesítés áfa kategória választható. Nyomtatás előtt nyomtatási kép kérése javasolt! A fentiek működnek beszerzés(bevét) tételeknél is.
    • beszerzések ellenőrzése harmadik lista nyomtatás előtt a rendben levő tételeket törli, és a dátum is látszik.
    • a program alkalmas HUF-tól eltérő (ol. EUR) devizanemben való könyvelésre akár úgy, hogy az áfa analitika HUF-ban vezetődik, és a számlakészítés is a megszokott módon működik

2009.08.31 1.83 -as változat

    • Új funkció:CRM A CRM külön is elérhető (törzsek), vagy a partnertörzsből az ablak tetején levő 'C' jelű gombbal indítható (a ? mellett). Ebben az ablakban a partnerekhez kötődő eseményeket lehet bejegyezni, és azokhoz akár dokumentumokat csatolni. Előtte be kell állítani a rendszer paraméterekben: CRM_TEMA_001 Pénzügy ,CRM_TEMA_002 Keresk. ,CRM_TEMA_003 Egyéb ...
    • Mivel a program az eseményhez automatikusan felkínálja egy mezőbe a belépett felhasználó nevét, célszerű, ha minden felhsználónál bent szerepel a név a felhasználók törzsben: Főmenü / Eszközök / Felhasználók
    • Ha a CRM-hez (vagy máshoz) kapcsolandó dokumentumokat csak a lokális szerveren használják, és minden gépen (amelyekről a dokumentumokat el akarják érni) ugyanolyan meghajtó hozzárendelés van, pl. minden dokumentumot minden munkaállomásról a pl. a K:\ vagy pl. K:\munka\ mappába (vagy ennek valamely almappájába) tesznek be, akkor állítsák be a rendszer paraméterekben: KEPERNYO_KEP DK:\ (vagy: DK:\munka\) ilyenkor a program nem tárolja az SQL szerver adatbázisában a dokumentum másolatát, hanem csak annak elérési útvonalát. Ha a dokumentumot az SQL szerver adatbázisában tárolnák, akkor a rendszer paraméterekben: KEPERNYO_KEP D (ez esetben konzultációt javaslok, mert ekkor az adatbázis mérete nagyon megnőhet!!!) A dokumentum csatolása, előhívása: A felső eszköztár 'fényképezőgép' ikonját kell megnyomni. Dokumentum csatolható jelenleg: a CRM, cikk törzs (pl.kép), beérkezett számla, bevét bizonylat és rendelés/ajánlat ablakokban.
    • Három új személy tárolható el minden partnerhez: ügyvezető, pénzügyes, kereskedő. (A mögötte levő személytörzsben a mail, telefon adatok megnézhetőek)
    • A 'Készletforgalom' ablakban azok a sorok, amelyeknél az adott cikk az adott raktárban a lista elején megadott tól-ig időszakban nem mozgott, a záró mennyiség piros színű(elfekvő).
    • A 'Tételes készletforgalom' ablak kibővölt egy (HUF) árrés oszloppal
    • Mindenütt a programban, ahol EGYEDI listát lehet kérni, összeállítani (kivéve: kész és saját lekérdezések), az összeállított egyedi lista betűtípusa változott, és a lista numerikus mezőit a program a lista alján összegzi.
    • A program egy számmal szorzott sávos kamattal is tud késedelmi-kamatot számolni. A késedelmi-kamat számításnál a 'Fix késedelmi-kamat' mezőbe kell pl. -2 -t (mínusz szorzószámot) írni ahhoz, hogy ezzel szorzott sávos kamattal számoljon a program
    • Új kész lekérdezés: készlet / Értékesítés vevőnként két időszakra
    • A vevői ajánlat tételeknél a Sz.sz. (szerződésszám) mezőbe az ajánlat készítésekor be lehet írni egy beszerzési listaárat, utána egy + (plusz) jelet kell ütni, és utána jöhet egy felár százalék (a % jel nem kell). A mezőt elhagyva a program az alap egységárat számolja, erre ugrik, és ezt a mezőt enter-el el kell hagyni, ekkor számolja a többi mezőt. (az adat ebben a mezőben bentmarad, vagy később, ha az ajánlat szerződéssé (lekötött kontingessé) válik, akkor az adat felülírható a szerződésszámmal.
    • Gyűjtőszámla lehetősége. Egyszer be kell állítani a rendszer paraméterekben: GYUJTOSZAMLA X A gyűjtőszámla esetén semmit nem kell tenni a beválasztott szállítóleveleknél, viszont a számlán megírt soroknál (mindegyiknél) a tételek ablak Szöveg mezőjébe elsőként kerüljön be a telj. dátuma éééé.hh.nn formátumban, majd ENTER, utána jöjjön a szállítólevélszám majd ENTER, és utána még lehet további megjegyzést írni. A számlán a felviteli sorrend és a szállítólevelek beválasztási sorrendje tetszőleges, a gyűjtőszámla sorrendje t.dátum / szállítólevélszám lesz. A jobb felső 'Jel'. mezőbe gyűjtőszámlánál (és csak ennél) (még a stornó/érvénytelenítő gyűjtőszámlánál is!) G betűt kell tenni. Nyomtatás előtt mindig nyomtatási képet javaslok megnézni. A program része a napszg.frx (és .frt) riport, amely akkor működik, ha nincs egyedi számlariport beállítva (alapállapotban). Ha be van, akkor a gyűjtőszámla riportot is el kell készítenünk!)

2009.09.03 1.84 -es változat

    • 3. és 4. (plusz két) termékdíj adat felvitelének lehetősége a cikktörzsben.
    • a számlára választott szállítóleveleknél utólag is lehet a tételsor 'szöveg' mezőjét módosítani.
    • Ajánlati sorból választott rendelés felvitelekor az ajánlat sor 'Szöveg mezője nem jön át, ha beállítják: AJ_SZOVEGNEM X

2009.12.15 1.85 -ös változat

    • A partnertörzs egyes mezőinek neve beállítható a rendszer paraméterek törzsben, ha más célra kívánják használni.: PART_RN_SZOV Rend.nap, PART_SN_SZOV Sz.n., PART_MA_SZOV Mail, PART_WE_SZOV Web, PART_SZ_SZOV Szerződésszám
    • A cikktörzs egyes mezőinek neve beállítható a rendszer paraméterek törzsben, ha más célra kívánják használni.: CIKK_BC_SZOV B.cikkszám, CIKK_FU_SZOV, Fuvardíj, CIKK_AK_SZOV Akció kód, CIKK_SN_SZOV Sz.nap, CIKK_EG_SZOV Egyéb, CIKK_BA_SZOV EAN (vonal) kód, CIKK_B2_SZOV Csom.v.kód
    • A pénztárban a kért új tétel alapértelmezetten kiadási bizonylat. Ha bevét kell, beállítható: PENZTAR_BEVE T
    • A program alapértelmezetten csak a készleteket hozza a készlet listákon, lekérdezéseknél (azon cikkeket, amelyeknél a cikktörzsben a Kk mező üres.) Ha szükséges, ez átállítható úgy, hogy a szolgáltatások is jöjjenek, és ne kelljen mindeig a lekérdezésnél átírni a Kk. mezőnél a szóközt %-ra: KK_L_DEFAULT %
    • A nem kp.-s számlák után lehet automatikus csekk nyomtatást is kérni (de ehhez előbb el kell készítenünk egy megfelelő csekk nyomtató riportot), ha beállítják: CSEKK_REPORT (riportneve)
    • Készletforgalom ablakban új oszlopként és a 6. listán raktár neve is látszik

2010.03.25 1.86 -os változat

    • Új beállítási lehetőség: FORD_AFA_KOD xxyy ahol 'xx' a kapott fordított áfás számla igényelhető áfa kódja, 'yy' a fizetendő áfa kódja. Használat: beérkezett fordított áfás számla rögzítésekor a gyors áfa sorban az fordított áfa igényelhető kódot kell írni (vagy olyan eseményt használni, ahol ez van beállítva). A program automatikusan rászámolja az áfát, és mentéskor a fizetendőt is beírja. Ha fordított áfa helyett inkább sok EU beszerzés fordul elő, akkor lehet annak a kódjait is a fordított áfa kódok helyett beállítani.
    • Új beállítási lehetőség: VEV_JEL_BANK X Lehetőség arra, hogy egyes vevőknek kibocsátott számlákra a nála a partnertörzs 'Jel' mezőjében beállított betűjelű bankunk kerüljön automatikusan. A fő bankunk jele legyen F (kötelezően, mint eddig), de a többi bankunk is jelölhető egy másik betűvel, pl. E : EUR bankunk.
    • A cikktörzs beszerzési cikkszám mezője 35 karakteresre nőtt
    • A napló képernyők egyes mezőinek neve beállítható a rendszer paraméterek törzsben, ha más célra kívánják használni.: PART_UG_SZOV Ügylet, PART_PA_SZOV Paritás, PART_FU_SZOV Fuvarkód., PART_CE_SZOV Célország
    • A cikktörzs egyes mezőinek neve beállítható a rendszer paraméterek törzsben, ha más célra kívánják használni.: CIKK_FA_SZOV Cikk fajta

2010.03.25 1.87 -ös változat

    • A partnertörzsben új mező: második(belső) hitelkeret mező. Az eddigi hitelkeret figyelés a két hitelkeret mező összegére működik.
    • Új egyedi listák: ~ERT_12H.FRX ~ERT06H.FRX és ~ERT_03H.FRX az értékesítés megadható dátum előtti 12, (6 ill. 3) havi nettó értékesítési forgalmának kimutatása partner/cikk sorrendben 12, (6 ill. 3) oszlopban
    • Új egyedi listák: ~AJA_PAR.FRX ~AJA_KAT.FRX tól-ig dátumok közötti keltű ajánlatok partner/cikk sorrendben, és cikk/partner sorrendben
    • Partner info kiírás finomítása: nem teljesített devizás rendeléseket utolsó árfolyamon forintosítja, a számlára választott, de még nem számlázott szállítóleveleket is kimutatja
    • Új beállítási lehetőség: SZLA_SZALL_D a számlára választott szállítólevél dátumát (rákérdezés után) a számla könyvelési dátumára változtatja
    • Új beállítási lehetőség: AJANLA_MENNY L rendelés téte felvitelekor az ajánlat gombbal ajánlatot választva az ajánlati sor szerződésszámát kapja a rendelés(lehívás), csak azok az ajánlatok jelennek meg, amelyeknél vagy üres a szerződésszám, vagy pedig a lehívások összes mennyisége még kevesebb, mint az ajánlati mennyiség, az ablakban látszik az eddigi lehívás, valamint a kiválasztáskor a még fentmaradó (le nem hívott) mennyiség ugrik be a mennyiségbe, nem pedig az eredeti ajánlati mennyiség.
    • Új egyedi lista: ~SZERZ_1.FRX egy szerződésszám lehívásainak listája

2010.05.10 1.88-as változat (a Vámhatóságtól a fémkereskedelmi engedélyt megkapta)

    • Beállítható, hogy egyes űrlapok (ablakok) módosításait a program teljes körűen naplózza: ADATTA_NAPLO tartalma pl.: VEZTORV,VFXUSR,VFXFOPEN,BEATORV, (naplófajták beállítása, felhasználók, hozzáférési jogok, rendszer paraméterek)
    • Programindításkor kiírja az aktuális adatbázis létrehozásának dátumát
    • Beállítható, hogy adatvisszatöltéskor bekérje a visszatöltés okát, és az adatbázisok karbantartása ablakban a visszatöltések naplója nyomtatható legyen.
    • Új egyedi lista: ~CHARGEV.FRX sorozatszámos készletváltozás

2010.10.15 1.89 -es változat

    • Új: RECEP_03.FRX lista, amely egy késztermékre vonatkozóan mutatja az önköltségi árat, és egy oszlopban, hogy az egyes alapanyagokból mennyi késztermékre elegendő mennyiség van raktáron.
    • A gyártási darabjegyzékben alapanyag cikkszám módosítása esetén a beszerzési árat változtatja, hogy ne kelljen kilépni, és újra megnyitni.
    • A cikktörzs bővítése egy új korlátlan (memo) mezővel: belső megjegyzés
    • A 'Készletforgalom' és 'Készletszint' lekérdező ablakok bővítése egy új oszloppal: cikk azonosító
    • Új adatmező a partnerek törzsben: St.(státusz. Mező neve: p_aktiv) pl. N:nem kell. A CSAK_AKTIV_P rendszer paraméterrel beállítható, (T) hogy az így megjelölt (nem üres státuszú) partnerek ne látsszanak a partner választólistában, de látszódjanak a partnertörzsben (a listán szürke színnel azért megjelölve), vagy (X) nem látszanak a a törzsben sem.
    • A cikktörzs eddig is meglevő St. (státusz) mezője is hasonlóan használható. Ha a CSAK_AKTIV_C rendszer paraméter T, akkor a cikktörzsben látszanak (megjelölve), de a választólistában nem. Ha ez X, akkor a nem üres cikk státuszúak a törzsben sem látszanak.
    • A pénztárnaplóban a lista képernyőn a prtner oszlop is látszik, és kereshető.

2011.05.30 1.90 -es változat

    • Kimenő számlák listájában 'egyéb hivatkozás' oszlop megjelenítése is (1-30 kar.) kereshetően.
    • Tételes készletforgalom listába 3 új oszlop került: lekérdezéskori partnertörzs ügynökkód, ügynökkód abban a napló tételben, amelyben a sort rögzítették (ha csak számla volt, akkor az azon levő, ha csak szállítólevél volt még, akkor az azon levő, ha a szállítólevél már számlázva lett, akkor a szállítólevélen levő), valamint cikk kategória megnevezése
    • Új kész lekérdezés és lista: értékesítés cikk kategóriánként két időszakra cikk kat. sorrendben, és további listák:1. időszak nettó elad.ért.sorrendben toplista , 2. időszak nettó elad.ért.sorrendben toplista, változás % sorrendben toplista
    • Az értékesítés vevőnként 2 időszakra kész lekérdezéshez még 3 lista: 1. időszak nettó elad.ért.sorrendben toplista, 2. időszak nettó elad.ért.sorrendben toplista, változás % sorrendben toplista
    • Az értékesítés cikkenként lekérdezéshez még 1 lista: elad.nettó érték toplista
    • Az ajánlat/rendelés tételek kibővítése egy manuálisan kezelendő tételsorszám mezővel. Automatizmus: Új tételnél az előforduló legnagyobbnál nagyobbat kínál. Ellenőrzés: nyomtatási kép/nyomtatás előtt szól, ha nem sorfolytonos. Nyomtatáskor ennek sorrendjében nyomtat. Az alap riportokra a tételsorszám rákerül, (ha nem üres). Beállítási lehetőségek, ha nem kell az a működés: TETELNEMKELL X ha a sorszámozás, és ellenőrzés/figyelmeztetés nem kell, vagy F ha csak a figyelmeztetés nem kell.
    • Egy (vagy minden) rendelés összes tételének kiszállításakor egyes esetekben hibásan működött, ha a 'csak amennyi van raktáron' opcióval kérték a kiszállítást. Ez javítva lett.
    • A felszólító/egyenlegközlő riportok módosultak úgy, hogy ha egy partnerrel szemben több devizanemben vannaik kintlevőségek, akkor azokat devizanemenként listázza és összesíti
    • PLUSZRAKTxxx yyy Új beállítási lehetőség a rendszer paramétereknél. xxx raktárból számlán vagy szállítólevélen kiadva a program készletszintként xxx és yyy raktárak összesített készletét mutatja.

2011.12.22 1.91 -es változat

    • Új kész lekérdezés / Készlet / Beszerzési statisztika: 1% mozgásnemű mozgásokról (beszállítások) szállítónként 1 sorban egy lista, amely bekért 2 időszakra mutatja a vásárolt nettó összértéket (készletérték), és a változást %-ban szállító név sorrendben
    • A fenti lekérdezésből további 3 lista kérhető: 1. időszak beszerz.érték toplista, 2. időszak beszerz.érték toplista, változás% toplista
    • Az értékesítés cikkenként kész lekérdezéshez még 2 lista (nem cikk kategóriánként): árrés.sorrendben toplista, árrés % sorrendben toplista
    • Új egyedi lista: ~pureszl Pü. részletes lista, amely a kimenő számlák kiegyenlítéseinél mutatja az adott kifizetésre jutó árréstartalmat
    • Az eszköztárból: Súgó/Névjegy ablakban a mail címünkön kettőset kattintva feljön a mail kliens, és a címzett mezőbe a mail@eurosoft.hu cím bekerül
    • Az eszköztárból: Súgó/Névjegy ablakban a www.eurosoft.hu -n kettőset kattintva elindul a weblapunk.
    • A partnertörzsben a Web feliraton (nem a mezőn) kettős kattintásra elindul a partner weblapja az alapértelmezett böngészőben (ha érvényes web cím van ott)
    • A partnertörzsben a Mail feliraton (nem a mezőn) kettős kattintásra feljön a mail kliens, és a címzett mezőbe a mail cím bekerül
    • A személy törzsben a Mail feliraton kettős kattintásra feljön a mail kliens, és a címzett mezőbe a mail cím bekerül
    • A partnertörzsben az Ügyvezető, Pénzügyes vagy Kereskedő feliratokon kettős kattintásra feljön a mail kliens, és a címzett mezőbe az adott személy személytörzsbeli mail cím bekerül (ha az nem üres)
    • A naplókban (Beérkezett, Kimenő, stb.) és az ajánlat/rendelésekben a Partner (vagy: Vevő vagy: Szállító) feliraton (nem a mezőn) kettős kattintásra feljön a mail kliens, és a címzett mezőbe a partnertörzsbeli mail cím bekerül (ha nem üres)
    • Ajánlat/rendelés naplókban az Ügyintéző feliraton kettős kattintásra feljön a mail kliens, és a címzett mezőbe a személytörzsbeli mail cím bekerül (ha nem üres)
    • Fém felvásárlással kapcsolatos fejlesztés: Beérkezett HUF számla zárolásakor (nyomtatáskor a zárolás automatikusan megtörténik) a program egy beállítható cikkszámú cikkre (szolgáltatásra) vonatkozóan egy új számla tételsort rögzít az eddigi bruttó számlaérték - 4%-ának megfelelő mértékben, egészre kerekítve. Helyes cikk főkönyv és autokontírozás beállítása esetén ennek könyvelése is automatikusan megtörténik.

2012.01.13 1.92 -es változat

    • Fém felvásárláskori plusz adólevonás csak 10 mozgáskódoknál működik
    • A cikktörzs 6 új mezővel bővült: tervezett haszonkulcs, A,B,C,D valamint ADR kategória
    • Ha az UJELADARSZAM 3. karakterétől kezdve tartalmazza az _ A B C D karakterek valamelyikét (amelyik eladási árat képezni szeretnénk), akkor a beszerzéskor (beérkezett számla, vagy bevét bizonylat tételsor felvitelekor) a beszerzési egységár mezőn kettőt kattitva feljön egy ablak, amelyben az új eladási egységárak képezhetőek a megfelelő tervezett haszonkulcs segítségével. Az UJELADARSZAM első két karaktere a képzett új eladási ár kerekítését határozza meg. 0 : egészre, -1 : 10 Ft-ra, 2: két tizedesre
    • A fenti árképző ablak előhívható a cikktörzsben a beszerzési ár vagy a számolt beszerzési ár mezőn állva is (szintén kettős kattintással)

2012.01.31 1.93 -es változat

    • Egy új menüpont került be a Készlet-áruforgalom indítómenübe: Iktatószámok lekérdezése. Ha az ajánlatok és megrendelések kezelésekor szükség van arra, hogy figyelni lehessen egyes témák sorsát, hogy lett-e egy ajánlatból rendelés, rendelésből szállítás, abból számla, akkor az Ajánlatok és/vagy rendelések Egyéb / Iktatósz mezőjébe az eddigi számoktól független, azok feletti iktatószámot lehet beírni, vagy üres mezőben ? és ENTER-re a programmal képeztetni. Ennek szám képzési formátuma állítható, ha nem jó az alapértelmezett: Rendszer paraméterek: REND_SZAMKEP Jellemzően az Ajánlat kap egy ilyen iktatószámot, és ha ebből rendelés lesz, akkor a rendelésnél is be lehet írni ezt a számot, így össze lesz kötve a kettő. Ha a rendelést úgy rögzítik, hogy az 'Egyéb / Iktatósz' mezőbe az ajánlat saját számát írják, akkor a program a többi adat mellett az ottani iktatószámot ide átemeli, és nem kell beírni. Az 'Iktatószámok lekérdezése' indításakor egy sorszám tól-iget kell (formázatlanul) megadni és egy sorban látjuk az ajánlat/rendelés további sorsát egészen odáig, hogy a számla ki lett-e fizetve.
    • Ha a rendelés az ajánlatból készül (a saját ajánlatszámot az 'Egyéb / Iktatósz.' mezőbe írva, akkor az ajánlat egyéb adata (az iktatószám) bekerül a rendelés egyéb adatába felülírva a korábban beírt saját számot.
    • A devizás ajánlatok/rendelés-visszaigazolások eddig nem voltak áfásak, ha beállítják: REND_AFAKELL X , akkor a program - bár a rendeléseknél nincs mozgáskód - a devizás rendeléseknél is lehetővé teszi az áfás adattal együtt történő nyomtatást. A rendelésnél levő áfa - ahogy eddig sem hatott - nem hat az ebből történő bevételezésre és főleg a vevői rendelésből készített kiadásra, az igazi áfa továbbra is a szállítólevélen/számlán számolódik az akkori beállítások (dátum,mozgáskód,cikktörzs áfa) alapján.

2012.05.14 1.94 -es változat

    • A partnertörzs bővült egy második megjegyzés mezővel. Ebben akár a partner hitelkeretének egyes tételeit tartalmazó analitika eltárolására is lehetőség van, vagy pedig bármilyen adatot tehetünk ide.
    • NAV áfa ellenőrzéskor az ellenőr felfedezhet olyan esetet, hogy nagyobb számlaszámú kimenő számlának korábbi a számla kelte, mint egy kisebb sorszámú számlának, és ez büntetést vonhat maga után. A program eddig is próbálta kivédeni, hogy ilyen eset előforduljon úgy, hogy ha a számla kelte átírásra került, vagy esetleg egy tegnap elkezdett - de be nem fejezett, nem nyomtatott, így számot sem kapott - számlán állva valaki ma nyomja meg a 'Nyomtatás / Számla' gombot, akor rákérdezett, hogy: 'Nem mai a számla kelt, biztosan indítja?' Ha azt szeretnék, hogy még véletlenül - rossz válasz esetén - se lehessen számlát a gép rendszerdátumától eltérő számla kelttel nyomtatni, akkor beállítható a rendszer paraméterekben: SZ_KELTE_MAI X és akkor - legalábbis jól beállított rendszerdátum esetén - a fenti eset már nem fordulhat elő, ezért ennek beállítását javasoljuk.

2012.06.15 1.95 -es változat

    • Új saját lekérdezés és lista: ~B_E_PAR.FRX Lista, amely egy sorban mutatja egy partnerrel kapcsolatban, hogy mennyi volt a vele szemben történt beszerzés és értékesítés nettó értéke.
    • A tételes készletforgalom táblázat bővült a bevét bizonylat beszerzési egységár és rögzített érték oszlopokkal, így pl. devizás beszerzés esetén már nem csak a Ft-os készletérték látszik, hanem a beszerzési bizonyaton levő eredeti devizás egységár és érték is.
    • A 'Készletforgalom' beépített lekérdezés és táblázat, valamint az innen kérhető Cikk kat./Cikkszámos listák bővültek a cikk kategória nevével.
    • A partner választólista bővült a p_enged_j oszloppal.

2012.08.16 1.96 -os változat

    • Új saját lekérdezés és lista+bevalláskészítés ~MG_BEVA: A program egy vállalatnevet és adószámot, valamint a 7 és 8-as fül (mg. terményértékesítés/beszerzés) tételes súly és érték adatait már tartalmazó, de egyébként üres elektronikus 1265 bevallást készít, amit utána még a szokásos módon ki kell tölteni.
    • Előkészítés, feltételek: A készletben a megfelelő áfa kódú sorokat jelenti le, tehát fontos, hogy a készletben a jelentendő sorok a kívánt áfával szerepeljenek. A jelentendő áfa kódokat a beállítások alapján megpróbálja bekínálni: a FORD_AFA_KOD xxyy -ból az xx áfa kódot mg. beszerzés fordított áfaként, és a FORD_AFA_OST qqzz -ból a qq áfa kódot mg. értékesítés fordított áfaként.(ha nincs ilyen beállítás, akkor az indításkor kézzel is megadható) (ez a beállítás szolgálhat arra, hogy az őstermelőknek történő értékesítésnél (adószáma 9. pozíciója 1-es) -amennyiben nem a mozgáskódhoz fixen kötött az mg.ért.áfa - akkor mégis zz normál ért. áfával megy az értékesítés, nem a cikktörzsben levővel: qq)
    • A legfrissebb programváltozatban a 'Tételes készletforgalom' -ban már benne van az áfa kód, így ott is ellenőrizhető, hogy melyek ezek a tételek. Csak a törvényben megadott (kezdetű) vámtarifájú cikkeket jelenti, ezért a cikktörzset ellenőrizni kell. Ha a cikktörzsben a vámtarifa hosszabban van, a jelentéskor a program azt levágja a szükséges hosszúságra, és a vámtarifa megnevezéssel is magától kiegészíti. A súlyt a cikktörzs 'Nettó súly kg' mezője alapján számolja a mennyiségből (szorzással).(soronként egészre kerekíti) Az nettó értéket ezer Ft-ra kerekíti, devizás bizonylat esetén árfolyammal szoroz. A mínuszt mínuszként jelenti. Dátumként a számla könyvelési dátumát jelenti, nem pedig a teljesítési dátum mezőt (vagy ha nincs, és a nem könyvelteket is kéri valaki, akkor az eredeti bizonylat dátumát)
    • Használata: A saját lekérdezésekből a ~MG_BEVA -t választva és az időszakot megadva kell indítani. Ha szükséges, a mozgáskód és a Könyvelve állítható. A mozgáskód lehet csak '%' is, és lehet nézni úgy is, hogy a könyvelve nem K hanem % vagy üres (ezek különböző eredményeket hozhatnak). Elsőként a nyomtatott listát kell ellenőrizni, hogy az stimmel-e. Ha ez már jó: A nyomtatás(i kép) indításakor kérdésre létrehoz egy \profit\APEH_65MG.XML fájlt. Az ÁNYK-t indítva, ha már a friss 1265-öt telepítették, akkor a főmenüből: 'Szerviz' / 'Egyedi importálás' funkciót választva lehet a \profit\APEH_65MG.XML fájlt tallózva beolvasni/betölteni. Ha sikerül is a betöltés, a 7-es és 8-as fül még nem látszik, csak akkor lesz látható, ha kitöltik a 100 és 101-es sor adatát. Ezután lehet ellenőrizni a 7 és 8-as fület, majd ha jó, akkor kitölteni a többi szükséges mezőt.
    • Olyan partnereinknél, ahol képtelenség azt figyelni, hogy az adott őstermelővel szemben nem lehet a fordított mg. adózást használni, hanem az egyenes adózás használata szükséges, ott beállítható:FORD_AFA_OST XXYY ahol XX a fordított áfás mg. értékesítés kódja, és YY a normál 27%-os értékesítés. Ilyenkor nem lehet a fordított áfás értékesítésre külön mozgáskódot használni, és ehhez fixálni a fordított áfás értékesítés áfát, hanem a normál értékesítés mozgáskódot kell használni, a törvény hatálya alá tartozó terményeknél a cikktörzsben a fordított áfás értékesítés kódját kell beállítani (XX), és minden vevő adószámát ki kell tölteni a partnertörzsben. A program figyeli az adószám megfelelő karakterét, és az ilyen partnereknél magától egyenes adózású értékesítés áfára vált (YY), míg a többi vevőnél marad a fordított áfa.
    • A számla/szállítólevél tételsor ablakban és a bevét tételsor ablakban új oszlopként látszik az áfa kategóriakód is, hogy az ellenőrzése könnyebb legyen
    • Új saját lekérdezés/lista: ügynök értékesítése fizetési típusonként: ~ERTUGYF.FRX, ERTUGYT.FRX, ERTUGYR.FRX
    • Készlet info képernyős lekérdezés módosult úgy, hogy az olyan cikkek sorai, amelyeknél a jövőbeni készletszint a cikktörzsben állítható minimum készletszint alá csökken, sárga színnel kiemelődnek.
    • Új saját lekérdezés/lista: beszerzések környezetvédelmi termékkategória gyűjtése ~BESZKVD
    • Új saját lekérdezés/lista: adott partnerre érvényes aktuális eladási árak, amelyek figyelik a kedvezmény törzsben felvitt kedvezményeket is ~ARLISTA és ~ARLISTN
    • Új saját lekérdezés/lista: kivonat költséghely oszlopokkal eggyel több oszloppal ~KIVKHEO
    • A Lekérdezések / Pénzügy / Felszólító levél lekérdezés módosult úgy, hogy már a kezdő paraméterek között van lehetőség lejárati dátum megadására, így nem kell erre a szűrés leválogatást használni. Töltsék ki a partner cégnél a pénzügyes személyt és annak e-mail címét a személy törzsben, vagy pedig a cég e-mail címét a partnertörzsben. Az első lista indításakor (nyomtatás vagy nyomtatási kép) a program megkérdezi, hogy készítsen-e e-maileket is, és ha kérik, a beállított alapértelmezett levelezőprogramnak elkészít annyi e-mailt, amennyi partnert a lekérdezés érintett. Ezeket az e-maileket még Önöknek kell majd a 'Küldés' gombbal elküldeni, a program csak elkészíti.

2013.01.04 1.98 -as változat

    • Új mező a partnertörzsben: C. (cégtípus) Itt lehet jelölni, ha az adott cég KATA-s (kisadózó) (K), vagy ha pénzforgalmi áfa-s (P) A mezőt a saját adatoknál is lehet használni, ha pl. a saját cég a pénzforgalmi áfát választotta.
    • Új mező a napló állományban (kimenő, beérkezett számla, pénztár): C. (cégtípus). Itt lehet jelölni, ha az adott számla KATA-s (kisadózó) (K) jelölésű. A program E? beérkezett számla naplóban figyelmeztet, ha P (pénzforgalmi áfás) cégtől kaptunk érkezett számlát.
    • A Lekérdezések / Könyvelés / Egy partnerrel kapcsolatos kivonat lekérdezés bővült egy plusz paraméter mezővel, amelyben a napló C. (cégtípus) mezőjére lehet szűrni. Így le lehet kérdezni a K KATA-s/kisadózókkal kapcsolatos éves forgalmat.
    • Új beállítási lehetőségek: ELH_FOK_SZAP pénzforgalmi áfa elhatárolás (ütköző) számla, ELH_FOK_SZAE előre határolt áfa elhatárolás (ütköző) számla. A főkönyvi törzsben előtte a megfelelő főkönyvi számokat ki kell alakítani, és könyvelhető státuszúra kell állítani pl. 3691,2 stb..
    • ELH_VK_NAPLO előre határolt áfa vegyes naplója, alapértelmezetten (ha nem állítjuk be) VK
    • Új funkció: áfa előre határolás lehetősége. Egy beérkezett vagy kimenő számlát (akár utólag is) az áfa besorolási jel 'A.be' mezőben E-vel megjelölhetünk, és mentéskor egy ellenőrző kérdés után a program az áfáját a számla teljesítési dátumára a vegyes könyvelésbe elhatárolja úgy, hogy a számla áfa sorai az áfa bontásában szürke színűre változnak, az áfa könyvelése a számlán nem a 466,467 áfa, hanem az elhatárolás főkönyvre megy, és a számla innentől nem szerepel az áfa analitikában. A vegyes tétel áfa bontása az eredeti számla áfa sorait tartalmazza, szerepel az áfa analitikában, és elhatárolás főkönyvvel szemben áfa főkönyvre történik a könyvelés. Az áfa analitikában (áfa listán) az az információ is megjelenik, hogy az adott (eredeti) számla a bevallás benyújtására előírt időpontig kiegyenlített/rendezett, vagy sem. A tételt a vegyesben még könyveltté kell tenni! A vegyes tétel könyvelési dátuma szükség esetén még utólag is változtatható, következő hónapra eltolható. A program akár a következő gazdasági évbe is elvégzi az elhatárolást, ha az új gazdasági év már létezik. Ha az eredeti számla 'Szöveg' mezőjének elején érvényes dátum van (éééé.hh.nn), akkor az elhatárolás nem a teljesítési dátumra, hanem erre a dátumra történik. Az előre elhatárolás megszüntethető, visszafordítható, ha az eredeti számlán az A.be jelből az E kikerül (pl. üresre változik) a mentés után, de a vegyes tételt ekkor még ettől függetlenül meg kell keresni, és kézzel törölni kell. A vegyes tétel hivatkozási (saját) száma megyegyezik az eredeti számla saját számával.
    • Új funkció: pénzforgalmi áfa lehetősége. Egy beérkezett vagy kimenő számlát (akár utólag is) az áfa besorolási jel 'A.be' mezőben P-vel megjelölhetünk, és mentéskor a számla áfa sorai az áfa bontásában szürke színűre változnak, az áfa könyvelése a számlán nem a 466,467 áfa, hanem az elhatárolás főkönyvre megy, és a számla innentől nem szerepel az áfa analitikában. Amint bankban, pénztárban vagy vegyesben erre a számlára teljes összegű, vagy részösszegű kifizetés történik, a fizetés tétel mentésekor a fizetés tétel áfa bontása az eredeti áfa sorokat a fizetés arányában vett alap és áfa összegekkel tartalmazza, a fizetés könyvelési dátumának megfelelő időszakban szerepel az áfa analitikában, és az eddig megszokott főkönyvi kontír sorok mellett elhatárolás főkönyvvel szemben áfa főkönyvre is megtörténik a könyvelés. Az áfa bontásban új mezők mutatják, hogy az adott áfa sor melyik fizetés könyvelési sor miatt került be az áfa bontásba, és hogy mennyi volt a fizetés előtt a számla pénzügyi egyenlege. Egy bank tétel több számlafizetés sort is tartalmazhat (akár vevőt és szállítót is), és akár ezek mindegyike lehet pénzforgalmi áfás eset. Mivel a pénzforgalmi áfa esetében az értékhatárt elérő tételes áfa átadásba az első fizetéskor kell az eredeti számlát jelenteni, ezért fontos szabály, hogy a pénzforgalmi áfás számlákra vonatkozó fizetéseket idősorrendben kell rögzíteni, tehát a korábbi kifizetést kell előbb rögzíteni, és a későbbi kifizetést később. Ha ez nem így történik, akkor előfordulhat, hogy a későbbi részfizetést a program első fizetésnek veszi, mert ez lett előbb rögzítve, és a később rögzített korábbi kifizetést is első fizetésnek veszi, és így duplán szerepelhet az értékhatár feletti lejelentésben. Megoldás: az előbb rögzített de későbbi időpontú fizetési tételre rálépve azon újabb (szerkesztés+) mentést kell indítani, és helyrejön. A pénzforgalmi áfa megszüntethető, visszafordítható, ha az eredeti számlán az A.be jelből a P kikerül (pl. üresre változik) és mentjük, de ekkor az ezen számlára történt/rögzített fizetés tétel(eke)t ettől függetlenül még meg kell keresni, és azokon (szerkesztés+) mentést kell indítani, és akkor azok normál kifizetéssé változnak vissza (áfa bontás sor és elhatárolás/áfa könyvelés eltűnik). Az áfa listán a pénzforgalmi áfás tételek (kifizetések) a számla eredeti naplójában jelennek meg, de látszik a fizetési napló, dátum és kivonatszám (pénztár sorszám), vagyis a fizetés adatai is. Az áfa listában a pénzforgalmi áfás számlára történő nem teljes összegű (rész) kifizetések esetén további adatok jelennek meg a számláról (eredeti összeg, most fizetett összeg, előtte eddig fizetett összeg...). A program a fordulónappal még rendezetlen pénzforgalmi áfás számlákat (szürke) áfa sorral(sorokkal) viszi át a következő gazdasági évbe nyitó tételként úgy, hogy nem gond, ha a zárás/nyitás előtt, de már az új évben ilyen számlára fizetés volt rögzítve. Devizás pénzforgalmi áfás számlákra történő fizetés esetén a számítás fizetett devizaösszeg arányában történik. Figyelem!: pénzforgalmi áfás számla esetén kerüljék a túlfizetés rögzítését, túlfizetés (a számla összegénél nagyobb összeg fizetése) esetén a számlaösszeg feletti részt más számlára (ill. ha nincs másik számla, akkor valamilyen külön hivatkozási számra) új könyvelési sorba tegyék.
    • Új pénzügyi lista a rendezetlen tételekben: PENZU_10 A lista indításakor a program feltölti az Ered.áfa, Fiz.áfa, Mar áfa mezőket, és pénzforgalmi áfás számlák ill. ezekre vonatkozó fizetés esetén mutatja, hogy mennyi volt az eredeti számlán levő áfa összeg, mennyi került a fizetések során a bevallásokba, és mennyi a maradék áfa. A lista indítása előtt lehet egy olyan szűrést indítani, hogy n_abe = P így csak a pénzforgalmi áfás tételek jelennek meg a listán.
    • A rendezetlen tételek lekérdezésben egy tételen állva a Részletek gombra megnyíló ablakban pénzforgalmi áfás számlák esetén látszik az eredeti számla áfája, és az egyes fizetésekhez hozzárendelt áfa.
    • Új áfa lista AFALE_05 A lista a fizetendő és a visszaigényelhető részt elkülönítva partnerenként mutatja, hogy mely számlái tartoznak a 2.000.000 Ft értékhatárt meghaladó áfájú tételes kimutatás hatálya alá. Külön látszanak az értékhatárt meghaladó számlák, az érvénytelenítő/módosító számlák, és visszaigényelhető esetben az értékhatárt meg nem haladó, de együttes összeggel jelentendő számlák. A 1365A/M bevallás a lista alapján akár kézzel is kitölthető, de a program a lista indításakor kérésre elkészít egy APEH_65.XML fájlt, amelyet az ÁNYK -t indítva Szerviz/Egyedi importálás menüponttal és a \PROFIT mappában levő APEH_65.XML kiválasztásával lehet beolvasni. A program kihagyja a jelentésből azokat az áfa kategóriákat, amelyek szerepelnek a NEM_ELL_AFA_ beállítás tartalmában (hiszen itt úgyis szerepelnek a fordított ill. EU áfa kategóriák), vagy ha ez nem jó, akkor direkt erre a célra külön beállíthatjuk: NEM_EGY_AFA_ és akkor itt kell felsorolni a nem egyenes adózású - kihagyandó - áfa kategóriákat vesszővel elválasztva és lezárva. Az érvénytelenítő és módosító számlák esetén kötelező a jel mezőben E (érvénytelenítő) és M (módosító) jelölés használata, és az egyéni hivatkozás mező első 10 karaktere is kötelezően az eredeti (hivatkozott) számla saját számát kell, hogy tartalmazza. Ez kimenő számlázásnál magától is így működik, ha az érvénytelenítő ill. módosító számlát úgy készítik, hogy rálépnek az eredeti számlára, és ott F5-el kérnek új számlát. Figyelem! A program a módosító számlák esetén csak a M módosító számlát és az eredeti számlát vizsgálja, nem nézi azt, hogy volt-e ezen eredeti számlát érintő más módosító számla is, ezeket az eseteket kézzel kell kezelni.
    • Az áfa bevallásba a részletező adatokon kívül csak a cég neve, adószáma és az időszak kerül át, a többi bevallási adatot - az áfa analitika lista alapján és a korábbi bevallások figyelembe vételével - továbbra is Önöknek kell kerekíteni, beírni.
    • A 1365A bevallásnak a mezőgazdasági súly és értékadatokat tételesen átadó egyedi/saját lekérdezés: ~MG_BE13.FRX A program egy APEH_65_MG.XML fájt hoz létre, illetve ha már korábban létrejött az APEH_65.XML, akkor kérésre a két tételes átadás adatait összevontan tartalmazó APEH_65_PLUSZ_MG.XML fájlt hoz létre, amelyet az ÁNYK -t indítva Szerviz/Egyedi importálás menüponttal és a \PROFIT mappában levő APEH_65_PLUSZ_MG.XML kiválasztásával lehet beolvasni.
    • a program figyelmeztet, ha 2.000.000.Ft-ot meghaladó áfa tartalmú számlát készülünk nyomtatni, de hiányzik a vevő adószáma a partnertörzsben.
    • Mivel a jogszabályok a gépi számlázáskor az egyes különös esetekben kötelező szövegeket írnak elő, ezért a programban új lehetőségként be lehet állítani kötelező szövegeket (pl.: kisadózó, vagy pénzforgalmi áfa, vagy mezőgazdasági fordított áfa, stb.)
    • KOTELEZO_A?? ahol ?? egy - a készítendő számlán előforduló - áfa kategória kód, amelyhez kötelező szöveg társul. Tartalma a kötelező szöveg (max. 50 karakterben).
    • KOTELEZOM??? ahol ??? a számla mozgáskódja
    • KOTELEZO_C_? ahol ? a saját (-1 -es kódú) partnernél beállított C. (cégtípus) kód
    • Ha a fenti kötelező szövegek közül egyet (vagy többet) az adott számlán kötelezően rá kell írni, akkor a program még a készítés előtt ellenőrzi, hogy akár az egyéni hivatkozásban, akár a számlára korábban választott - számla aljára írandó - bizonylat szövegben (pl. ATU, KPS ...) szerepel-e a kötelezően beállított szöveg, és ha nem, akkor a kötelező szöveget az egyéni hivatkozásba (a benne levő tartalom után) beírja, és figyelmeztet. Vagy hagyjuk bent a kötelező szöveget az egyéni hivatkozásban, vagy pedig töröljük onnan, de akkor válasszunk olyan alsó szöveg fajtát, amely már tartalmazza a kötelező szöveget.
    • Az új funkciókról weblapunkon a Letöltések felhasználóinknak/Profit részben egy linkre kattintva kis oktató/bemutató videókat is meg lehet tekinteni

2013.01.04 1.99 -es változat

    • Javítva lett: Könyvelési zárás/nyitás indításakor (bentragadt teszt üzemmód miatt) táblázat ablakok ugranak be. Kezelése/javítása, ha még az 1.98 változatot használják: Esc gombot kell folyamatosan nyomni a feldolgozás végéig.
    • Javítva lett: Zárás/nyitás után a pénforgalmi áfás nyitott számlákra vonatkozó (nyitó) részfizetések nem látszanak a pü. ellenőrző listában (PENZU_10) Kezelése/javítása, ha még az 1.98 változatot használják: Az új év nyitásában a vegyesben az adott fizetés tételen állva szerkeszt+ment -et kell indítani, és helyrejön.

2013.03.31 2.00 -s változat

    • Az előre való áfa elhatárolás módosítása úgy, hogy ne azonos elhatárolás főkönyvet használjon a program beérkezett és kimenő számla elhatárolása esetén, hanem legyen lehetőség külön elhatárolás főkönyv megadására. Az ELH_FOK_SZAE beállításban a 9. karakterhelytől kezdve (az eddigi 8 hosszú elhatárolás főkönyv után) kell a kimenő számlák (467xx áfa főkönyvek) elhatárolási ütköző számláját felvinni. A program csak akkor fog jól működni, ha csak olyan kimenő számlát határolnak el, amelynek minden áfa sora 467xx-re könyvelésre van beállítva.
    • A program eddig számlázáskor mindig az alapértelmezett (F-el jelölt fő) bankszámlát kínálta fel, és pl. devizás számla készítésekor ha az utalást más, pl. EUR bankszámlára kérték, ezt mindig kézzel kellett átállítani, és erre oda kellett fiigyelni. Új számla elkezdésekor vagy számla devizanemének változtatásakor a számlán a saját bankszámla beállítható bankszámlára változik. A partnerek törzsben a saját (-1 -es kódú) partnerre lépve, majd a 'Bank' gombot megnyomva megjelennek a saját bankszámlák. A fő HUF bankszámla továbbra is maradjon F-el jelölve. Az EUR számlákra kért EUR bankszámla jele legyen E, az USD számlákra kért USD bankszámla jele legyen U, stb.
    • Feldolgozóprogram saját listaként megvalósítva: ~RKO_JAV.FRX Bekért paraméterekkel (dátum tól-ig, mozgáskód, naplókód ...) szűkíthető lekérdezés, amellyel le lehet kérni egy tárgyidőszak raktárközi átadásait (pl. 99 mozgásnem), és a program nyomtatás/nyomtatási kép kérésekor egy kérdésre elindít egy feldolgozást: az egy szállítólevélen levő bevétek értékének azt a fix értéket adja, ami ugyanezen szállítólevél ugyanezen cikkénél a kiadásnál szerepel akkor, ha a bevevő raktár más raktárcsoporthoz tartozik. (Konzultáció javasolt!)
    • A készlet modulban eddig a bevéteknél használni kellett a tételek ablakban az 'Ért.sz' gombot, ezzel biztosítva azt, hogy miután bevét értékadatai már véglegesek, a helyes készletérték beírásra kerüljön. Ez főleg induló cégeknél megszokást igényelt, ezért módosítottuk a programot úgy, hogy a program a bevét készletértékét folyamatosan olyan értékkel módosítsa, mintha az 'Ért.sz'/ érték beírása -t indítanák, vagyis a rögzített egységár/érték beírásakor rögtön beírja a készletértéket is, és árfolyam változtatásakor vagy bevét bizonylat számlára választásakor a készletértéket különösebb értesítés nélkül magától módosítja. Az 'Ért.sz' ettől még használható plusz érték ráosztásra stb, de csak legutolsó műveletként van értelme, mert pl. árfolyam változtatáskor újra a ráosztás nélküli alap érték beírás történik meg automatikusan. Ha mégis az eredeti működést szeretnék visszaállítani, akkor az beállítható:K_ERTEK_NEMK ERT
    • Beérkezett számla és Raktári bevétek ablakokban a fejadatok megadása után mentés kérésekor mentés előtt egy ellenőrző figyelmeztetés jelenik meg, ha devizás bizonylatnál az árfolyam 1. Ezt viszont be kell állítani, ha akarják, hogy ne engedjen 1 árfolyamot devizásnál. ARFOLYAMKELL REKS (raktári bevéten, érkezett számlán, kimenőn, szállítólevélen)
    • A jelenlegi 'gyártási darabjegyzék' űrlap kiegészült egy legördülő mezővel, ahol be lehet állítani, hogy a beépülő cikk választás módja milyen legyen (pl. beállítható raktár /??/ készletével együtt látsszon kiválasztáskor, ahogy az pl. a kiadás tételeknél is működik) Az alapanyag raktár beállítható: ALAPANY_RAKT ??
    • Új menüpont és űrlap: A jelenlegi 'gyártási darabjegyzék' űrlap működésével megegyező, 'árkalkuláció' nevű menüpont, adattábla, adatnézet és rögzítési űrlap került be a programba úgy, hogy a másolás funkció nem csak az űrlapon belül, hanem ez és a darabjegyzék között is működik. A gyártási darabjegyzék listái itt is működnek más fejléccel.
    • Az ajánlatból az Egyéb mező használatával készített megrendelés készítésekor az eredeti ajánlat Jel mezőjébe M kerül be (megrendelték) Ha ez nem kell: REND_MVISSZA X

2013.09.09 2.01 -os változat

    • A rendelés/ajánlat fejadat űrlap bővült további mezőkkel (használatuk nem kötelező, ill. más célra is használhatóak): ügynök (kapcsolat a személy törzzsel), paritás, szállítási javaslat (ide bármilyen, a tervezett szállítással kapcsolatos információ írható, és erre rendelések összesítve lekérdezhetőek)
    • Új egyedi lista: ~CHARGEL sorozatszámos készletlista
    • Új egyedi lista ~FUV_OKM kiszállításra összesített adr adatokat tartalmazó fuvarokmány nyomtatható
    • A felhasználók ablak 'felhasználói jogok' mezőjének 11. karakterében N-el jelölhető, ha az adott felhasználónak nincs joga (egyáltalán semmit sem) nyomtatni.
    • Az Ex. gombbal történő exportáláskor a program rákérdez, hogy milyen fájlt hozzon létre, így nem jön létre mindig mind a három lehetséges formátum: ?.xls (régebbi excel formátum, max. 16ezer sor), ?_852.dbf 852 ékezetekkel excelbe beolvashatóan, ?.dbf windows ékezetekkel

2014.02.28 2.02 -es változat

    • Új saját lista: ~PTGSZLA Tételes bevallás a készpénzes értékesítésről, adatátadás PTGSZLA ABEV nyomtatványnak (weblapunkon videó van fent a használatról) Az egyes számlázás naplók (üzletek) adatai külön beállíthatók: ABEV_KxxC00 üzlet neve (ahol Kxx a kimenő számlázás napló), ABEV_KxxC01 irányítószám, ABEV_KxxC02-09 ...többi adat
    • Új saját lista: ~HAVZR12 12 hónapos bontásban cikk kategória/raktár/cikkszám részletességgel (excelnek), tételes nyomtatásnál cikk kategória/raktár sorokkal, csak öf. lista esetén cikk kategória sorokkal záró készletérték adattal
    • Új saját lista: ~ERT_12U 12 hónapos bontásban cikk kategória/p.ügynökkód/cikkszám részletességgel (excelnek), tételes nyomtatásnál cikk kategória/p.ügynökkód sorokkal, csak öf. lista esetén cikk kategória sorokkal. Értékesítés nettó eladási értéke a listára, készletérték(elábé) csak a táblázatban
    • Új saját lista: ~BES_12H 12 hónapos bontásban cikk kategória/p.ügynökkód/cikkszám részletességgel (excelnek), tételes nyomtatásnál cikk kategória/p.ügynökkód sorokkal, csak öf. lista esetén cikk kategória sorokkal. Beszerzés készletértéke.
    • Új saját lista: ~BES_12P 12 hónapos bontásban partnernév/cikk kategória/cikkszám részletességgel (excelnek), tételes nyomtatásnál partnernév/cikk kategória sorokkal, csak öf. lista esetén partnernév sorokkal. Beszerzés készletértéke.
    • Új saját lista: ~ERT_12P 12 hónapos bontásban partnernév/cikk kategória/cikkszám részletességgel (excelnek), tételes nyomtatásnál partnernév/cikk kategória sorokkal, csak öf. lista esetén partnernév sorokkal. Értékesítés nettó eladási értéke a listára, készletérték(elábé) csak a táblázatban
    • Új egyedi lista: ~MSZ_TAB munkaszámos táblázat az idegen főkönyvi szám 1,2,3 vagy 4 érték szerint oszlopba rendezve
    • devizás gyűjtőszámlariport készült
    • Új beállítási lehetőség: SZALLEV_TEXK Ha tartalma X a szállítólevél (fej) szöveg mezője átkerül a számlára.
    • Új beállítási lehetőség: SZALLEVT_nnn xxxx nnn szállítólevél naplóban új szállítólevél elkezdésekor bekínált bizonylat szöveg azonosítója. (ha nincs beállítva: SZL ).

2014.06.03 2.03 -as változat

    • Új beállítási lehetőség. A FORD_AFA_KOD -ba nem csak egy áfa kódpáros írható, hanem több is. Pl. xxyyqqrr ahol pl. xx: az EU beszerzés 27 igényelhető áfa, yy: EU beszerzés 27% fizetendő, qq: EU szolg. igv.27% igényelhető, és rr: EU szolg.igv. 27% fizetendő. Beérkezett számlán a gyors áfa mezőbe xx-t vagy qq-t ütve a program automatikusan kitölti az igényelhető és fizetendő áfa sorokat. (Az ilyen kódpárokat ezen kívül még a NEM_ELL_AFA_ beállításba is fel kell vinni! Pl.: xx,yy,qq,rr,)
    • Az eddigi AFALE_03 (közösségi ért. és besz. listája) átkerült az AFALE_06 listába, és az AFALEK_03 3. áfa lista ezután már egy teljesen újraírt lista a közösségi értékesítésekről és beszerzésekről. A használat feltétele, hogy az EU értékesítés, EU beszerzés, EU szolgáltatás nyújtás valamint EU szolg. igénybe vétel áfa kategóriáknál helyesen legyenek kitöltve a bevallás megfelelő sorai az áfa kódok törzsben. Nem csak lista készül, hanem kérésre egy 14A60.XML fájl is, amelyet az ABEV-be be lehet olvasni a Szerviz/Egyedi importálás funkcióval.
    • Új fejlesztés: A fő áfa lista (AFALE_01) ezután nem csak nyomtat, de az adatokat át tudja adni az ABEV 14A65-nek úgy, hogy egy ABEV65.XML fájlt készít, amelyet az ABEV-be be lehet olvasni a Szerviz/Egyedi importálás funkcióval. Ennek feltétele, hogy a használt és a bevallás soraiba beírandó áfa kategóriáknál a bevallás sora helyesen (a tárgyévi nyomtatvány soraival) ki legyen töltve. Olyan áfa kategóriák esetén, ahol az adat töb sorba is bekerül, mindkét sort ki kell tölteni: pl. 27% tárgyi eszköz beszerzés esetén az első (fő) sor mezőbe 66-ot, a második mezőbe 77-et kell beírni. A pl. 11 vissza nem igényelhető áfa kategóriánál a bevallás sora maradjon üresen, hiszen ezt az adatot nem kell sehova beírni. A lista első indításakor lehetőség van arra, hogy kérésre a program a bevallás törzsadatait megpróbálja a Rendszer paraméterehez a többi törzsadat ismeretében felvinni, de javasoljuk, hogy ezeket az adatokat nézzék át, és szükség esetén javítsák, egészítsék ki: ABEV_C01 (saját)irányítószám,ABEV_C02 város(helység),...,ABEV_C09 ajtó, ABEV_C10 ügyintéző, ABEV_C11 üi.telefon, ABEV_C12 bankszámla 1-8, ABEV_C13 bankszámla 9-16, ABEV_C14 bank neve. Ha a levelezési cím adatai eltérnek, akkor: ABEV_LC01 ... ABEV_LC09 A program figyelmeztet, ha úgy látja, hogy a bevallás sorok az áfa kategóriáknál nincsenek (vagy hiányosan vannak) kitöltve. Az adatátadás során a program kerekít, ha kell, a kerekítésre ekkor rákérdez, hogy kérjük-e (+-ezer forinttal) és a Ft kerekítési eltérést a Rendszer paramétereknél tárolja, pl.: AFAKER_01.31 ...(bevallás záró dátumával) Ezért javasoljuk, hogy évközi átadás indítás esetén előbb futtassák le visszamenőleg idősorban a tárgyévben már beadott bevallásokat, és válasszák azt az összeget, ami az adott bevallásban benyújtva szerepelt (hogy a program a korábbi kerekítéseket is figyelembe tudja venni). A program a kerekítések adatait az áfa listán az utolsó összesítő lap bal oldalán tájékoztatásul kiírja. A program nem kezeli a következő bevallásra átvitt, vissza nem igényelt összeget, azt kézzel kell kezelni, beírni a bevallásba. Olyan cégeknél, ahol előfordul a 2MFt áfa összeghatár feletti tételes bevallás és/vagy a mezőgazdasági tételes jelentés is, ott azt javasoljuk, hogy először futtassák le a normál áfa listát .XML készítéssel, ezután futtassák le az AFALE_05 5. áfa listát (2MFt-os átadás) (ha van), majd végül futtassák le a saját listák/~MG_BE14 listát (ha van mg.- termény forgalom). Csak a legvégén importálják be az ABEV65.XML-t, ami így minden adatot tartalmazni fog.

2014.09.20 2.04 -as változat

    • Cikk kategóriák törzsében a kategória megnevezés hossza 50 karakterre nőtt

2014.10.28 2.05 -as változat

    • Új beállítási lehetőség: ELOZO_EV_FOR X Ha beállítják, akkor új szállítói rendelés tételsorsor felvitelekor a cikk kiválasztása után a program a jobb felső sarokban kiírja, hogy az adott cikkből mennyi fogyott az előző évben ugyanezen hónap alatt, és az utána következő hónap alatt.
    • A programban lehetőség nyílik 'csomagok' (több kölönböző cikkből álló értékesítési egység) kezelésére úgy, hogy a valódi raktárakban a csomagot kezeljük (vételezzük be, adjuk el), de egy másik beállítható (jellemzően idegenáru) raktárban a program a rész (a csomagot alkotó) cikkek virtuális készletét is vezeti. Előtte a beépülési darabjegyzék (recept) törzsbe az összetételt fel kell vinni. Valódi raktárak: CSO_V_RAKTAR ???,???, Virtuális rész raktár: CSO_R_RAKTAR ??? A csomag cikkeknél a cikktörzsben az ADR kat. mezőbe C-t kell írni. A müködés/leltározás ellenőrzését segítő új saját lekérdezés: ~CSOMAGE.FRX
    • Különböző hibajavítások (al-ablakok kezelésének javítása, régi adatok törlésénak javítása)
    • A Tételes készletforgalom ablakba új oszlopként bekerült a készlet (bevét vagy kiadás) tételsor 'Szöveg' mezőjének első 50 karaktere (kereshetően).
    • A korábban a CSO_V_RAKTAR ???,???, és CSO_R_RAKTAR ??? -al beállítható csomag kezelés kiegészítése úgy, hogy az a vevő és szállítói ajánlat/rendelés űrlapok tétel ablakában is működjön. Ezen kívül a szállítói rendelés bevét bizonylaton való teljesítése/bevételezése ill. vevő rendelés szállítólevélen való teljesítése/kiszállítása esetén nem csak a 'csomag' cikk rendelése lesz teljesített, hanem a beépülő 'rész' cikkek rendelés tétele is, automatikusan.

2015.04.30 2.06 -as változat

    • Készülve a várható jövő évtől érvényes változásokra, amelyek a számlázó programokat érintik: A számla elkészítésének pillanatában a program ezután láthatatlanul letárolja a szállító és a vevő név, adószám és cím adatait, valamint a számlasorokban a cikkek név és vtsz/szj adatait. Ha a saját adatokban, a vevő ezen adataiban vagy a cikk név, vtsz adataiban később változás történik, a számlamásolatban a számlakészítéskori (letárolt) állapot nyomtatódik, nem a legfrissebb. Módosító/érvénytelenítő számlák készítése esetén a program a háttérben áthozza a vevőnek az eredeti számla készítésének idején érvényben volt adatait. (Erre rá is kérdez, hogy így kell-e) Figyelem !!!: a készítéskor a képernyőn mindig a vevő mindenkori legfrissebb adatai látszanak. A pénzügyben, folyószámlán, iktatókönyvben, listákon, lekérdezésekben mindenhol egy megváltozott nevű/című vevő új és a változás előtti számlái mind csak a legfrissebb adatokkal látszanak (ahogy eddig). A letárolt adatok csak a számlamásolaton jelennek meg. Az olyan név/cím változások, amelyek csak kisbetű/nagybetű változást jelentenek pl. Kft. helyett KFT., nem tárolódnak külön, hanem amint a vevőnek egy új számla készül, a letárolt alak változik meg, vagyis ilyenkor visszamenőleg a korábbi számlák számlamásolatain is a legfrissebb változat látszik. (a program ezt nem tekinti igazi változásnak, csak javításnak). Figyelem! A plusz letárolások hatására természetesen a cégadatállományok mérete a 2.06 programcsere időpontjától kezdve gyorsabban növekszik.
    • A régi adatok törlése menüpontot indítva a régi év adatain kívül a program törli a régi évben számlákhoz az előbbiekben említett módon letárolt felesleges adatokat is, hogy az adatállomány csökkenjen.
    • Új lehetőség: MNB (ill bármilyen) árfolyamok beolvasása a devizaárfolyamok törzsbe. A Rendszer paraméterek törzsbe fel kell vinni: EDI_D_FOGADA nnnDNMjj ahol nnn jelöli a beolvasandó árfolyaméték oszlopszámát, DNM a devizanemet és jj a jelet (ha több pl. EUR árfolyammal dolgozunk). A http://www.mnb.hu/arfolyam-lekerdezes weblapon alul az 'Éves listák' résznél a kívánt pl. 2014 év kiválasztása után a letöltés gombbal egy arfolyam2014.xls exel tábla tölthető le. Ezt excellel megnyitva a 'Mentés másként'-et választva mentsük el azt Tabulátorral tagolt szövegfájl formátumban a \profit mappába EDI_ARFO.TXT néven (esetleg úgy, hogy csak a kívánt dátumtartományt hagyjuk meg). A PROFIT-ba belépve a Devizaárfolyamok törzset nyissuk meg. A főmenüből Eszközök/Edi fogadása -t indítva a program megnézésre megmutatja a szövegfájlt, és ezt becsukva egy ellenőrző kérdés után a beolvasást indíthatjuk. Jelenleg az MNB honlapjáról letölthető excel táblában az EUR árfolyam a 22. oszlopban van, tehát az EDI_D_FOGADA beállítása: 22 EUR legyen. A beolvasás után a program bezárja az űrlapot és kiírja, hogy hány új árfolyam sort vitt fel, és hány helyen változott az árfolyam meglevő sorban. (másodszor indítva nem történik tehát semmi, vagyis nem változtat, ha nem kell)
    • Új menüpont, feldolgozás varázsló jelent meg a Könyvelési menüben: -Behajtási költségátalány Indításával a kért évben késve fizetett szállítói kiegyenlítésekre vonatkozóan lehet a 40 EUR behajtási költségátalány előírását számoltatni és könyveltetni. Indítás előtt vigyünk fel egy 86-os Egyéb ráfordítás főkönyvi számot és az legyen könyvelhető (vagy keressünk egy meglevőt). Ez fixen be is állítható: BEH_RAFO_FOK . Vigyünk fel egy 46-os kötelezettség főkönyvi számot, amely legyen könyvelhető és esetleg partneres:X ha partneres analitikát szeretnénk. Ez fixen be is állítható: BEH_KOTE_FOK . A menüpontot akkor indítsuk, ha az MNB EUR középárfolyam már bent van a devizaárfolyamok törzsében. Emlékeztető: ha olyan napon van szükség árfolyamra, amely nem szerepel a devizaárfolyamok között, akkor egy lehetséges beállítással: ARF_TURESHAT 3 pl. beállíthatjuk, hogy a program hány (pl. 3) napot lépegessen visszafelé az időben, ha a megadott napon nincs árfolyam, hogy találjon (így a hétvégére eső napok is kezelhetőek). A '-Behajtási ktg.átalány' menüpontot indítva a program bekéri a gazdasági évet az árfolyam jelet (amilyen jellel az MNB közép EUR árfolyam bent van, ált.: üres), a könyvelési dátumot (éééé.12.31) a szállító főkönyvet, és a kötelezettség és ráfordítás főkönyveket. Indítva vegyesben egy K követel tételben (sok-sok 46 T tartozik könyvelési tétellel) rögzíti a 40 EUR költségátalányt minden szállító minden késedelmes (rész) fizetésére. A tételt a vegyesben még meg kell keresni, szükség esetén törölni belőle, majd könyveltté tenni.
    • Mivel a bankok és pénztárak rögzítésekor az időszak végi záróegyenleg csak akkor jó, ha a nyitó egyenlegeket már felvitték, ezért a program eddig is elvárta, hogy - amint az előző évi záróegyenleg már ismert - vigyék fel a bankokba és péztárakba a nyitóegyenleget nyitó napra (ált. előző év dec.31-re könyvelt tételként 491-el szemben). Mostantól a program a bankba ill. pénztárba való belépéskor rögtön figyelmeztet, ha a nyitó egyenleg nem jó (nem egyezik a tavalyi záróval), vagy nincs könyveltté téve. A nyitóegyenleg felvitelekor a program az érték (valamint devizás bank, valutapénztár esetén az árfolyam) mezőre való rálépéskor a helyes értéket felkínálja, így a nyitó egyenleg felvitele még könnyebb.
    • A program a devizás kimenő számlák automatikus könyvelésekor ezentúl az esetleg fellépő filléres HUF eltérést 'rákeni' az utolsó árbevétel sorra úgy, hogy az elkészült devizás számla is rögtön könyvelhető legyen. (Eddig kézzel kellett az eltérést korrigálni)
    • A program az érvénytelenítő számlákat eddig saját számlaszámon rögzítette a 'rendezetlen tételek'-be, vagyis az eredeti és azt érvénytelenítő számlákat kézzel kellett (nam túl nagy munkával) pl. a vegyesben összevezetni, rendezni. Mostantól az érvénytelenítő számlákat a program automatikusan az eredeti számla sorszámával szerepelteti a 'rendezetlen tételek'-ben. Az érvénytelenítő számla sorszáma az iktatókönyvben természetesen saját számon szerepel, de a számla 'könyvelési tételek' ablakának első sorában a hivatkozási szám nem a saját számlaszám lesz, hanem az eredeti. Így későbbi összevezetésre nincs szükség. Ha inkább az eredeti működést szeretnék, külön be kell állítani: STORNO_SAJAT X
    • Új importálási lehetőség: egy bizonylat 'könyvelési tételek' ablakában állva egy bizonylathoz plusz könyvelési tételsorokat lehet importálni előzőleg a \profit mappába EDI_KONY.TXT néven excelből 'tabulátorral tagolt szövegfájl' formátumban elmentett fájlból. A mezők kötelező sorrendje: főkönyvi szám, partner neve, T/K, érték, hivatkozási szám, devizanem, devizaérték, khely, munkaszám, ktgnem (ami nem kell, legyen üres) Előkészítés: a rendszer paraméterekhez egyszer fel kell vinni: ED_K_FOGADA X Használat, a könyvelési tételek ablakban állva a főmenü/eszközök/EDI fogadása -t kell indítani.
    • Új importálási lehetőség: egy bizonylat 'bevét tételek' ablakában állva egy bizonylathoz plusz készlet bevét tételsorokat lehet importálni előzőleg a \profit mappába EDI_TETEL.TXT néven excelből 'tabulátorral tagolt szövegfájl' formátumban elmentett fájlból. A mezők kötelező sorrendje: cikkszám, sorozat, raktár, mennyiség, bevét érték Előkészítés: a rendszer paraméterekhez egyszer fel kell vinni: EDI_B_FOGADA X Használat, a bevét tételek ablakban állva a főmenü/eszközök/EDI fogadása -t kell indítani.

2015.07.30 2.07 -es változat

    • Új mező a cikktörzsben: EKÁER kockázatos: K Ha ezt a mezőt K-val jelölik, ezen cikkek kiadás tételsorai (számlán, szállítólevélen) a képernyőn sötétpiros színnel jelölődnek.
    • A közvetített szolgáltatásokat a cikktörzs K.k. mezőjében N helyett kérjük K-val jelölni! (jövő évi jelentéshez)

2015.09.20 2.08 -as változat

    • Figyelem!!! A programmal eddig a nem érvényesített kisebb (7MB alatti adatállomány-méretű: a belépéskor a jobb felső sarokban kiírt szám 7000kb alatti) cégekben számlázni is lehetett (a program a partnertörzs -1 -es (saját) partneréből vette a cégnév adatot). Ezt a lehetőséget megszüntetjük, a 2.08 programváltozattal érvényesítetlen 7MB alatti adatállomány-méretű cégben csak SZÁMLA (demo) feliratú demo számla készíthető. A döntésre alapos okunk volt, kérésre megosztjuk Önökkel az okainkat. Az ilyen cégadatbázisokban a képernyő felső címsorában a cég neve után is megjelenik a ..../demo felirat. A többi lista, nyomtatás nem változik, a fenti változás csak a számlázást érinti! A megoldás természetesen az, hogy azon ilyen kisebb cégekben, ahol a számlázásra szükség van, a már megvásárolt cég licenszszám eléréséig vagy pedig új licenszek vásárlásával érvényesíteni kell ezeket még a számlázás folytatása előtt. A program erre a számlázás naplóba való belépéskor figyelmeztet is.
    • Az áfa %-a nem változtatható meg az Áfa kódok törzsben. (ha a kódon még nem volt forgalom, törölhető és újra felvihető)
    • Új mező a partnertörzsben: Csop.az.: Csoportazonosító szám (Csoportos adószám)
    • A program a partnertörzsben az adószám első 8 jegyét CDV ellenőrzi, hogy az elütések elkerülhetőek legyenek.
    • Elkészültek/módosultak a 2016-os "adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás"-sal kompatibilis (a programfrissítések során eddig is néha frissülő) beépített (alap) HUF számlariportok: napszl (alap számla), napszl_1 (kis számok ezres tagolással), napszl_2 (cikkszám nélkül és a vevőnél postai címzés szerint kiírva ablakos borítékhoz), napszl_3 (engedmény adatok, csomagolási mennyiségi egység adatok a számlasorban), a napszg (napszl alap számlához tartozó HUF gyűjtőszámla) és a devizás alap számla: napsze
    • A program számlázás naplóba való belépéskor figyelmeztet, ha egyedileg fejlesztett számlariport van beállítva. Az egyedi számlaképek az Önök kérésére a helyszínen vagy nálunk elkészített és elküldött, az alap számláktól valamilyen Önök által kért formai vagy szakmai eltérést, cégemblémát stb. tatalmazó, a helyi \profit\report mappába bekerülő egyedi, saját számlariport, amely a programfrissítések során NEM FRISSÜL, így esetleg nem kompatibilisek az "adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás"-sal. Emiatt kérjük, ha ezt az üzenetet látják, konzultáljanak velünk!
    • Azok a cégek, ahol a fenti alap számlariportok voltak beállítva, az első számlák elkészítése előtt ellenőrizzék a nyomtatási kép segítségével, hogy a számla megfelelő-e, és ha nem, konzultáljanak velünk! A számlákon egységesen beközetkezett változások:
    • A számlák bal felső sarkában a 'Jel' mező értékétől föggően kiírásra kerül: E: Érvénytelenítő, M: Módosító, G: Gyűjtő (emlékeztető: érvénytelenítő számla készítése: rálépünk a rossz számlára, és a tétel másolása gombbal, CtrlM-el vagy F5-el kérünk új számlát és az Érvénytelenítő-t választjuk) (és a jelentésbe is ekkor kerül be így).
    • A Szállító(kibocsátó) ablakban megjelenik a 'Kisadózó' szöveg, ha a Partnerek törzsben a -1 -es azonosítójú (saját) partnernél a Ct. mezőben K van.(és a jelentésbeis ekkor kerül be így).
    • A Szállító(kibocsátó) ablakban megjelenik a 'Pénforgalmi elszámolás' szöveg, ha a -1 -es (saját) partnernél a Ct. mezőben P van.(és a jelentésbe is ekkor kerül be így).
    • Mindegyik számlán kiírja a szállító és vevő ablakban az adószám, közösségi adószám és csoportazonosító szám mezőket (ha ki vannak töltve)
    • Egyéni vállalkozó számlakibocsátó esetén egy kötelező beállítás: EV_NYILVANTA tartalmába kerüljön az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, és az EV_MEGNEVEZE mezőbe a neve úgy, hogy itt nem kell az e.v. szöveget a nevébe betenni, mint a VALLALT_NEVE -ben. Az e.v. nyilvántartási száma a számlán megjelenik. (és a jelentésbe is ekkor kerül be így). A beállítást később már ne változtassa meg, mert az adat nem tárolódik!
    • A cikktörzs K.k. mezőjében N helyett K-val jelölt közvetített szolgáltatások esetén a számlasorban megjelenik: 'Közvetített szolgáltatás' (és a jelentésbe is ekkor kerül be így).
    • A devizás számlákon a HUF áfa összesítés akkor is megjelenik, ha nincs áfa (pl.EU értékesítés) ill. ha van áfa, akkor a soronként kiírt áfa érték HUF-ban is kiírásra kerül.
    • Új (kötelező) beállítás: FORD_AFA_ERT tartalmába fel kell sorolni a fordított áfás értékesítés áfa kategóriákat 2-2 karakter hosszban amelyek kibocsátott (vagy berögzített) kimenő számlán szerepelnek vesszővel elválasztva és az utolsó kategóriánál vesszővel lezárva. Az így megjelölt fodított áfás értékesítéseknél a számlán az áfa összesítés alatt a 'Fordított adózás' szöveg megjelenik (és a jelentésbe is ekkor kerül be így). Számla készítésekor a program figyelmeztet, ha ilyen fordított áfa van a számlán és hiányzik a vevő adószáma. A beállítást nem változtassa meg, legfeljebb bővítse, ha szükséges!
    • Eddig is meglevő, de mostantől kötelező beállítás: ELOLEGCIKKSZ ennek tartalmába kell a vevő által fizetett előleg cikkszámát (ill. a cikkszám kezdetet) beírni. Alapértelmezett értéke: előleg Ha tehát a használt előlegek cikkszámai: előleg25 előleg27 ... akkor nem kell beállítani, egyébként kötelező. Ez a beállítás nem látszik a számlán, de a jelentés helyes működéséhez elengedhetetlen! A beállítást később már ne változtassa meg!
    • A fentiek szerinti kezeléssel az alap számlariportokkal a program alkalmas lesz a 2016-os "adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás" elkészítésére HUF és devizás normál, érvénytelenítő és módosító számla valamint HUF gyűjtőszámla esetén (nem kezel egyszerűsített számlát és számlával egy tekintet alá eső okmányt). A kibocsátó lehet kisadózó és egyéni vállalkozó is. A számla tételeknél kezeli a közvetített szolgáltatásokat és előlegeket is (de nem kezeli a dohany_ar,vellenertek...(árverési), közlekedési eszköz és ásványolaj mezőket), a záradékok közül kezeli a Pénzforgalmi elszámolást és a Fordított áfa-t, de nem kezeli a többi mezőt (önszámla, különbözeti, termékdíj, gázolaj, jövedéki, beszállókártya... stb.) Az egyedi számlariportok frissítése, módosítása ügyében kérem, mihamarabb keressenek minket! (december végén nem fogjuk tudni több cég egyedi problémáját megoldan, ha megkeresnek minket az általános programváltozatban nem megoldott termékdíj, jövedéki, ásványolaj, közlekedési eszköz, önszámla stb. igényekkel !!!) A program a számlázás naplókba belépve figyelmeztet, ha régi egyedi számlariport fájl van használatban, amely a fenti esetek előfordulása esetén (pl. a kibocsátó cég nevének megváltozása, kisadózó, pénzforgalmi, fordított áfa, e.v., közvetített szolgáltatás, stb.) esetleg nem lesz kompatibilis az adatszolgáltatással.
    • A SZAMLA_PELD1,2,3,... beállításokban lehetőség van - beírására (egy mínusz jelet, kötőjelet lehet a tartalomba beírni) ekkor - ha ezt a működést szeretnék - akkor nincs a számlán kiírt példányszám szöveg (Vevő eredeti példány, Könyvelés példánya stb.), de elkészül a beállított számú számlapéldány.
    • Formai változás: a számlasorokat vékony szürke elválasztó vonal tagolja
    • Formai változás: a HUF számlán a számla összesen szöveges kiírása jobbra igazított, és Ft helyett HUF devizanem van kiírva.
    • A devizás számlán a szállító ablakban a bankszámlaszám eddig is megjelent (lehet IBAN formátumot is használni!), de innentől megjelenik a bank neve, címe és a megjegyzés mezőbe írható SWIFXXXXXXXXX Sswift/Blz. (a megjegyzés mezőbe a Swift értéket a SWIFbetűk után kell írni közvetlenül.) Beállítása: Partnerek törzsben a saját (-1 -es) partneren állva a 'Bank' gombot kell megnyomni, és a devizás bankra rálépve alul az adataok megadhatóak. A bank neve címe is csak 30 karakter, esetleg rövidítve kell beírni. A fő EUR bank jele legyen E, stb. Figyelem! Az első devizás számlák készítése előtt a nyomtatási képen a helyes megjelenést le kell ellenőrizni!
    • Beállítás változása: SZAMLEGYTNEM Tétel másolása+választás esetén az érvénytelenítő és módosító számlák egyéni hivatkozásába automatikusan bekerülő plusz szöveg, ha az első karakter üres. (Régebbi működés: ha üres volt, a program beírta: Számlával egy tekintet alá eső okmány, ha X akkor nem.) Véleményünk szerint erre nincs szükség, így maradhat teljesen üresen, vagy lehet X. Ha mégis be akanak írni valamit, akkor egy szóköz után írják be a beállítás tartalmába a megjeleníteni kívánt szöveget

2015.11.16 2.09 -es változat

    • http://www.nav.gov.hu/data/cms382357/GYIK_szamlazo_program.pdf A NAV a honlapján megjelent - a számlázással kapcsolatos 'adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás'-ra vonatkozó közleményben nov. 11-én egyértelművé tette, hogy a jelentésben a cím adatokat megbontva kell jelenteni: kerület,közterület neve, közterület jellege, épület, lépcsőház, szint(emelet), ajtó. Nem tudjuk megítélni ennek fontosságát, a PROFIT programba mindenesetre beillesztettük ezek megadásának lehetőségét olymódon, hogy a lehető legkevésbé érintse a jelenlegi adatbázist, programműködést, egyedi számlaképeket, egyedi fejlesztéseket stb. A partnertörzsben a cím mező változatlan maradt, tartalmában viszont a fenti elemek - már amelyek előfordulnak - a fenti sorrendben kell hogy szerepeljenek. Azon címek esetében, amelyekben egyszer előfordul a következő szövegdarab (kis vagy nagybetűvel): utca,u.,u ,ú.,ú ,ut,út,tér (és nincs Sszint(emelet/Ajtó) a programban nem kell semmmit tenni, a jelentésben az ilyen címeknél (vagyis az előforduló esetek túlnyomó részében) semmi teendő nincs, a program a megtalált szöveg elemet köztér jellegeként és az előtte, mögötte levő részt is a megfelelő helyen jelenti. Ettől eltérő esetben, ill. bármikor, ha Önök úgy gondolják, hogy a köztér jellegének pontos megadása (a jelentés miatt) fontos, akkor a partnertörzsben a cím mezőben a megfelelő részt bal egérgombbal ki kell jelölni (a kijelölt köztér jelleg ekkor kék színű), a jobb egégombbal a mezőn kattintva legördül egy kis menü és ott a bal egérgombbal a 'Kijelölt rész -> Közterület jellege' választással a kijelölés rögzíthető. A mezőt elhagyva a cím megbontás ellenőrizhető. A köztér jellege előtti rész kezelése: A köztér jellege előtti részt (közterület neve) a program ellenőrzi, és amennyiben talál benne ker. szöveg darabot, úgy az ez előtti részt kerület adatként értelmezi. Rendkívül ritka esetben van kerület adat a címben, ha ez (ill. ennek elkülönült lejelentése) fontos Önöknek, akkor kötelezően ezzel kell a címet kezdeni, majd ker. szöveggel lezárni és ezután következhet a közterület neve. A közterület jellege utáni rész kezelése: A közterület jellege utáni részben a házszám következik, majd a program ép. szöveg darabot keres, és ha talál, akkor az előtte levő, szóköz utáni részt épület megjelölésként értelmezi. Amennyiben tehát van épület megjelölés a címben, akkor azt a házszámtól szóközzel kell elválasztani és ép. szöveggel kell kötelezően lezárni. Ezután a program lh. szöveg darabot keres, és ha talál, akkor az előtte levő részt lépcsőház megjelölésként értelmezi. Amennyiben tehát van lépcsőház megjelölés a címben, akkor azt az lh. szöveggel kell kötelezően lezárni. A cím utolsó két eleme a szint(emelet) és ajtó. Amennyiben szint(emelet) és/vagy ajtó előfordul a címben és Önök úgy gondolják, hogy a szint(emelet) ajtó pontos megadása (a jelentés miatt) fontos, akkor a partnertörzsben a cím mezőben a megfelelő szint és ajtó részt bal egérgombbal ki kell jelölni (a kijelölt rész ekkor kék színű), a jobb egégombbal a mezőn kattintva legördül egy kis menü és ott a bal egérgombbal a 'Kijelölt rész -> Szint Ajtó' választással a kijelölés rögzíthető (valójában a program itt csak a kijelölés kezdetét tárolja, az ettől jobbra levő tartalom lesz a Szint Ajtó). A Szint és Ajtó adat egymástól akár szóközzel, akár / (perjel) karakterrel elválasztható, és értelemszerűen az első adat lesz a Szint, az utána levő pedig az Ajtó. A mezőt elhagyva (vagy bármikor később rákattintva és elhagyva) a cím megbontás ellenőrizhető, a program kiírja a pontos megbontást. A Lista képernyőn (a jobb oldalon) a kijelölt közterület jellege valamint Szint Ajtó külön oszlopban látszik, és az olyan címek, amelyeknél van kijelölt adat világosszürke háttérrel jelöltek (így lehet látni, hogy a megbontás már meg lett adva). Számlázáskor a partner kiválasztó ablakban is látszik jobb oldalon külön oszlopokban a kijelölt közterület jellege és a Szint Ajtó. A cím mező fenti korrekcióját, ill. megjelölését a számla elkészítése előtt kell megtenni, a program a számlakészítés pillanatában meglevő állapot szerint jelenti majd a címet, megbontását.
    • A Törzsek/Egyéb programok megnyitása/Lekérdezések között (vagy egyszerűbben a jobboldali ábra alatti sárga 'Lekérdezések' -re kattintva) bekerült a 2016-os keltű számlázás esetén a számlázó programba kötelezően beépített 'Adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás' funkció, jelentő program. A neve a programban: 'Adóhat.ellenőrzési adatszolg'. A feldolgozás varázslót indítva először bekéri a jelentés kötelező indító paramétereit (számla kelte tól/ig és/vagy számlaszám tól/ig). A 'Következő' -re kattintva a program kiírja, hogy hány számlát talált: a jelentésbe a szigorú számadású kimenő számlázás során a 2.08 vagy magasabb programváltozattal készült számlák kerülnek be (a rontottak is, ha használják ezt a funkciót). A számlák egy áttekintő táblázatban kérésre megnézhetők, majd az 'Indít' gombbal a jelentés fájl a programmappába elkészül.A fájl neve: ADOH_cégnév_dátum_idő.XML
    • Formai változás: az új rendszer számlariportok alul a riportfájl nevét kiírják.
    • Új (kötelező) beállítás: ADOMENTE_HIV tartalmába fel kell sorolni azon adómentes értékesítés áfa kategóriákat, amelyeknél a számlán adómentességre való hivatkozés szerepel 2-2 karakter hosszban vesszővel elválasztva és az utolsó kategóriánál vesszővel lezárva. Az így megjelölt adómentes értékesítések számláinál a jelentésben az Adómentes hivatkozás: true. A beállítást ne változtassa meg, legfeljebb bővítse, ha szükséges!
    • Új Elektronikus banki feladás formátum: Deutche Bank HUF formátum.

2015.12.02 2.10 -es változat

    • A partnertörzsben a mail mező 50 karakterre nőtt.

2016.06.30 2.11 -es változat

    • A Rendezetlen tételek ablakban a 'deviza egyenleg' oszlop is megjelenik
    • A Rendezetlen tételek lekérdezésben a devizás és devizában rendezett számláknál a devizanem és Deviza egyenleg (itt 0 van) oszlopok halvány zöld háttérszínnel jelennek meg.
    • A Rendezetlen tételek lekérdezésben (ha M: mindegyiket kérik) a HUF-ban rendezett számláknál a főkönyv, partner, hivatkozás és az Egyenleg (itt 0 van) oszlopok halvány zöld háttérszínnel jelennek meg.
    • A T.e.áttekintése (tárgyi eszköz állapot) lekérdezésben a lekért időpontban már nem meglevő (kivezetett) eszközök szürke háttérszínnel jelennek meg
    • A Tárgyi eszközök kezelése űrlap lista képernyőjén a legfrisebb állapot szerint már nem meglevő (kivezetett) eszközök szürke háttérszínnel jelennek meg
    • A Készlet info/Rendelések ablakban egy új nyomógomb jelent meg: R.kezelés (rendelés kezelés). Ezt megnyomva új ablakban megjelenik az a rendelés, amelynek egy során álltunk. Már csak a Tételek-et kell megnyomni, és a rendelés szükség szerint módosítható vagy akár teljesen új rendelést is lehet rögzíteni.
    • A rendelés (ajánlat) tételek űrlapon ha egy tételsoron a rendelés határidejét (vagy ajánlatnál az érvényességet) módosítják, a mentéskor a program megkérdezi, hogy az új határidőt a rendelés többi soránál is módosítsa-e.
    • Az alap (1-es) cikk választó listán a jobb oldalon új oszlopként látszik a vámtarifaszám, nettó súly, bruttó súly és a liter (így pl. bevétnél ellenőrizhető, hogy nem hiányos-e)
    • Új beállítási lehetőség a Rendszer paraméterekben: TKxxxxxx yyy ahol xxxxx a felhasználó belépési neve (nem a megadható hosszú név) és a tartalomban yyy egy területkód. Ha egy felhasználóhoz ez be van állítva, akkor partner választólistán csak az ilyen trületkódú partnerek jelennek meg számára választásra. A partnertörzset megnyitva is csak ezen területkódú partnereket látja, és új partner felvitelekor is ez lesz a területkód. (A funkció beállításakor a felhasználó számára a partner ? -es keresés /pl. ?euro/ lehetősége megszűnik) Amelyik felhasználóhoz nincs ez beállítva (nincs ilyen sor, vagy a tartalom üres) annál minden partner megjelenik.
    • A 'Könyvelési tételek' űrlapon egy új nyomógomb jelent meg: Oszt. Ezt megnyomva az esetleg még fennálló könyvelési eltérést a program ráosztja a tételekre. Az első (fő) sort és az áfa könyvelési sort nem módosítja, csak a többit. Egy pár filléres eltérés így gombnyomásra eltüntethető pl. egy devizás kimenő számlánál, amelynél az automatikus kontírozás után maradhat egy kis eltérés.
    • A program alapesetben a készletérték-számítást cikk/sorozat/raktárcsoport bontásban végzi. Megjelent annak a lehetősége, hogy ez cikk/raktárcsoportra történjen, vagyis ne súlyozza, értékelje külön egy cikk egyes sorozatait. Igény esetén erről konzultációt javaslunk.
    • A program alapértelmezetten csak a készleteket hozza a készlet listákon, lekérdezéseknél (azon cikkeket, amelyeknél a cikktörzsben a Kk mező üres.) Ha szükséges, ez átállítható úgy, hogy a szolgáltatások is jöjjenek, és ne kelljen mindig a lekérdezésnél átírni a Kk. mezőnél a szóközt %-ra: KK_L_DEFAULT % Ez eddig egy karakteres beállításra működött, mostantól viszont be lehet állítani hosszabban is (pl. [ K]% ennek hatására a készlet listákon a valódi cikkeket hozza (üres) és azokat, ahol a K.k.-ban K van, vagyis a közvetített szolgáltatásokat)
    • Könyvelőirodáknak érdekes lehet, hogy - miután 2016-tól minden számlázó program köteles NAV .XML formátumban kiadni a számlákat - a más számlázó programmal készült számlák könyvelési célú beolvasására megnyílt egy olyan új lehetőség, ami talán nem igényel minden esetben egyedi illesztőprogram fejlesztést. Írtunk egy olyan beolvasót, ami a NAV .XML formátumot a PROFIT EDI formátumra konvertálja. Sajnos a beolvasás ettől még nem egyszerű, gond lehet a partnerek azonosítása is. Nagy tételszámú cég könyvelése esetén azért érdemes lehet foglalkozni vele. A letöltésről, az egyszeri beállításról és a használat módjáról kérésre tájékoztatót küldünk mailben.
    • Ha a BACKUP_PATH_ beállítás tartalmába ? kerül, akkor a program programindításkor ugyanúgy rákérdez a mentésre, mintha itt egy konkrét mentés útvonal lenne beállítva, csak ekkor az alapértelmezett BACKUP mappába megy a mentés

2016.08.16 2.12 -es változat

    • Új importálási lehetőség: egy bizonylat 'kiadás tételek' ablakában állva egy bizonylathoz plusz készlet kiadás tételsorokat lehet importálni előzőleg a \profit mappába EDI_TETEL.TXT néven excelből 'tabulátorral tagolt szövegfájl' formátumban elmentett fájlból. A mezők kötelező sorrendje: cikkszám, sorozat, raktár, mennyiség, bevét érték(ez itt üres),eladási érték, főkönyv,költséghely, munkaszám, költségnem Előkészítés: a rendszer paraméterekhez egyszer fel kell vinni : EDI_B_FOGADA X A beállítás azonos a bevét tételek EDI beállítással, vagyis a kettőt egyszerre lehet beállítani, és az EDI_TETEL.TXT fájl is azonos. Használat, a kiadás tételek ablakban állva a főmenü/eszközök/EDI fogadása -t kell indítani.
    • A tárgyi eszköz modul kiegészült egy új lehetőséggel: Terven felüli értékcsökkenés kezelése. Eddig: nettó=bruttó-eddig elsz.écs volt. Mostantól: nettó=bruttó-eddig elsz. écs-eddig elsz. terven felüli écs. Mivel a frissítés után minden analitikában minden eszköznél a terven felüli écs 0 (üres) értékkel bővül, így az analitika állapota a frissítéstől nem változik meg. Terven felüli értékcsökkenést (annak változását) az Új/'Módosítás' ágon lehet felvinni. Ennek nyilvántartó főkönyvét elegendő akkor megadni, ha a terven felüli értékcsökkenés változik (de ekkor kötelező). A program a rendszer listákon (változási jegyzőkönyv, állapot listák, mozgás lista, t.e. karton) is mutatja már ennek változását illetve kumulált értékét, állapotát is. A program a terven felüli értékcsökkenést a főkönyvi feladásban is feladja a főkönyvnek. Amennyiben a meglevő tárgyi eszköz állományban előfordult már terven felüli écs, és ez a főkönyvben is külön főkönyvön (pl. 148) szerepelt, de kényszerűségből az analitikában az eddig elszámolt écs-ben szerepelt az összege, akkor úgy lehet az analitikát szinkronba hozni a főkönyvvel, hogy az ilyen eszközöknél egy écs elszámolási dátummal - de még az écs elszámolása előtt - Új/'Módosítás'-t kell kérni, és az eddig elszámolt écs-t az eddigi terven felüli écs összegével csökkenteni kell (mínusszal beírni), a terven felüli écs értékét pedig növelni (plusszal beírni). A nettó ettől nem változik. Mivel a program az időszak főkönyvi feladásában ezt a változást is szerepelteti ezért célszerű a TE_M_ééhh vegyes feladási tételben a könyvelési ablakban az F hivatkozási számú sorokat törölni (ezek a terven felüli écs változásának könyvelési sorai, és azért célszerű törölni, hogy ne legyen duplán a pl. 148 -on a terven felüli écs a főkönyvben ha már eleve ott volt). Új/'Áthelyezés' mozgásnál lehetőség van a terven felüli écs nyilvántartó főkönyvének változtatására is, ha volt terven felüli értékcsökkenés és ezt is kezeli a program a főkönyvi feladásban.
    • A tárgyi eszközökhöz is lehet dokumentumokat csatolni a Tárgyi eszközök űrlapon.

2016.12.28 2.13 -es változat

    • Új egyedi (saját) lista: ~MAXKESZ Adott időintervallumban készleten levő maximális készletszint listázása (ADR-hez)
    • Új banki utalási formátum: S Raiffeisen EUR SEPA xml formátum
    • A számlázás (ellenőrzés) módosítása úgy, hogy 2017-es könyvelési dátumú számlák esetén (az eddigi 1 000 000,- helyett) 100 000.- Ft (és azt meghaladó) áfa tartalmú számlát ne engedjen kibocsátani akkor, ha hiányzik a vevő adószáma.
    • Adószám nélküli magánszemélyek esetén a partnertörzsben alul a Ct. mezőbe írjanak M-et (magánszemély), így a program még 100 000,- Ft-ot meghaladó áfa esetén is enged adószám nélkül számlázni, és az ilyen számlák kimaradnak az értékhatárt meghaladó áfa részből is (M lapok)
    • Az EDI forgalmi adatfeladás/fogadás módosítása úgy, hogy alkalmas legyen partner adószám feladás/fogadásra is. Új beállítási lehetőség: EDI_*_FOGADA A Ha üres a p_kod (küldő rendszerbeli partnerkód), akkor adószámmal azonosít, ha az üres, névvel

2017.02.15 2.14 -es változat

    • Hibajavítás. Lehetőleg még a könyvelési zárás/nyitás előtt kérjük, frissítsenek erre a változatra

2017.07.18 2.15 -ös változat

    • A 100000-es ÁFA értékhatár 2018.07.01-re halasztása miatt visszaállítottuk az 1000000 Ft-os értékhatárt
    • A személytörzsben a Mobil mező hossza 20 karakterre nőtt 

2017.12.15 2.16 -os változat

    • A Gépjárművek törzs kibővült újabb mezőkkel: munkaszám, használja 50kar., vétel dátuma, eladás dátuma, matrica 60kar.
    • R/S gomb megnyomásakor a cikkek/sorozatok raktárankénti mennyisége mellett plusz oszlopként a program mutatja a legutolsó sikeresen számított (S) kiadás dátumát, számolt átlag egységárát, valamint a legutolsó beszerzés dátumát, beszerzési egységárát. Így lehetőség van - akár különböző raktárcsoportok használata esetén is - pontosabb adatot látni értékesítéskor, vagy ajánlat/rendelés sor rögzítésekor a cikk aktuális utolsó ismert átlagáráról. Letiltható, ha azt szeretnék, hogy ezt az adatot ne lehessen látni: RS_ARNEMKELL   X
    • Késedelmi-kamat terhelő levélen a számlaértékek összege is megjelenik
    • Értékesítés 2 időszakra lekérdezésben a vevő adószáma is megjelenik
    • Beállíható, hogy új partner felvitele (vagy meglevő partner módosítása) esetén csak akkor engedje azt rögzíteni, ha a partner adószáma ki van töltve, vagy a cégtípusba (Ct.) M kerül(=magánszemély). Beállítása: ADOSZAM_KELL    X
    • Új beállítási lehetőség. Ha azt szeretnék, hogy számla, szállítólevél tételsor írásakor a mennyiség változtatásakor a Kedvezmények törzs alapján történő pillanatnyi alap egységár, kedvezmény% és végső egységár mezők számítása csak abban az esetben történjen meg, ha a végső egységár mező nem üres (vagyis jellemzően csak elsőként, a mennyiség később történő változtatásakor már nem), akkor állítsák be: ENG_SZAZ_ELS   X
    • Új funkció: A felszólító/egyenlegközlő levél készítésekor eddig is volt lehetőség azt közvetlenül e-mailben elküldeni, de csak szöveges üzenetként és ennek formátuma különbözött a nyomtatott formátumtól, nem volt túl szép, és a 2048 karakteres limit is okozhatott gondot. A PROFIT fejlesztő környezete nem tartalmaz ilyen lehetőségeket, de más gyártó termékével megoldható, hogy PDF csatolmánnyal ellátott e-mailt küldjenek. Az e-mail csak elkészül, de a Küldés-t Önöknek kell megnyomni/indítani. A küldött e-mail az Elküldött elemek mappába kerül. Az ehhez szükséges teendők:
       1.,  A weblapunkon fent levő linkről (Felhasználóinknak/Egyéb/ legalul: http://ftp.eurosoft.org/downloads/PDFCreator-2_4_1-Setup.exe fel kell telepíteni a PDFCreator programot. Ez egy szabadon használható freeware program, amelyet telepítve a nyomtatók közé egy új virtuális nyomtató kerül be, ami nyomtatás helyett .pdf fájlt készít. Minden olyan munkaállomásra egyenként telepíteni kell, ahol használni kívánják. Figyelem! Mivel nem mi készítettük, a használata során esetleg felmerülő problémákért felelősséget sem tudunk vállalni! Megjegyzés: Az asztalon a telepítés után a PDFCreator ikont egyszer elindítva az 'Application settings'-ben a 'Check for updates'-t célszerű 'Never'-re állítani, majd ezt a 'Save'-el menteni, így a felhasználóinknál egységes változat lesz. Már egy éve teszteljük, negatívumot nem találtunk, Live mail és Outlook levelezővel jól működik.
       2.,  A Bizonylat szövegek–be fel kell vinni egy EMAF azonosítójú szöveget, és a tartalma legyen az, amit a e-mail szövegébe szeretnének tenni valahogy így: Tisztelt #1! Ezennel megküldjük Önöknek csatolva a ... Tisztelettel: #2  (A #1 helyére a program írja be a vevő pénzügyese nevét (a #2 helyett a program írja be a felhasználó nevét, de ennek használata nem kötelező, lehet fixen is beírni a küldő nevét.)
       3.,  A csatolt .pdf-eket a program le is tárolja (le kell, mert amíg nem küldik el a levelet, meg van nyitva a fájl). Ha nem állítják külön be, akkor C:\PDF_MENT  mappát próbál létrehozni, de be is állítható: PDF_MENT_MAP meghajtóésmappaútvonala  Ha ez hálózati mappa, akkor ennek az útvonalnak minden munkaállomáson ugyanoda kell mutatnia. A létrejött .pdf fájlok a levelek elküldése után akár törölhetőek is.
       4.,  A partnertörzsben mindenkinél a Kapcs. –ban legyen a Kapcsolattartó neve, ha üres: a program beteszi: Partnerünk  A mail mezőben legyen az e-mail cím.( vagy másik lehetőség, hogy a Pénzügyes személy legyen kitöltve és akkor a személy törzsben legyen a név és e-mail cím, és akkor küldéskor ezt használja). Ezek az adatok a lekérdezés indítása után megjelenő táblázatban még nyomtatás/nyomtatási kép indítása előtt le is ellenőrizhetők.
       5.,  Használat: El kell indítani a szokásos módon a felszólító/egyenlegközlő lekérdezést. Először egyet ki kéne próbálni: Nyomtatási kép / 01-es (első) lista. A kérdésekre: Csak ezt az egyet     PDFCreator email     Elvileg a levelező megnyílik, és a csatolmányban ott a felszólító/egyenlegközlő levél ugyanúgy, mintha nyomtatták volna. Ha törlik a levél kezdeményt, akkor megismételhető. Ha ez működik, akkor óvatosan megpróbálhatják, hogy a távcső/szűrés ikonnal kisebb vevő csoportokat válogatnak le, pl. p_nev   =     A  (‘A’ betűs partnerek), majd ezeket egyszerre e-mailen elküldik (és egyenként a Küldés gombbal el is küldik).
    • Új általános funkció: Az aktuális űrlap Nyomtatási kép ikonját jobb egérgombbal indítva egy kérdés jelenik meg: Kér e-mail készítést...? , és minden beépített listánál van lehetőség az adott listát pdf-be nyomtatni, és azt csatolmányként e-mailben elküldeni. (az egyedi, kész ill. saját lekérdezéseknél nem). Számla (másolat) esetében, ill. ajánlat/ajánlatkérés,szállítói rendelés, vevő visszaigazolás esetében a program megpróbálja a küldendő e-mail címzett adatait kitölteni az előzőekben leírt módon, ill. utóbbiak esetében a partner ügyintézője alapján. A levél szövege itt is előre sémaként megadható ha felvisznek egy ?nnn azonosítójú bizonylat szöveget, ahol K: magyar, N:német, A:angol esetben, nnn pedig a napló azonosítója. Itt is lehet a levél szövegben a #1 és #2-t használni.

2018.04.15 2.17 -es változat

  • A 2.17-es verzió még nem alkalmas a végleges NAV online számla adatszolgáltatásra, de a fejlesztések jórészt az ezzel kapcsolatban már megjelent dokumentációban leírt követelmények teljesítése érdekében történtek. A NAV online jelentés tesztelése elkezdhető, sőt javasolt, hogy jelentkezzenek az esetleges informatikai, ügyviteli problémák. Július 1-e előtt még mindenképpen programcsere szükséges!!! További információk és teszt regisztráció: https://onlineszamla-test.nav.gov.hu/
  • Figyelem!!! A NAV jelenleg még folyamatosan fejleszti a rendszert, az közel sincsen kész. A verzió kibocsátásakor még csak kevés validáció működik, nem működnek a WARN üzenetek és alig működik a webes felület.
  • A Naplófajták beállítása törzs kezelése szigorúbb lett. 'S' szám képzésű kimenő napló (szigorú számadású számlázás) esetén utólag már nem változtathatóak meg a következő adatok: szám képzés módja, szám képzés formátuma, devizanem, biztonsági mód. 'S' szám képzésre csak új napló felvitelekor lehet állítani a kimenő naplót tehát nem lehet A vagy üres szám képzésű kimenő naplót S szigorúvá tenni. Ha nincs még tétel az ilyen naplóban, akkor persze törölhető, és fel lehet újra vinni.
  • Új ellenőrző törzsek kerültek be a rendszerbe: irányítószám/helység(település), ISO 3166 alpha 2 országkód, országon belüli régió kód, ISO 4217 devizanem kódok. Ezek a felhasználó által nem módosítható háttér törzsek. Megpróbáljuk ezeket a programfrissítések során frissen tartani. Ha hibát találnak benne, kérjük, jelezzék nekünk.
  • A Partnerek űrlap több ellenőrzéssel bővült. Nem enged partner adatváltoztatást menteni, ha az országkód ki van töltve (ha üres, az megfelel a HU országkódnak) de nem egyezik az ISO 3166 országkódok egyikével.
  • Amennyiben az országkódba érvényes külföldi országkódot írnak és a cég adószáma üres, a program rákérdez, hogy beírja-e az M jelet a cégtípusba (M: magánszemély vagy belföldi adószámmal nem rendelkező külföldi partner).
  • Belföldi partner esetén (országkód üres vagy HU ) az irányítószám beírására a program kitölti a helység nevét és a HU országkódot. Ha egy irányítószámhoz több helységnév is tartozik, akkor rákérdez, hogy megfelelő-e, és nem válaszra kínálja a következőt. Hibás irányítószám esetén hibát jelez, de a mentést engedi.
  • Belföldi partner esetén, ha az irányítószám üres, de a helységnév (a nagyvárosok kivételével) beírásra kerül és a program megtalálja, akkor beírja az irányítószámot és HU-t az országkódhoz. Ha az irányítószám-helységnév páros nem jó, hibát jelez, de a mentést engedi. A hibát a mező elhagyásakor és a mentéskor is jelzi. A kisbetű/nagybetű eltérés nem gond, de az ékezet eltérés igen. Nem jelez hibát, ha nincs megvéve a számlázás modul vagy nincs szigorú számadású számlázás napló, hogy a csak könyvelő cégeket a plusz ellenőrzés ne zavarja.
  • Külföldi partner esetén a helység mezőben lehetőség van régiókód elhelyezésére az ISO 3166-2 szerint a mező elején, / sima perjellel elválasztva a helységnévtől. Pl. US-NY/Bristol. A program ennek helyességét ellenőrzi, és nem enged hibás kódot rögzíteni.
  • A saját partner (-1 azonosítójú partner) neve a lista képernyőn szürke háttérszínnel jelenik meg. Lekérdezés üzemmódban ezen (saját) partneren állva az űrlap eszköztárán levő ? gomb megnyomására nem a partner info jelenik meg, hanem a program végrehajt egy ellenőrzést a teljes partnertörzsön végigfutva, és azon belföldi partnereknél, amelyeknél országkód vagy irányítószám-helység hibát talál, a lista képernyőn a megfelelő oszlopokat halványpiros háttérszínnel jelöli. Ahol az adószám üres, de nincs a partner cégtípusánál M-el jelölve (magánszemély vagy belföldi adószámmal nem rendelkező külföldi partner) ott az adószám oszlop háttérszínét halvány pirossal jelöli. Ennek segítségével könnyebb átfésülni és szükség esetén javítani a hibákat. Szállítók esetén, vagy ha nem használják a számlázást erre nincs feltétlenül szükség. Az ellenőrzés elején a program lehetőséget ad arra, hogy ha előfordul három karakter hosszú vagy kisbetűs országkód, kérésre átkonvertálja (levágja) két karakteresre és nagybetűsre az összes ilyen partnernél (pl. HUN -> HU )
  • A partnertörzsben az Adószám mező felirat kék színű lett. A feliraton kettős kattintásra bejön az alapértelmezett böngésző és megjeleníti a http://nav.gov.hu/nav/adatbazisok/adatbleker/afaalanyok/afaalanyok_egyszeru weblapot, ahol ellenőrizni lehet egy adószám meglétét és a hozzá tartozó cég adatait vagy a partner neve alapján is lehet keresni.
  • Kimenő számlázás esetén további ellenőrzések/szigorítások kerültek a rendszerbe: a számlafej mentésekor a program figyelmeztet, és nem enged menteni, ha a vevő vagy szállító országkódja ISO 3166 alpha 2 hibás és nem is enged menteni. Figyelmeztet ha a vevő vagy szállító régió kódja ISO 3166-2 hibás és nem is enged menteni. Figyelmeztet, ha a devizanem ISO 4217 hibás és nem is engedi menteni. Figyelmeztet, ha a szállító vagy vevő belföldi és az irányítószám-helység hibás, de engedi menteni. Ha az adott számla NAV online jelentésköteles lesz, akkor ez esetben a NAV erre - bár befogadja az adatszolgáltatást - üzleti hibát fog jelezni. Jelentésköteles számla esetén a felhasználó döntése (hogy mégis engedte a számlát elkészíteni) rögzítésre kerül.
  • Új beállítási lehetőség: IRSZ_SZIGORU       X Ha beállítják, akkor az előbbi esetben nem is engedi 2018.július 1-től az irsz-helység hibás számla mentését.
  • A program figyelmeztet és nem is engedi a számlafej mentését ha a munkaállomáson beállított rendszerdátum nem egyezik az SQL adatbázisszerver rendszerdátumával.
  • Kimenő számlán eddig a 'Jel' nevű mezőben lehetett G -vel jelölni a gyűjtőszámlát, illetve ide tette a program a számla elkészítésekor a partner e-szla mezőjét: X: elektronikus számla, T: tesztidőszak elektronikus számlája. A napló állomány kibővült új mezőkkel, és innentől egy új 'G' mezőben lehet jelölni a gyűjtőszámlát, És egy új 'E' mezőbe kerül az elektronikus számla jele (X,T). A 'Jel' mező innentől semmilyen más célra nem használható, mint az érvénytelenítő E és módosító M dokumentum jelölésére.
  • Új beállítási lehetőség: EU_ADOMENTES       ebben a beállításban kell felsorolni azon értékesítés áfa kategóriákat amelyeknek a számlán való előfordulása esetén a számlán kötelező a szállító és a vevő közösségi (EU) adószámának feltüntetése. Az áfa kódokat két karakter hosszban, vesszővel elválasztva és vesszővel lezárva kell megadni: aa,aa, Be kell állítani, ha használják a számlázást, és akkor a program számla készítésekor a közösségi adószám hiányára figyelmeztet.
  • Új beállítási lehetőség: AFA_HATALY_K       ebben a beállításban kell felsorolni azon értékesítés áfa kategóriákat amelyek az ÁFA trv. hatályán kívül esnek. Az áfa kódokat két karakter hosszban, vesszővel elválasztva és vesszővel lezárva kell megadni: aa,aa,  Kötelező beállítani, ha használják a számlázást, és előfordul ilyen, mert a NAV online jelentésben ezeket külön kell jelenteni. Ugyanígy kötelező a már korábbi jelentés kapcsán megjelent FORD_AFA_ERT beállítása is, mert a fordított adózás hatálya alá eső értékesítéseket is külön kell jelenteni!
  • Változtak, szigorodtak az érvénytelenítő és módosító okirat (számlával egy tekintet alá eső okmány) készítésének szabályai is. Kimenő számlázás naplóban a 'Jel' mező többé már nem a felhasználó által is beírható adat, hanem a program maga állítja. Érvénytelenítő és módosító okirat csak (eredeti) számláról készíthető, csak olyan számlára hivatkozhat (aminek a 'Jel' mezője üres).
  • Jellemzően úgy készíthetjük, hogy rálépünk az eredeti számlára és azon állva a 'tétel másolása' (F5) gombbal indítjuk a számlakészítést, és a feljövő kérdésre a 'számla érvénytelenítése' vagy 'számla módosítása' -t választjuk. Eddig nehézkes volt előző gazdasági év számláját tárgyévi naplóban érvényteleníteni vagy módosítani, ezért erre az a megoldás született, hogy el kell menni az előző évi naplóba, és rá kell lépni az eredeti számlára. A 'tétel másolása' (F5) gombbal a feljövő kérdésben lehet az 'eredeti számla megjegyzése' -t is választani. Ezután át kell menni a tárgyévi számlázás naplóba és ott bármelyik számlán állva a kimenő számla űrlapon (nem a tételeknél) a 'tétel másolása' (F5) gombbal a feljövő kérdésben a korábban megjegyzett számla számát írja ki, és ekkor az érvénytelenítést vagy módosítást választva a megjegyzett számla lesz a hivatkozott (eredeti) számla. Csak azonos napló más évébe belépve használható.
  • Csak olyan számláról készíthető érvénytelenítő és/vagy módosító okirat, amely az aktuális cégadatbázisban megtalálható, a régi gazdasági év adatainak törlésével megszűnik annak lehetősége is, hogy erről a programmal készítsünk érvénytelenítő vagy módosító okiratot. Kézi számlatömbbel persze továbbra is meg lehet ezt oldani.
  • Az érvénytelenítő okiratnak (jele:E)       csak a könyvelési dátuma és - bár ennek módosítását nem javasoljuk - teljesítési dátuma módosítható. A számlasorok nem módosíthatóak. Elkészítése előtt közvetlenül a program leellenőrzi, hogy az eredeti számlának ez lesz-e az első 'számlával egy tekintet alá eső okirata'. Ha nem (mert pl. készült azóta egy másik módosító okirat, ami az eredeti számlára hivatkozott), akkor nem engedi elkészíteni. Az érvénytelenítés csak az első okiratnál lehetséges.
  • Számla módosítása is csak eredeti számlára történhet. Az eredeti számla viszont több módosító okirattal is módosítható és érvénytelenítés után is van lehetőség - akár több, az eredeti számlát módosító - okiratot készíteni. Új módosító okirat első mentésekor a program megkérdezi, hogy az eredeti számla sorait hogyan másolja a módosító okiratra. (ne másoljon, mínusszal majd plusszal vagy csak plusszal, ha volt érvénytelenítő) (A korábbi SZHELYESBITO beállítás érvényét veszti). Módosító okiraton megengedett a számla fejadatainak szükség szerinti módosítása a vevőt kivéve (de a vevő adatai a partner törzsben változtathatóak). Módosító okirat tételsorai is szabadon módosíthatóak, a bekínált sorokból lehet törölni is és lehet újat is felvinni, de lehet a pluszos (helyes) sorokban akár csak az eladási egységáron változtatni. A számlafej megjegyzés mezőjébe szabadon lehet megjegyzéseket írni, de a program nem engedi a mező elejére beírt, az eredeti számlára való hivatkozást módosítani. A mentéskor egy ellenőrzés után a megjegyzés mező végére #...# karakterek között egyéb belső megjegyzéseket tesz, pl. kiírja a legutolsó módosító okirat sorszámát, vagy hogy az eredeti számla jelentés köteles volt-e.
  • Eddig a számlasor tételek űrlapon a ’Kor.’ gombbal csak azután lehetett választani korábbi értékesítéskor, ha a cikk már ki lett választva. Az új verzióban üres cikk esetén is lehet választani. Módosító okirat sorainál a ’Kor.’ gomb csak az eredeti (hivatkozott) számla (plusz az arra hivatkozó módosító okiratok) soraiból enged választani. Így - ha egyáltalán nem kértünk tétel másolást a módosító okirat mentésekor - a ’Kor.’ gombbal egyes számlasorokat is könnyen mínuszolhatunk, majd megírhatjuk egy új sorban helyesen.
  • A program a normál számlán mínusszal írt sorokat (visszáru, göngyöleg visszáru, előleg beszámítás) normál számla adatszolgáltatással jelenti akkor is, ha van a számlasorban automatikusan bekerült vagy kézzel valahova beírt korábbi számlára való hivatkozás. Ha (pl. a visszárut) számlát helyettesítő okmányként akarják kezelni, akkor ne egy normál számlára kerüljön, hanem külön módosító okiratként kezeljék. Ekkor a NAV online számla adatszolgáltatásba is módosító okiratként kerül.
  • A számla kelte egy még készítés alatt levő számlán eltérhet ugyan a mai (rendszer) dátumtól de ha a program a számla elkészítésekor nem a mai dátumot találja a számla kelt mezőben, akkor azt mai napi rendszerdátumra javítja, hibaüzenetet ír erről és nem készíti el a számlát lehetőséget adva arra, hogy a lejárati dátumot a felhasználó esetleg még javíthassa a számla elkészítése előtt. (a korábbi SZ_KELTE_MAI beállítás érvényét veszti)
  • A számla kibocsátójának (a szállítónak) és befogadónak (vevőnek) az adószáma nem lehet azonos.
  • Miután a 2018. július 1-től várhatóan hatályos NGM rendelettervezet 2.§.(6) szerint: 'A számlázó programmal előállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat ... abban az időpontban minősül kiállítottnak, amely időponttal a számlázó program az előállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat adatait lezárja', valamint a NAV online számla adatszolgáltatás dokumentációja is érvénytelenítő dokumentumot ír elő, így a továbbiakban a programban eddig benne levő 'Rontott bizonylattá minősítés' (ha a kiállítás megtörtént, de nem történt számla kibocsátás) lehetősége megszűnik a szigorú számadású kimenő számlanaplókban. Vagyis függetlenül attól, hogy a számla befogadója rendelkezésére bocsátottuk-e a számlát vagy nem, a kiállított számla csak érvénytelenítő okirat kiállításával érvényteleníthető. A korábbi verziókkal R 'Rontott' (ki ne bocsátott bizonylattá) minősített rontott számlák természetesen továbbra is R rontottként látszanak és a kezelésük sem változik (nem látszanak a rendszerben, csak a számla naplóban/iktatókönyvben).
  • A nem szigorú számadású kimenő naplókban (szám képzés módja üres vagy A) megmarad a rontás lehetősége. A mező a képerny jobb oldalára középre kerül. Ahol eddig proforma számlát esetleg szigorú számadású naplóban készítettek lerontással, ott javasoljuk, hogy még a 2.17 verzióra váltás előtt állítsák át a naplóban a szám képzés módját A-ra (mert a verziócsere után ez már nem lesz lehetséges). Eddig nem szigorú számadású kimenő naplóban számla nyomtatás kérésekor a program nyomtatott egy számlához hasonlító bizonylatot, de nem írta rá: SZÁMLA. Ezután HUF és devizás esetben is ezt írja rá a fejlécben: PROFORMA
  • Az új verzóban a program - a munkaállomás internet elérése esetén - a bizonylat rögzítő űrlapokon üres árfolyam mezőn megkísérli az aktuális napi (könyvelési dátum alapján) MNB árfolyamnak az MNB honlapjáról történő lekérdezését és ennek eredményéről üzenetben tájékoztat, beírja az árfolyamot, valamint ha szükséges, felkínálja az új árfolyam akár azonnali felvitelét a devizaárfolyamok törzsbe.
  • Ha nem MNB árfolyamot használnak, akkor az ARF_MNBNEMKE * beállítással lehet azt minden naplóban letiltani. Ha csak néhány naplóban nem kell az MNB árfolyam használata, akkor azt az ARF_MNBNEMKE       nnn,nnn,nnn,   beállítással lehet elérni, ahol nnn a napló, amelyben nem kell az MNB árfolyam. A naplókat 3 karakterre kell szükség esetén szóközzel kiegészíteni és (az utolsót is) vesszővel kell lezárni.
  • Új beállítási lehetőség. Be lehet állítani, hogy mely felhasználók jogosultak a saját (-1 –es azonosítójú) partner legfontosabb (a jelentésben szereplő) cím, adószám, stb. adatainak, és a NAV online számla jelentés során egyes speciális műveletek indítására. NAVONLINETSU felhaszn,felhaszn2,   ahol az erre jogosított felhasználókat kell vesszővel elválasztva és a végén lezárva felvinni.
  • Tesztelési célú további beállítási lehetőségek a NAV online számla jelentéssel kapcsolatban: NAVONLINEADO az online számla teszt rendszerbe regisztrálás során használt (saját) adó törzsszám (8 kar.), NAVONLINEUSR technikai felhasználó kapott neve, NAVONLINEPWD a technikai felhasználó megadott jelszava, NAVONLINEKEY kapott XML aláíró kulcs, NAVONLINEEXK kapott cserekulcs. Ezeket az értékeket lehetőleg a regisztrációs weblapról kijelöl/kimásol, ide bemásol módszerrel végezzék. Ezek a beállítások a rendszer paraméterek törzsben a beírás után adatvédelmi okból kódolásra kerülnek, vagyis ha nem a beírt (bemásolt) értéket látják, az normális. Ugyanezen beállításokat kell majd az éles indulás előtt az éles online számla rendszerbe való regisztrálás után ott felvitt technikai felhasználó éles adatainak rögzítésére.
  • A fenti sorok egyikén állva ha Megjegyzés mezőbe (nem a tartalomba!) beírják: teszt  akkor ENTER-re a program leellenőrzi a NAV kommunikációt, a felvitt kódok helyességét, és ennek eredményét a mezőbe visszateszi. Az itt kiírt adatban szereplő ABORT és ERROR csak azt jelenti, hogy az üres sorokkal beküldött szándékosan hibás számla nem került befogadásra, de a sor végén ’a NAV teszt sikeres’ üzenet a kommunikáció sikerességét jelenti.
  • NAVONLINETEH tesztidőszakban a jelentendő számla áfa értékhatára (M: magánszemély vagy belföldi adószámmal nem rendelkező külföldi vevő esetét kivéve, mert ezen értékesítéseket nem szabad jelenteni). 2018.06.30 után, illetve majd a tesztidőszak után megjelenő ’éles’ online jelentésre alkalmas programverzióban a beállításnak nincs hatása. Csak az előző pontban leírt beállítások után kell beállítani. Ha a teszt adatküldések során esetleg fellépő hibaüzenetek zavarják a munkát, akkor az értékhatár növelhető vagy akár a beállítás törölhető. Ha éppen fordítva, teljes tesztelést szeretnének, az értékhatár csökkenthető akár -9999999999 -ig (hogy minden érvénytelenítő számla is menjen).
  • Új (csak kiírási) mezők a kimenő számla űrlapon alul : ’J.’ NAV online jelentésbe tartozó, jelentendő számla: X       (tesztidőszakban: T). Ha üres: nem tartozik a jelentésbe.
  • ’S.’ NAV online jelentés státusza. Üres: nem jelentett (még) (a lista képernyőn a számlaszám kék, ha jelentendő, de a jelentés még nem sikerült, a beküldött számla adatszolgáltatás státusza még nem érkezett vissza), O: Ok(DONE), a számla adatszolgáltatás hibaüzenet nélkül megtörtént (a lista képernyőn: zöld), W: Warn(DONE), a számla adatszolgáltatás megtörtént, a NAV rendszer üzleti validációs hibát jelzett (sárga). E: Error(ABORTED), bár az adatok jelentése megtörtént, de a számla adatszolgáltatás nem valósult meg valamilyen validációs hiba miatt(piros). K: kézi adatszolgáltatással lett megoldva a hiba (szürke)
  • E két mezőtől jobbra egy (kiírási) memo (naplózási célú) mező tárolja a NAV kommunikációval kapcsolatos fontosabb dolgokat, esetleges Warn/Error hibaüzeneteket.
  • Ha a fenti beállítások tesztelési célból megtörténtek, akkor a program jelentésköteles számla esetén még a számla elkészítés előtt egy ú.n. tokent kér a NAV (teszt) szervertől, és az elkészítés előtt további ellenőrzéseket végez. Ha technikai hiba, internetelérés hiánya, NAV üzemszünet stb. miatt nem kap tokent, jelzi, hogy a jelentés várhatóan nem tud rögtön elmenni, de engedi a számla elkészítését a választ feljegyezve. Ha a NAV szerver UTC idő eltér a helyi SQL szerver UTC idejétő 6 óránál többel, figyelmeztet de engedi a számla elkészítését a választ feljegyezve. A küldendő XML fájlon előzetes XSD ellenőrzést végez, és hiba esetén figyelmeztet de engedi a számla elkészítését a választ feljegyezve. A program minden jelentendő számla adatait a számla elkészítésekor a nyomtatási feladat kiadása után azonnal megkísérli elküldeni, és ha ez a szinkron kommunikáció sikeres, az adatküldést igazoló tranzakciós ID-t eltárolja. Ha nem sikerült a küldés, akkor erről figyelmeztetést ad, és enged tovább dolgozni. Még a sikeres adatküldés esetén sem vagyunk készen az adatszolgáltatással, mert ezután a NAV-nál egy aszinkron feldolgozás lefutása után (ígéreteik szerint éles rendszerben kb. 4-5 perc lesz) lehet csak megtudni a feldolgozás eredményét. A program a következő esetekben végez összetett kommunikációt a NAV szerverrel: 1,) a számlázó programba való belépéskor 2,) a lista képernyőre való minden átváltáskor 3.) a számlázóból való kilépéskor   Egyszer lefut, és minden számlán, amelynél szükséges, végrehajtja a szükséges lépést (akkor is, ha az másik naplóban van, vagy kívül esik a napló megnyitásakor megadott tól-ig időszakon, vagyis nem csak azokon a számlákon, amelyeket a felhasználó lát, hanem mindegyiken, amelyiken szükséges. De csak ebben a cégben! Másik (könyvelt) cég adatait ez nem érinti! Ha tehát a felhasználó az utolsó jelentés köteles számla kiállítása után még a számlázóban marad addig, amíg annak státuszát is le tudja ellenőrizni (úgy, hogy átlép a lista képernyőre) és meggyőződik az adatszolgáltatás megtörténtéről, akkor már nyugodtan kiléphet a számlázóból.
  • Ha a kilépéskor a program úgy látja, hogy vannak még NAV feldolgozandó számlák, akkor ezt jelzi, és lehetőséget biztosít arra, hogy kilépés helyett a felhasználó a számlázót egy időzítetten állandóan futó állapotban hagyja abból a célból, hogy ha később elhárul a NAV kommunikációt akadályozó technikai probléma (nálunk, vagy a NAV-nál), akkor a jelentés/adatszolgáltatás késedelem nélkül megtörténhessen. Nem gondoskodik más folyamat a küldésről, vagyis ha a szerver vagy munkaállomás kikapcsolásával fejeződik be a munka, az adatszolgáltatás nem fog megtörténni. Az E (Error) státuszú számlák létét a program be/kilépéskor jelzi, de ezeket csak jelzi, ezekkel nem tud mit tenni, ezek esetében felhasználói beavatkozásra vár.
  • Ha a NAVONLINETSU -nál beállított jogosult felhasználó E (error) státuszú számlán a Részletek képernyőn a ’S.’ státusz mezőn kettőset kattint, azzal (mentés után) átállíthatja azt K státuszúra jelezvén, hogy ennek kézi adatszolgáltatása a NAV erre szolgáló webes felületén a programtól függetlenül megtörtént.
  • A rendszer (alap) számlariportok kiegészültek egy felirattal. Ha a vevőnek nincs kitöltve az adószáma, és a partner törzsben (nem a számla űrlapon alul!) a ’Ct.’ Cégtípus mezőben M szerepel (magánszemély vagy belföldi adószámmal nem rendelkező külföldi cég), akkor a nyomtatott számla jobb oldalán a vevő adatoknál az adószám helye közelében a program kiírja: ’belföldi adószámmal nem rendelkezik’. Ezzel egyértelműen megkülönböztetve attól az esettől, amikor a számla befogadójának (vevőnek) egyszerűen csak nincs kitöltve az adószáma a partnertörzsben.
  • A programban lehetőség van kihasználni a gazdasági év 5. karakterét. Eltérő üzleti évre váltás, előtársaság, átalakulás, felszámolási eljárás indulása esetén a ’Gazdasági évek’ törzsben új gazdasági év vihető fel az előzőnél nagyobb 5. karakterrel azonos évvel. Pl. Kft.-ből Zrt-vé váláskor 2018   (Kft.) után: 2018Z       (Zrt) Ilyen esetekben eddig – folytatva a naplókat - számlaszám ütközés fordulhatott elő, hiszen minden új gazdasági évben a sorszámozás 1-től indul. Mostantól a program a nem üres 5. karakterű évekbe való rögzítéskor az E?? és K?? naplókban megpróbálja automatikusan biztosítani, hogy szám ütközés ne forduljon elő, így nem kell új naplókat nyitni, vagy hozzányúlni a szám képzés formátumához (amihez szigorú számadású kimenő naplóban már nem is lehet). Ha a naplófajtáknál tárolt szám képzés formátuma rövidebb volt 10 karakternél, akkor a program a szám képzés formátumában az első # karakter elé beteszi a gazdasági év 5. karakterét, vagyis pl. B??-##### ->       B??-Z#####. Ha a szám képzés formátuma kihasználta a max. 10 karaktert, akkor a program az első # karakter helyére teszi be a gazd. év 5. karakterét, vagyis pl. KH/??-#### ->       KH/??-Z###   (a kiállítható bizonylatok száma így csökken!)
  • A Naplófajták beállítása törzsből való kilépéskor a program ellenőrzést végez, és figyelmeztet, ha az       S szám képzésű K?? kimenő naplókban számlaszám ütközésre lát lehetőséget.
  • A program szigorú számadású számlázás naplóban nem állít ki a beállított pl.:#### karakterek által meghatározott maximális számot: 9999, hanem figyelmeztet, hogy elértük a maximumot. Új naplót lehet nyitni ilyenkor.
  • Rendelés/ajánlat naplókban a felső és lenti fix bekínált bizonylat szöveg fajta beállítható: REND_SZ_Fnnn és REND_SZ_Lnnn ahol nnn a napló kódja.
  • Új beállítási lehetőség. Ahol az elektronikus számlák EDI módszerrel készülnek kötelező beállítani: EDI_SZAMLAZA  X
  • Figyelem! Az új (kötelezően beépített) NAV online jelentés adatmezők a frissítés során az adatbázis(ok) méretét 5-10%-al növelhetik. Frissítés előtt kérjük, olvassák el, amit a Telepítési útmutatóban ezzel kapcsolatban javaslunk.

2018.05.28 2.18 -as változat

  • A 2.18-es verzió még mindig nem alkalmas a végleges NAV online számla adatszolgáltatásra, kifejezetten ennek tesztelésére alkalmas. Mivel a NAV az online számla teszt rendszerben május 26-án a 0.13 verzióra váltott és ennek során változott a jelentési séma, így a 2.17-es változatunk a továbbiakban nem tudja az adatszolgáltatást elküldeni, így a 2.18-ra váltás javasolt. Az előző verzióval készített, jelentésköteles, de el nem küldött jelentések a 2.18 verzióra váltás után elvileg hibamentesen elküldésre kerülnek. Július 1-e előtt még mindenképpen programcsere szükséges.
  • A NAVONLINETSU -ban beállított arra jogosult felhasználók a St. NAV státusz mezőn kettős kattintással további lehetőségeket indíthatnak: 1) Ha a státusz E és a hibaüzenet: 'erre a sorszámra már volt adatszolgáltatás', és nem számlaszám ütközés történt, akkor  - nagyon ritkán - előfordulhatott az a helyzet, hogy a jelentés elment, de a tr.id-t valamiért nem kaptuk vissza, és megismételt jelentés miatt jön a hibaüzenet. Ez esetben a program egy számlaszám alapú NAV lekérdezéssel lekéri ez eredetileg kiadott (de meg nem kapott) tr id-t, és eltárolja. Ezután a státusz lekérdezése már normál módon történik.  2) ha a valamilyen okból meg nem valósult adatszolgáltatást időközben kézzel a NAV webes felületén kézzel berögzítették, akkor ezt a program a számlaszám alapján történő lekérdezés során észleli és a számlát kérésre K (kézzel rögzítve) státusszal jelöli. 3) egyéb esetekben pedig egyszerűen megjeleníti a NAV adatszolgáltatás során bekerült számla xml-t ellenőrzési célból.
  • A program kiegészült a partnerek adószámának NAV ellenőrzésével. A partnertörzsben az adószám elhagyásakor, vagy az Adószám mező feliraton való jobbegérgombra a program a NAV szerverrel kommunikálva lekéri és értesítő ablakban megjeleníti az adószámhoz tartozó nevet és címet, vagy felkiáltójelekkel azt, ha érvénytelen az adószám. Kimenő számla készítésekor a vevő szürke cím mezőjén jobbegér gombra vagy a Vevő mező feliraton jobb egérgombra (ez utóbbi elkészült számla esetén is működik) hasonlóan lekéri és megjeleníti az adószám érvényességét, illetve az ahhoz tartozó cég nevét, címét. (A NAV szerint csak az éles rendszerben fog 100%-ban pontos adatot szolgáltatni!)

2018.06.19 2.19 -es változat

  • A 2.19-es az első olyan verzió, amely alkalmas a végleges éles NAV online számla adatszolgáltatásra. A verzióra való frissítéssel az esetleges korábbi NAV teszt kommunikációk adatait (státuszok, tokenek, tr id-k, üzenetek) a program törli, de természetesen a számlák megmaradnak (fehér színű sorral).
  • Aki 06.18-a előtt regisztrált, az a TESZT NAV rendszerbe regisztrált, vagyis új regisztráció szükséges az éles rendszerbe https://onlineszamla.nav.gov.hu/
  • Az elsődleges felhasználó regisztrációja után a cégbe belépve egy új technikai felhasználót kell felvinni egy jelszó megadásával. Utána kulcs generálást kell kérni. A PROFIT-ba a rendszer paraméterek törzsbe ennek a technikai felhasználónak a bevitt/kapott adatait kell berögzíteni. Egy cégnél egy technikai felhasználót lehet/kell megadni, másikra csak akkor lehet szükség, ha más számlázó programot is használnak. A kódokat jobb kimásol/beilleszt módszerrel bevinni, mert a kézi begépelés nem szokott sikerülni. (a Chrome böngészőben a mezőn kettős kattintásra jobb egérgombbal lehet megnyíló menüből a Másol-t kérni) A rendszer paraméterek törzsbe az Új (F4  vagy Ctrl N) gombbal fel kell vinni a következő kódokat, ha nem léteznek.
  • NAVONLINEPWD    Ide a technikai felhasználó létrehozásakor megadott jelszót kell beírni. Az adat beírásakor ENTER-re egy kérdés jön, arra Igen után a tartalom elkódolódik.
  • NAVONLINEUSR    A technikai felhasználónál a kulcsgenerálás során megjelenő felhasználónév.
  • NAVONLINEKEY    XML aláírókulcs
  • NAVONLINEEXK    Kapott cserekulcs 
  • Az adatok beírása után az egyik ilyen soban a mentés után az alsó Megjegyzés mezőbe (nem a tartalomba!) a    teszt   -et írva ENTER-re lefut egy teszt kommunikáció, ha van internetelérés, és más technikai problma (tűzfal, Panda vírusirtó stb.) nem akadályozza és ha jók voltak a beírt adatok, akkor a program kiírja, hogy sikeres a tokenkérés. Ezt a tesztet a többi munkaállomáson is meg kell ismételni.
    További szükséges paraméter:  NAVONLINETSU    Azon PROFIT felhasználók nagybetűs belépési nevét kell ide beírni vesszővel elválasztva (és lezárva), akik jogosultak a számlakibocsátó cég érzékeny név, cím, stb. adatait módosítani és egyéb ritkán szükséges NAV kommunikációs műveletet indítani. A NAVONLINETEH beállítás érvényét veszti, törölhető.
  • Rendszergazdáknak: Amennyiben a teszt során (vagy a normál számla készítés utáni azonnali adatszolgáltatás során) a jobb felső sarokban megjelenik egy 1 mp-ig megjelenő üzenet, hogy telepítsenek egy MSXML parsert, az azt jelenti, hogy az adott munkaállomáson hiányzik egy olyan szoftver komponens, amely lehetővé tenné a NAV adatszolgáltatás küldés előtti megelőző XSD validálását, egy plusz ellenőrzést, amely egyes ritka esetekben kiszűrhet olyan adathibákat még a küldés előtt, amelyek majd a küldés során ERROR visszautasítást eredményeznek. Ha ezt látják kiírni, kérjük indítsák el \PROFIT mappában levő (a 2.19 programfrissítés során bekerült) msxml.msi telepítőt, ami indítja a Microsoft (R) MSXML 4.00 SP3 XML parser telepítését. A telepítéshez esetleg rendszergazdai jogosultság (belépési név, jelszó) kellhet. A telepítés nem feltétele a hibátlan adatszolgáltatásnak, csak egy plusz biztonsági - a valódi adatküldést megelőző - ellenőrzést tesz a PROFIT program számára lehetővé.
  • Rendszergazdáknak: A PROFIT főmappába bekerült egy OPENSSL.EXE alkalmazás. Ha a fent említett teszt során ennek futtatásakor 'ismeretlen forrásból származó...' Futtat/Mégse  kérdések jelennek meg, vagy SHA, AES hibaüzeneteket kapnak, úgy a rendszergazdának gondoskodnia kell, arról, hogy ezt az alkalmazást a munkaállomásról futtatni lehessen, azt megbízhatónak tekintve ne jöjjenek fel a kérdések és működjön. Ha ezt nem sikerül megoldani (pl. pdedit.msc futtatásával, Panda vírusirtó kikapcsolásával) akkor kérjük, keressenek minket.
  • Jogi nyilatkozat (a számlázó indításakor megjelenik, Ok-ra tovább lehet lépni):  Jelen számlázó program a 2/2018. (VI.1.) PM rendelettel módosított 23/2014. (VI.30.) NGM rendelet előírásai alapján az alábbi feltételek szerint a dokumentációban leírt módon alkalmas a rendelet 13/A.§ (1) pontjában előírt gép-gép adatszolgáltatásra:
    - a számlázás 2018.07.01-i megkezdése előtt a https://onlineszamla.nav.gov.hu/ oldalon minden olyan céget, amelyben gépi számlázás lesz, regisztrálni kell, és a felvitt technikai felhasználó ott kapott adatait a Rendszer paraméterek-ben a programdokumentációalapján be kell vinni.
    - minden számlázó munkaállomáson egyszer a dokumentációban leírt teszt segítségével ellenőrizni kell a munkaállomás alkalmasságát a NAV kommunikációra (ez egyben a bevitt kulcsok helyességét is ellenőrzi)
    A PROFIT számlázó moduljának felhasználója tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szoftver - a Szoftver fent említett NAV online adatküldési funkciója - az adatszolgáltatási folyamat során csak és kizárólag segédeszköze, de semmilyen módon, semmilyen esemény és körülmény bekövetkezése esetén nem felelőse a rendelet által előírt kötelezettség szerinti megfelelésnek.
    Felhasználó a sikertelen és sikeres beküldések eredményéről is értesül akár a NAV webes felületén keresztül, akár a program segítségével.
    Amennyiben a program felhasználója úgy észleli, hogy a program bármilyen okból a rendeletben előírt értékhatár meghatározásában, a küldött adattartalom helyességében vagy a kommunikáció során hibát vét, úgy elfogadja, hogy ekkor a rendelet 13A.§ (6.) bekezdése illetve a 13B.§ (5.) bekezdése szerint az előírt határidőn belül - ha szükséges, a hiba bejelentésével és - az adatszolgáltatásnak az adatok manuális rögzítésével tesz eleget. Amennyiben ennek elmaradása miatt mulasztási bírság kiszabására kerül sor, úgy ezt semmilyen okból nem hárítja át az Eurosoft Kft-re.
  • Az áfa 05-ös értékhatár feletti tételek XML abev feladásánál kikerülnek a júl.1 utáni keltű kimenő számlák, az értékhatár 100000 Ft-ra változik.
  • Az áfa trv.159 §(3) szerint az előlegről szóló számla 'annak a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának az adatait tartalmazza, amelynek teljesítése fejében járó ellenértékbe az előleg beszámítható'. Az ennek való megfelelést segítheti, hogy ha egy rendelés alapján történik előlegszámla készítés, akkor a rendelés tételek űrlapon az űrlap eszköztárának 'Másol' gombján jobb egérgombbal a rendelés tételeinek adatai vágólapra másolódnak abból a célból, hogy az előlegszámla előleg tételsorának szöveg mezőjébe könnyen beilleszthessék.
  • Az Online számla rendszerbe jelentett sárga (WARN) státuszú számlák esetében az adatszolgáltatás megtörtént. Kérjük, elsőként ne hozzánk forduljanak azzal, hogy mi a hiba, és mit kell vele csinálni. A NAV hibaüzenete a jobb alsó mezőben található, az XML tagek között magyar nyellven is.  A beküldött adatszolgáltatás a NAV webes felületen lekérdezhető (Számlák/Kimenő számlák,kelt tól és kelt ig dátum kitöltése után a szűrés gombbal, majd a kívánt beküldött számlán kattintva. (A megjelenés néha hibás, a NAV jelenleg még fejleszti.) A beküldött adatszolgáltatás a PROFIT-ban is lekérdezhető: alul a St. státusz mezőn kettős kattintásra és a kérdésre Igen-t adva a beküldött XML-t látják, annak minden adatával. Amennyiben úgy érzik, hogy a számla jó, a beküldött adat is jó és a NAV WARN üzenete felesleges, úgy hagyják figyelmen kívül vagy forduljanak a NAV ügyfélszolgálatához. Ha a kinyomtatott számla és a beküldött adatszolgáltatás között látnak eltérést, úgy keressenek minket. Dönthetnek úgy is, hogy ha jogosnak találják a NAV figyelmeztetését, és a hiba súlyos, akkor érvényteleníthetik a számlát és kiállíthatnak újat (vagy az érvénytelenítés után egy módosító számlát/módosító okiratot a hibás eredeti számláról)
  • Új beállítás: NAVONLINETER     ide X-et írva a program az ERROR(Aborted) piros státuszú számlák adatait egyszer változatlan adattartalommal elküldi, utána az X-el kiveszi. Akkor lehet hasznos, ha módosító vagy érvénytelenítő számla státusza lett ERROR (Aborted) a NAV feldolgozás hibája miatt.

2018.07.07 2.20 -as változat

  • Mivel a 2.19-es verzió kibocsátása után a NAV a https://onlineszamla.nav.gov.hu/kerdesek_es_valaszok felületen új kérdés-válaszokkal a 32. pontban a bevezetés előtti utolsó pillanatokban tovább bonyolította annak eldöntését, hogy egy számla jelentés köteles-e vagy nem, így javasoljuk a 2.20 verzióra frissítést. Ebben a program az aktuális számlát jelentés kötelesnek ítéli akkor is, ha a számla összesített áfa tartalma az értékhatár alatt marad, de a számla pozitív értékű sorainak áfa tartalma az értékhatárt eléri ill. meghaladja. (Megjegyezzük, hogy korábban kaptunk ezzel ellentétes értelmű NAV állásfoglalást is.) Ha mégis úgy ítélik meg (vagy később a NAV változtat ezen az elváráson), akkor egy új NAVONLINETNN  X beállítással az eredeti működés (az értékhatár megállapítása a számla össz. áfája alapján történik) visszaállítható.
  • Új beállítási lehetőség: NAVONLINETMI   Amennyiben úgy döntenek, hogy minden számla jelentését/online küldését szeretnék értékhatártól függetlenül, akkor állítsák be:  NAVONLINETMI  MINDET        A beállítás nem visszamenőleges hatályú! A beállítás tényéről, időpontjáról kérjük, vegyenek fel jegyzőkönyvet. Ekkor a program értékhatártól függetlenül jelentés kötelesnek vesz és beküld minden elkészült számlát. A partnertörzsben a Ct. cégtípusban M-el (magánszemély, vagy más, belföldi adószámmal nem rendelkező pl. külföldi cég) jelölt, belföldi adószámmal nem rendelkező számla befogadónak kibocsátott számlák továbbra sem kerülnek jelentésre. Figyelem! A program továbbra is csak az értékhatár feletti számlák esetén figyelmeztet, ha hiányzik az adószám, hogy vagy töltsék azt ki, vagy jelöljék a partnert M-el, így az értékhatár alatti, adószám nélküli, de M-el nem jelölt partnernek készülő számlák is elküldésre kerülnek. Mivel a NAV-nak jelenteni csak a belföldi adóalanyok felé kibocsátott számlák adatait kell/szabad, ezért - ha ezt a beállítást választják - minden esetben gondoskodjanak arról, hogy a belföldi adószámmal nem rendelkező partnereket (magánszemélyeket) M-el jelöljék!  
  • Új ellenőrzési célú lista megadható számla kelte tól-ig időszak elkészült számláiről, amin a NAV online jelentés adatai (jelentés köteles-e, státusz, tranzakciós ID, token, NAV és saját szerver UTC idő, szöveges státusz, esetleges Error vagy Warn üzenetek) is látszanak. Kész lekérdezések / Pénzügy / Számlázás NAV online jelentés.
  • Pénztárban a napi kp-s számlák egy bevéten való automatikus kiegyenlítése kibővült annak lehetőségével, hogy a 3 -tól eltérő fizetési típus is kezelhető (pl. bankkártyás). Használata: pénztárban új bevéten 5ft-al felvitt tételen a szöveg mezőbe: [KB ]6]  (ha pl. KB a napló, és 6 a használni kívánt fizetési típus)
  • Az Áfa lista / AFALE_05 értékhatár feletti tételek listája és M lapok xml készítés módosult úgy, hogy 2018.07.01 utáni időszak lekérésekor már nem figyeli, hogy értékhatár alatti beérkezett számlák összesen elérik-e az értékhatárt

2018.09.25 2.21 -es változat

  • Új 2 karakteres adatmező a napló állományban a beérkezett és kimenő számlák esetén: Stat. Pénzügyi státusz / ill. fizetési felszólítás státusza. Beérkezett számlák esetén a számla befogadásának, igazolásának, fizethetőségének státusza kerülhet ide, kimenő számlák esetén pedig az, hogy az adott kimenő számlára vonatkozóan milyen (erősségű) fizetési felszólítás ment ki. Ez a mező látszik és így szűrhető a pénzügyi rendezetlen tételek lekérdezésben. Látszik a bank/pénztárban is a kiegyenlített/kiegyenlítendő számla választó listájában. A pü. státusz mező tartalma mögött nincs törzs, az szabadon megadható.
  • A felszólító levél készítésekor a paramétereknél van lehetőség egy (új) státusz megadására, és a 01-es lista indításakor lehetőség van kérni, hogy ez a státusz automatikusan íródjon be a nyomtatásban érintett számlákhoz új státuszként.

2018.11.10 2.22 -es változat

  • Kisebb hibajavítás

2018.12.11 2.23 -as változat

  • Új St. státusz (aktív/inaktív) mező a Gépjárművek törzsben. Az eladott gépjárművek szürkék lehetnek.
  • Kimenő számláknál ha a HITELK_ELLEN be van állítva, és volt előleg számlázva, a program a vevő kiválasztásakor ezt a tényt a vevő nevét narancssárga színnel kiemelve jelzi. Az első számlasor felvitelekor az eddigi módon szintén figyelmeztet erre.
  • A szállítólevél naplóban egy új mező jelent meg: szállítás dátuma. Csak infomációs mező, a készlet továbbra is a Mozg. dátuma dátummal mozog.
  • A program bizonyos esetekben engedte a megvásárolt felhasználói (munkaállomás) licenszszám elérésén túli munkaállomásokról való belépést is, ennek ellenőrzése javítva lett. A régebbi verziókkal előállhatott az a helyzet, hogy egy cégnél (cégcsoportnál) valójában (jóhiszeműen) többen használták a PROFIT programot, mint amennyi licenszet vásároltak. Javasoljuk, hogy az új verzióra váltás előtt esetleg ellenőrizzék, hogy a rendszeresen használt munkaállomás szám nem haladja-e meg a megvásárolt munkaállomás licenszszámot. A megvásárolt licenszszám a Rendszer paraméterekben az ERVENYESITES sorban levő tartalomban látszik, annak a legvégén levő szám. Az éppen élő SQL kapcsolatokat pedig a saját lekérdezések/~KAPCSOL.FRX lekérdezés indításával láthaják, ott látszanak az SQL szerverhez éppen kapcsolódó munkaállomások névvel. Licensz kérdéssel, bővítéssel talán jobb, ha még a verzió váltás előtt megkeresnek minket.

2019.02.04 2.24 -es változat

  • A 2019-es évben változott a 1965 ált.forgami adó ABEV nyomtatvány struktúrája, így a 2019-es időszakra vonatkozóan a korábbi programváltozatokkal nem lehet az áfa bevallást átadni, csak ezzel az új verzióval. A saját lekédezések között megjelent a ~ MG_BE19 és ~VASBE19 idei évre vonatkozó lista/átadás is mg.termény illetve vas esetére.
  • Áttértünk a NAV online számla rendszer január végén megjelent 1.1 verziójára. Figyelem!!! A régi (2.23 és korábbi) programverzióról legkésőbb 2019 ápr. végéig át kell térni a 2.24 vagy mindenkori legfrissebb programverzióra!
  • A NAV 1.1 online számla verzióban új elemként a NAV által elvárt formátumban kötelező jelenteni a mennyiségi egységet. A NAV jelentés értékkészlete: PIECE,KILOGRAM,TON,KWH,DAY,HOUR,MINUTE,MONTH,LITER,KILOMETER,CUBIC_METER,METER,LINEAR_METER,CARTON,PACK és végül: OWN, ha az előbbiek egyikébe sem sorolható be a mennyiségi egység. Programunk a szokásosan előforduló mennyiségi egységek automatikus konverzióját elvégzi az alábbiak szerint jelentésköteles számla esetén:
  • DB  ,DB. ,DRB ,DRB. mennyiségi egység esetén PIECE  (Darab) -ot jelent (a kisbetűket a mennyiségi egységben előtte nagybetűsíti, így azzal nem kell foglalkozni)
  • KG  ,KG. esetén KILOGRAM (Kilogramm) -ot jelent
  • T   ,T.  ,TON ,TON. esetén TON (Tonna) -t jelent
  • KWH ,KWH.,KWÓ ,KWÓ. esetén KWH (Kilowatt óra) -t jelent
  • NAP ,NAP.,N   ,N.  esetén DAY (Nap) -ot jelent
  • ÓRA ,ORA ,Ó   ,Ó.  ,O   ,O.  ,ÓRA.,ORA. esetén HOUR (Óra) -t jelent
  • PERC esetén MINUTE (Perc) -et jelent
  • HÓ  ,HÓ. ,HO  ,HO. ,HÓN ,HÓN.,HON ,HON. esetén MONTH (Hónap) -ot jelent
  • L   ,L.  ,LIT ,LIT. esetén LITER (Liter) -t jelent
  • KM  ,KM.  esetén KILOMETER (Kilométer) -t jelent
  • M3  ,M3. ,KÖBM,M 3  esetén CUBIC_METER (Köbméter) -t jelent
  • M   ,M.  ,MÉT.,MÉT esetén METER (Méter) -t jelent
  • FM  ,FM. ,F.M.  esetén LINEAR_METER (Folyóméter) -t jelent
  • KAR ,KAR.,KART,#   esetén CARTON (Karton) -t jelent
  • DOB ,DOB. esetén PACK (Doboz) -t jelent
  • egyéb esetben OWN (Saját) -ot jelent és jelenti a számlán szereplő mennyiségi egységet is.
  • Kérjük, egyszer ellenőrizzék le a mennyiségi egység törzset, húzzák jobbra az új verzióban megjelent új oszlopokat a vastag vonalon egér lenyomva tart+jobbra húz módszerrel, és ellenőrizzék a NAV mee oszlop tartalmát, hogy helyesen végzi-e el a PROFIT program a fenti konverziókat. Amennyiben találnak olyan mennyiségi egységet, ahol a program által konvertált érték nem megfelelő, pl. Önöknél van   ho    mennyiségi egység, aminek értelme, neve Hordó és az nem MONTH (Hónap), hanem OWN (Saját) kell, hogy legyen a jelentésben, akkor vigyenek fel egy rendszer paramétert: NAV_MEE_HO kóddal, és a tartalma legyen: OWN        Vagy ha Önöknél pl. Dr. a darab, akkor vigyenek fel egy rendszer paramétert: NAV_MEE_DR.   és a tartalma legyen   PIECE    Ezután újra ellenőrizzék a mennyiségi egység törzs NAV mee oszlopát, hogy a jelentés megfelelő legyen és biztosítsák, hogy illetéktelenek ezeket a NAV mennyiségi egység beállításokat később ne változtassák. Új mennyiségi egység felvitele után a fenti ellenőrzést újra el kell végezni a mennyiségi egység törzs újbóli megnyitásával!

2019.02.17 2.25 -ös változat

  • Az Egyenlegközlő lekérdezésnél is meg lehet adni egy lejárati dátumot (alapértelmezetten: 9999.12.31 ha nem használjuk), de ennek működése más, mint a Felszólító levélnél. Ott csak a megadott dátumnál régebbi lejáratú számlák maradnak, itt viszont csak azon partnerek számlái, amelyeknek van legalább egy, a megadott dátumnál régebbi lejáratú számlája. (Megjegyzés: felszólító levelet lehet az Egyenlegközlő levél lekérdezéssel is készíteni a fejléc, és a fej/lábszövegek átírásával és fordítva is, egyenlegközlőt is lehet a Felszólító levél lekérdezéssel.)
  • A Felszólító/egyenlegközlő _05 (lejárat szerinti sorrend) listájába is beépült a .pdf -es emailküldés a _01-es listához hasonlóan.
  • A ~PTGSZLH kiegészült, van lehetőség a jelentésbe kerülő tételeket üres adószám ill. országkód szerint szűkíteni
  • Új törzs került be: Minimum készletek. A cikktörzsben eddig is megvolt a lehetőség minimum és optimum készletszintek megadására, és az ott megadható adatok továbbra is használhatóak (ha az pl. a fő raktárra vonatkozik), de az új törzzsel lehetőség nyílik más raktárakban is minimum és optimum készletszintet megadni. A cikktörzsben az űrlap eszköztárába bekerült egy új nyomógomb: Min.k., így egy cikken állva könnyen felrögzíthető a cikk egyes raktárakhoz tartozó minimum és optimum készletszintje.
  • A Készlet info lekérdezés indító paraméter ablaka kiegészült egy (Rakt/M.) mezővel. Figyelem! Ennek tartalma nem befolyásolja a megjelenő készlet mennyiségeket, azt továbbra is az Ért.k. értékesítési körzet határozza meg! A mező csak a minimum készletszintek betöltését befolyásolja. Ha üresen marad, akkor a készlet info-ban megjelenő minimum és optimum készleteket a program az eddigiek szerint a cikktörzsből hozza. Ha viszont itt megadnak egy raktárat, akkor a minimum/optimum készletszintek az új törzsből jönnek úgy, hogy ha ott nincs az adott cikkhez (és a megadott raktárhoz) tétel, akkor a mezők üresen maradnak. 
  • Az új Minimum készletek törzsben EDI feladás/fogadás lehetősége. Beállítása: EDI_M_FELADA  X  A törzsből főmenü/eszközök/EDI feladás-t indítva létrehoz egy  EDI_MIK.TXT  tabulátorral határolt szövegfájlt, amiben cikkszám, raktár, minimum készlet és optimum készlet oszlopok vannak. EDI_M_FOGADA  X     A törzsből főmenü/eszközök/EDI fogadás-t indítva ugyanolyan nevű, és struktúrájú EDI_MIK.TXT -ből beolvassa az adatokat. Újat visz fel, módosítja a mennyiségeket, ill. ahol a szövegfájlban a minimum készlet 0, és volt ilyen tétel, rákérdez és Igen-re törli.
  • Az EDI_KONY 'egy bizonylat könyvelési tételeinek importálása' funkció kibővült egy oszloppal. Egy bizonylat 'könyvelési tételek' ablakában állva egy bizonylathoz plusz könyvelési tételsorokat lehet importálni előzőleg a \profit mappába EDI_KONY.TXT néven excelből 'tabulátorral tagolt szövegfájl' formátumban elmentett fájlból. A mezők kötelező sorrendje: főkönyvi szám, partner neve, T/K, érték, hivatkozási szám, devizanem, devizaérték, khely, munkaszám, ktgnem, szöveg (ami nem kell, legyen üres)

2019.08.23 2.26 -os változat

  • Hibajavítás: egyes ritkán előforduló esetben devizás értékhatár feletti számla egyidejű árfolyam változtatása ÉS nyomtatása/elkészítésekor a számla NAV jelentése elmaradt (a program az adatbázisban tárolt, és nem az éppen javított árfolyammal számolta az áthárított áfa értékhatárt, míg a nyomtatott számlán már jó értékek szerepeltek).  Ha a számla a hagyományos, megszokott módon készült, vagyis a devizás számla fejadatainak (árfolyamának) kitöltése és mentése után vitték fel a számlasorokat, majd ezt követően ellenőrizték, nyomtatták, úgy a program helyesen működött. Javasoljuk a devizás értékhatár feletti számlák visszamenőleges ellenőrzését. 
  • Kérjük, rendszeresen indítsák a Kész lekérdezések/Pénzügy/'Számlázás - NAV Online jelentés adatai' ellenőrző listát!
  • Új egyedi listák: ~PARTNER   és ~TARGYIA   (ezek egyes memo mezők első 250 karakterét is átadják excel export esetén)

2019.09.20 2.27 -es változat

  • Új mező a Tárgyi eszköz űrlapon: Besorolás C(20)
  • Áfa előre határolás működésének kiegészítése: EUR-ban könyvelő cégek is használhatják, fordított áfa, EU beszerzés áfa is elhatárolható
  • Hibajavítás: Gazdasági évek törzsben 2020 év felvitelekor a dátumokat nem kínálta be, javítottuk

2020.03.02 2.28 -as változat

  • A NAV számla jelentés már a február 27-én megjelent új 2.0 interfész specifikáció és XSD séma szerint működik. (2020 áprilistól a régi interfész már nem is használható!)
  • Az új adatszolgáltatási igények miatt az érvénytelenítő és módosító számlák egyéni hivatkozás szövegében a # ...# karakterek közötti információs rész kismértékben változik, új információként megjelenik, hogy az adott számla az eredetinek hányadik módosítása.
  • A számla készítésekor a 'Vevő' feliraton jobb egérgombbal kérhető NAV adószám ellenőrzéskor a vevő NAV-nál szereplő nevén és címén kívül megjelenik az adószám nálunk és a NAV-nál szereplő vége is (sajnos tapasztalatunk szerint a visszakapott adatok sokszor nem teljes körűek)
  • 2020.07.01-től minden magyar adóalanynak kibocsátott számla jelentésre kerül a NAV-nak értékhatártól függetlenül.
  • Új beállítási lehetőség: ELH_FOK_ELOL  eeeeeeeehhhhhhhh     ahol eeeeeeee az előleg főkönyv pl. 453, hhhhhhhh az előleg áfa elhatárolás főkönyvi száma pl. 3682   Ez beállítva egyszerűbb esetekben az előleg könyvelése bruttó módon, mínusz előleg áfa elhatárolással valósul meg. (Beállítása előtt konzultáció javasolt)
  • Új beállítási lehetőség: SZLEV_TELJNV számlára szállítólevelet választva a számla teljesítési idő nem változik.
  • A hagyományos papír alapú számlapéldányok elkészítése után rövid időn belül a 'Nyomtatási kép' ikonon jobb egérgombbal kért számlamásolat PDF+email küldés esetén a számlapéldány szövege: dátum+idő. Ha a számla postai küldése jelen körülmények között nem egyszerű, akkor ezúton is el lehet a számlát (másolatát) a vevőnek küldeni. A használat teljes leírása a 2.16 verziónál található. Emlékeztetőül az ehhez szükséges teendők:
     1.,  A weblapunkon fent levő linkről (Felhasználóinknak/Egyéb/ legalul:) http://ftp.eurosoft.org/downloads/PDFCreator-2_4_1-Setup.exe fel kell telepíteni a PDFCreator programot. Ez egy szabadon használható freeware program, amelyet telepítve a nyomtatók közé egy új virtuális nyomtató kerül be, ami nyomtatás helyett .pdf fájlt készít. Minden olyan munkaállomásra egyenként telepíteni kell, ahol használni kívánják. Figyelem! Mivel nem mi készítettük, a használata során esetleg felmerülő problémákért felelősséget sem tudunk vállalni! Megjegyzés: Az asztalon a telepítés után a PDFCreator ikont egyszer elindítva az 'Application settings'-ben a 'Check for updates'-t célszerű 'Never'-re állítani, majd ezt a 'Save'-el menteni, így a felhasználóinknál egységes változat lesz. Már egy éve teszteljük, negatívumot nem találtunk, Live mail és Outlook levelezővel jól működik.
     2.,  A csatolt .pdf-eket a program le is tárolja (le kell, mert amíg nem küldik el a levelet, meg van nyitva a fájl). Ha nem állítják külön be, akkor C:\PDF_MENT  mappát próbál létrehozni, de be is állítható: PDF_MENT_MAP meghajtóésmappaútvonala  Ha ez hálózati mappa, akkor ennek az útvonalnak minden munkaállomáson ugyanoda kell mutatnia.
     3.,  A partnertörzsben mindenkinél a Kapcs. –ban legyen a Kapcsolattartó neve, ha üres, a program a #1 helyett beteszi: Partnerünk  A mail mezőben legyen az e-mail cím.(vagy másik lehetőség, hogy a Pénzügyes személy legyen kitöltve és akkor a személy törzsben legyen a név és e-mail cím, és akkor küldéskor ezt használja).  A levél szövege előre sémaként megadható ha felvisznek egy Knnn azonosítójú bizonylat szöveget, ahol nnn a napló azonosítója. A levél szövegben lehet a #1 -et (vevő kapcsolattartó neve) és #2 -t (mi nevünk) használni. pl KKB  Tisztelt #1, ezennel .... Tisztelettel: #2
     4.,  Használat: Az éppen elkészült számlán állva Nyomtatási kép gombon jobb egérgomb, választás: Számla. Elvileg a levelező megnyílik, és a csatolmányban ott a számla. Ha bármi még hiányzik, vagy módosításra szorul, az megtehető, és utána ha jó, el lehet küldeni.

 2020.05.07 2.29 -es változat

  • Az eredeti bizonylatszám (beérkezett számláknál a kibocsátó által adott számlaszám) 14-ről 30 karakteresre nőtt. Ezáltal az áfa bevallás értékhatár feletti M lapjaira a nagyon hosszú számlaszámok is hiánytalanul átkerülnek.
  • Új menüpont/űrlap/adattábla a törzsek között: Műszaki berendezések.  Itt a cégnél használt műszaki berendezések (pl. mobiltelefonok) egyéb fontos adatait lehet rögzíteni, nyilvántartani, áttekinteni. (nincs kapcsolatban a tárgyi eszköz analitikával)
  • Új beállítási lehetőség: PDF_M_JELSZO  X   ha beállítják, a Nyomtatási képen jobb egérgombbal készülő emailhez csatolt pdf nem módosítható, de a megnézéséhez/nyomtatásához nem kell jelszó. Ha a tartalma nem üres és nem X (hanem pl. 123), akkor a pdf megnézéséhez/nyomtatásához is kell az itt beállított jelszó: 123

2020.05.22 2.30-as változat

  • Új menüpont/feldolgozó program a Pénzügyben: NAV beolvasás. Használatának feltétele, hogy a NAV Online számla paraméterek be legyenek állítva. Ha a cégben már a számlázás használata miatt ez korábban be lett állítva, további teendő nincs. Itt lehetőség van a más cégek által részünkre kibocsátott számlák előzetes beolvasására úgy, hogy ezek az adatok nem a naplóba, könyvelésbe kerülnek, hanem csak egy köztes állományba, ahol segíthetik a beérkezett számla és pénztár rögzítést. A többi feldolgozó programtól eltérően a lekérés/feldolgozás itt két részben történik meg. Az első képernyőn megadhatjuk lekérendő időszakot (ezt fel is kínálja) Itt max.35 napnyi intervallum adható meg, valamint lehetőség van már aktualitását vesztett (mert időközben be lett rögzítve így azt nem kell segíteni) időszak törlésére is. A 'Következő' gombra kattintve először megtörténik a törlés (ha kérték), majd a beolvasás/tárolás a következő adatokkal: számlaszám, adó törzsszám(1-8), szállító név, kelt, teljesítés, lejárat, fizetés módja, számla nettó, áfa, nettó HUF, áfa HUF. Ha a partnertörzsben a szállítók adatait kézzel tervezik bővíteni, egyeztetni, ellenőrizni, akkor ez akár elég is lehet, ekkor egy esetleges áttekintés után akár a 'Mégse' gombbal is bezárhatják a feldolgozó programot. (A pénztár rögzítésekor van arra is lehetőség, hogy a partnertörzsbe való felvitel nélkül, a bizonylaton megadva/kiválasztva rögzüljön az adó törzsszám, név és ekkor az M lapokra így is rákerülhet.) Ha viszont jó lenne, ha az új szállítókat a program magától felvinné a partnertörzsbe, oda beírná a címet is, az adószámot kiegészítené a végével, valamint a számlán szereplő bankszámlaszámot is felvinné (ha új), akkor célszerű tovább folytatni. A további adatok lekéréséhez a programnak majd egyenkénti kommunikációval le kell kérnie a NAV-tól a számla xml-eket. Mielőtt ez elindulna, második lépésként lehetőségünk van meghatározni a részletesen lekérendő számlák körét. Az első lap egy mezőjében megadható, hogy az újonnan beolvasott számlák közül melyeknél kérjük, hogy előzetesen jelölje be partner bővítésre/feldolgozásra: (N) nem kérjük egyiknél sem, (A) csak az átutalásosoknál vagy (M) mindegyiknél. Az alatta levő mezőben pedig megadható a feldolgozás módja. Lehet kérni (G) gyors bővítést, ilyenkor nem kéri le a számla xml-ek részletes adatait, viszont ekkor csak az adó törzsszám és a név áll rendelkezésre, így új partnert csak ennyi adattal visz fel, vagy (I) igen, kérjük a részletes adatlekérést, és a bankszámlaszámokat is bővítse, vagy (N) részletes lekérés, de bank nem kell. A 'Következő' gombbal indított nyers lekérés/tárolás után tehát megjelenik egy táblázat, amelyben látjuk a korábban és most újonnan beolvasott számlákat, ahogy kértük további feldolgozásra bejelölve X-el (részletes számlánkénti xml lekérés) vagy G-vel (gyors bővítés lekérés nélkül)) és itt - ha akarjuk - akár egyenként lehet a bejelölésen változtatni, és - ha nagyon szükséges - akár egyenként is lehet T törlést kérni (ha egy számlát nem fogunk a könyvelésbe beállítani és nem is szeretnénk, ha a választó ablakban bárki lássa). Ezzel végezve harmadik lépésként a második képernyőlapon az 'Indít' gombbal lehet indítani a feldolgozást és az ennek során megtörténő partnertörzs (+banktörzs) bővítést/szinkronizálást. Részletes lekéréskor cím eltérés esetén egyenként van lehetőség választani, hogy a kapott cím felülírja-e az eddigi tárolt címet. A feldolgozás végén van lehetőség változási/hibalistát nyomtatni. Már most el lehet kezdeni a használatát, de igazán júliustól lesz hasznos, amikor a 100eFt-os áfa értékhatár megszűnik. 
  • Változás/új lehetőség a pénztár rögzítő űrlapon. A bizonylatszám mezőn eddig is volt lehetőség már rögzített számla ki/befizetését választani (név kezdet és F9), mostantól lehetőség van egy szóköz után beírt szövegrészlet és F9 -el a NAV-tól (az előzőekben leírt módon előzetesen) lekért számlát kiválasztani. A kereső szövegrészlet lehet a kapott számla kibocsátója nevének, adó törzsszámának vagy a számla számának kezdete vagy egy részlete. Elég lehet 4,5 karakternyit megadni, pl.' euros'   és F9. A választásnál nem jelennek meg azok a számlák, amelyek adó törzsszáma és számlaszáma egyezik egy már a PROFIT-ban rögzített beérkezett vagy pénztári számla adó törzsszámával és számlaszámával (vagyis amiket már berögzítettünk, azokkal csökken a választólista, ehhez számlaszámnál pontos egyezés szükséges). A kiválasztás után a program a köztes állományból kitölti a bizonylat egyes mezőit, a számlaszámot, a számlaértéket, és kitölti a partnert, ha megtalálja a partnertörzsben. Ha nem találja meg ilyen adó törzsszámmal a partnertörzsben, akkor a megjegyzés mező második sorába beteszi az adó törzsszámot és nevet: #99999999 Partnerneve# (az első sorban maradhat a befizető átvevő neve, ha egyátalán kitöltött). Az ilyen módon megadott partner adat is átkerül az M lapokra. A BP_TELJ_IDOK rendszer paraméterben a tartalomba P-t írva beállítható, hogy látható és kezelhető legyen a teljesítési idő (ha esetleg ez fontos és eltérne a könyvelési/pénztár dátumtól)
  • Változás/új lehetőség a beérkezett számla rögzítő űrlapon. A számlaszám mező után megjelent egy (...) választógomb. Mostantól lehetőség van egy beírt szövegrészlet (itt nem kell előtte a szóköz!) és F9 -el a NAV-tól (az előzőekben leírt módon előzetesen) lekért számlát kiválasztani. A kereső szövegrészlet lehet a kapott számla kibocsátója nevének, adó törzsszámának vagy a számla számának kezdete vagy részlete. Innen kiválasztva a számlát kitöltődik a három dátum (plusz ha a könyvelés dátuma üres, akkor oda a teljesítés ideje kerül), ha megtalálja a partnert az adó törzsszám alapján, akkor azt is kitölti, valamint kitöltődik a bankszámlaszám is (ha van). Kitöltődik a devizanem (ha a beérkezett naplóban ez változtatható) és a számlaérték.

2020.05.22 2.31-es változat

  • kisebb hibajavítások miatt javasoljuk, hogy frissítsenek erre a verzióra július előtt, de ha számláznak a programmal, és 2.28-nál régebbi verzió fut, akkor a frissítés mindenképpen kötelező. A program csak júliustól jelent minden belföldi adóalany részére kibocsátott számlát.
  • a 'NAV beolvasás' feldolgozó varázsló kiegészült további lehetőségekkel:  A lekért számlákat a feldolgozás előtt nem csak törlésre lehet megjelölni T-vel, hanem N-el törlés nélkül is meg lehet jelölni, hogy nem szeretnénk látni a kiválasztáskor.
  • az első képernyő első új mezőjében alapértelmezetten 'B' van, vagyis a program (az előző verzió leírásában részletezett módon) a részünkre kibocsátott (bejövő) számlákat kéri le. Ha ide K-t írunk, akkor a program az általunk kibocsátott számlákat is be tudja olvasni. Ennek akkor lehet értelme, ha a számlázás nem (kizárólag) a PROFIT programmal történik, hanem más számlázó programot (is) használ a cég, és igény van ezek adatainak beolvasására is (pl. a könyvelőirodák jellemzően élhetnek majd ezzel). A beolvasás ekkor is csak a köztes állományba történik, és a feldolgozás során még csak a partner adatok bővülnek/szinkronizálódnak (viszont azok csak ekkor). 
  • ha a a feldolgozást nem a G (gyors) módon kérjük, hanem az X-el jelölteknél lekérjük egyenként a számla xml-eket, akkor van lehetőség arra is, hogy ezeket az xml-eket a köztes állományba el is tároljuk. Így amikor később esetleg erre újra szükség van, akkor már nem kell ezt ismételten lekérni a NAV-tól. Másrészről egy-egy számla xml mérete nagy lehet, így  - amíg nem kerül törlésre a köztes állományból - növeli az adatbázist (tehát NEM a számlánál tárolódik, hanem a köztes állományban!). A beállítás: NAVXML_TAROL   Tartalma lehet üres: nem tárolódik, B  csak bejövőknél, K  csak kimenőknél, BK   mindkettőnél. A tárolás csak a feldolgozás során történik meg. Azt, hogy éppen hogyan van beállítva a rendszer, és lesz-e eltárolás, a program megjeleníti a feldolgozó varázsló második képernyőlapján hogy az indítás előtt lehessen látni, mi fog történni.
  • Új gomb a beérkezett, kimenő számla és pénztár űrlap felső eszköztárán: [NAV] A már berögzített/iktatott (mentett) számlán állva lekérhető a számláról a NAV-nál található xml (amennyiben a számla NAV online jelentése már megtörtént) és ennek alapján egy külön - csak olvasható - ablakban ez alapján a program megjelenít egy virtuális jól áttekinthető számlaképet, amely tartalmazza a számla lényeges fej, sor és összesítő adatait. Ezáltal a számláról a könyveléshez sok információhoz jutunk anélkül, hogy a számlát kézbe kellene venni. FIGYELEM! Könnyen előfordulhat, hogy a különböző más programok által jelentett (vagy kézi számla esetén a NAV online felületen kézzel bevitt, megadott) adat nem felel meg a valódi számla megfelelő adatának!!! Jelenleg kevés tapasztalatunk van arról, hogy ez majd mennyire lesz megbízhatóan használható. Ha az előzőekben említett módon a NAVXML_TAROL beállításával a számla xml a köztes állományba eltárolásra került, akkor a NAV gomb nem kéri le az xml-t újból, hanem csak gyorsan megjeleníti azt. A számlakép ablakot a jobb felső sarokban x-el lehet becsukni, ha már nincs rá szükség.
  • ha a NAV gombot megnyomjuk, és a számlán az áfa rögzítése még nem történt meg, a program kérésre berögzíti a jelentésben levő áfát. Kimenő számlánál ez általában hasznos, bejövő számla esetében csak akkor kérjük, ha az áfa visszaigényelhető, és akkor is szükség lehet korrekcióra. A program kerekíti az áfa értékeket. Fordított áfás bejövő számla esetén a FORD_AFA_KOD beállítás első két karaktere által meghatározott áfa kódot kínálja be. A többi áfa rögzítésének működéséhez szükséges egyszer beállítani az adott beszerzés áfa két karakteres kódját 27%: ALT_BESZ_AFA  xx   18%: ALT_BE18_AFA xx  5%: ALT_BE05_AFA xx   A kimenő számlák áfájának megfelelő automatikus rögzítéséhez pedig a következő beállításokat kell megadni: 27%:   ALT_ERTE_AFA xx   18: ALT_ER18_AFA xx  5%: ALT_ER05_AFA xx  FOA: ALT_ERFO_AFA xx  ha a többi nem áfást mindig ugyanoda akarjuk hogy tegye, akkor felvihető: ALT_ERTO_AFA xx 
  • a részünkre kibocsátott számlák rögzítését továbbra is az előző verzióban leírt módon segíti a program, vagyis a megfelelő naplóban egyenkénti rögzítéssel, új felvitel közben a bizonylatszám mezőben kereső kifejezés+F9 után választással a köztes állományból a rendelkezésre álló adatokat a program bekínálja. Csak abban az esetben kínálja be az áfa bontást, ha a számla kizárólag 27% áfás és számára jól vannak megadva az adatok. 
  • a (nem a PROFIT programban kiállított) kimenő számlák berögzítésére annak eltérő jellege miatt más - csoportos - megoldás készült. Egy kimenő utórögzítéses naplóba belépve új kimenő számla felvitelét kell kezdeni, majd az eredeti bizonylatszám mezőbe be kell írni: aaa##n      ahol  aaa: egy tetszőleges karakter hosszban megadható valami olyan karakterrész, ami az összes - a köztes állományban levő, abból még be nem rögzített - beolvasandó kimenő számlák közül az általunk kiválasztandókban pl. a számlaszámában előfordul. Ha pl. többféle program kimenő számlái kerültek be a köztes állományba: NO-00001, NO-00002, NO-00003  és FU2019/08544, FU2020/00015, FU2020/00016, FU2020/00017 akkor ha az előbbieket kérjük megjeleníteni, akkor a ## előtt legyen pl. NO-  ha az utóbbiakat, akkor a ## előtt legyen pl. FU vagy ha csak az ideieket, akkor a ## előtt legyen pl. FU2020/   vagyis pl. FU2020/##  -ot beviszünk az eredeti bizonylatszám mezőbe és enter után megjelenik egy táblázat, amiben látjuk a lekért számlákat, és mindegyik ' K' -val jelölt az első mezőben. Amelyek számlákat NEM akarjuk most majd bevinni a naplóba (mert nem ebbe a naplóba való, vagy teljesítés dátuma alapján látjuk, hogy más évbe tartozik stb.), azoknál szóköz billentyűvel vegyük ki a ' K'-t, mert a feldolgozás/berögzítés csak azokra a számlákra történik majd meg, amelyek ' K'-val jelöltek. Bezárva egy kérdésre a csoportos berögzítés elindul. Ennek során partner adat bővítés/szinkronizálás NEM történik, a pogram csak megpróbálja adószám alapján megtalálni a megfelelő vevő partnert és ha sikerül, akkor kitölti a rendelkezésre álló mezőket. Ha nem kapott pl. lejárati dátum adatot, akkor oda a számla kelte kerül. Ez a feldolgozás ki tudja használni, ha előzetesen le vannak tárolva a számla xml-ek. Ha nincsenek, akkor csak abban az esetben teszi be az áfa bontást, ha a számla kizárólag 27% áfás és számára jól vannak megadva az adatok. Ha viszont a számla xml-je a 'NAV beolvasás' előzetes beolvasás során tárolva lett, és az ALT_ER??_AFA beállítások megtörténtek, akkor az áfát részletesen rögzíti.
  • Előfordulhat, hogy a más programmal kiállított kimenő számla száma hosszabb 10 karakternél (ennyi most a saját szám hossza). Ekkor lehet A automatikus saját iktatószám sorszámozást is beállítani (a számla eredeti számlaszáma pedig megy az eredeti bizonylatszám mezőbe) vagy ha a szám képzés módja üres (kézzel megadott saját szám), akkor gondoskodni kéne arról, hogy a 10 karakternél hosszabb számlaszám valahogy 10 karakterre rövidüljön. Ezt segítheti a ## után megadható egy karakteres n  tömb azonosító (pl. 1), amihez felvihető egy NAVKIBEOLVSn rendszer paraméter (pl. NAVKIBEOLVS1), aminek tartalmában megadható, hogy a kapott számlaszám mely pozíciójú karaktereit nyelje le a program a saját szám képzéséhez. Ezen pozíciókhoz kerüljön X, pl.:  XXX XX          ezzel a beállítással a 3.,4.,5. 7. és 8. karaktert nyeli le. E témában ha nem a kívánt eredmény jön, konzultációt javaslunk.
  • 2020.júliustól a 2065 bevallásban azon számlák esetében, amelyekre vonatkozóan az adott időszakban áfa visszaigénylési jogunkkal élünk az M lapokon ezen számlákat értékhatártól függetlenül jelenteni kell, és az M lapokon akkor is a számla eredeti áfa tartalmát kell jelenteni, ha esetleg a számla áfáját csak részben igényeljük vissza. A részben visszaigényelt áfájú beérkezett számlák kezelésére azt javasoljuk, hogy az áfamentes 'vissza ne igényelhető áfa' használata helyett vigyenek fel egy új áfa kategóriát (pl. 17 27 Vissza.n.ig.27% áfa) a lényeg, hogy a százalék legyen 27, de a bevallás sora (plusz sora is) valamint az áfa főkönyv is maradjon üresen. A vissza nem igényelt áfa részt az áfa bontásba ennek használatával rögzítsék. (és hasonlóan, új kóddal lehet kezelni a 18% és 5% -os vissza nem igényelt áfát is). Ennek megfelelően módosult az 01-es áfa lista, amely megfelelő bevallást készít az így használt vissza nem igényelt áfa esetén is, és az összegfokozatoknál jelzi a bevallásba kerülő, a bevallásba nem kerülő (N) és az összes, a bevallásban szereplő áfát.

2020.11.17 2.32-es változat

  • a NAV-tól köztes állományba lekért (nem a PROFIT programmal kiállított) kimenő számlák kimenő utórögzítéses naplóba való fogadása kiegészült azzal a lehetőséggel, hogy lehet fizetési típusra szűrni. Ez csak akkor működik, ha a számlázó program korrektül kezeli a nem kötelező fizetési típus xml adatot: TRANSFER, CASH, CARD (átutalásos, készpénzes, kártyás). A kimenő naplóban új felvitelt kell kérni, és az Er.biz.szám mezőben megadni: aaa##nfffffff ahol aaa: megadható leválogató kifejezés (lehet üres),##, n: megadható tömbazonosító, ha a számlaszámot át kell alakítani rövidebbé, hogy 10 karakteren elférjen (lehet üres) és fffffff megadható fizetési típus pl.: TRANSFER  (ha ezt nem adjuk meg: mindegyik)
  • a 2.31 verzióban és a fentiekben leírt kötegelt kimenő számla fogadás lehetősége megjelent a pénztárban is, mert volt olyan felhasználónk, aki a készpénzes számlákat nem a kimenő naplóba akarta fogadni (311-re köönyvelve, és a pénztárban csak a kifizetését tenni még úgy sem, hogy azt is lehet automatikusan), hanem közvetlenül a pénztárban 3811-el szemben áfára, árbevételre könyvelve (311-et kihagyva) bevét bizonylaton áfásan. Használata: A megfelelő pénztár naplóban új felvitelt kell kérni, a dátumot ki kell tölteni/ellenőrizni, a bizonylatot 'B' bevétre át kell állítani, majd a Számlaszám mezőben megadni: aaa## fffffff ahol aaa: megadható leválogató kifejezés (lehet üres),##, (itt tömbazonosítónak nincs értelme, a kimenő számla száma a Számlaszám mezőbe kerül, így a ##-t egy szóköz követi) és a szóköz után fffffff megadható a fizetési típus pl.: CASH   Megerősítő áttekintés és kérdés után az egyes (a bizonylaton megadott dátummal kijelölt számla keltű) készpénzes kimenő számlák beolvasásra kerülnek egy összetett bevét bizonylatra.

2021.01.14 2.33-as változat

  • A program már a 2021.01.04-től használható 3.0-s új NAV interfész verzió alapján végzi a kimenő számlázás jelentését, így küldi a nem ÁFA alany magánszemélyeknek és belföldi adószámmal nem rendelkező egyéb vevőknek kiállított számlák adatait is (előbbiekét név és cím adatok nélkül).
  • Eddig a partnertörzsben alul a Ct. (cégtípus) mezőben M -el lehetett jelölni, ha egy vevőnek nem volt belföldi adószáma, innentől ezt tovább kell pontosítani (A NAV megfogalmazásában):
  • Az M jelentése innentől: Nem ÁFA alany (belföldi vagy külföldi) természetes személy. A mi értelmezésünkkel: magánszemély, akinek nincs semmilyen adószáma, legalábbis a vásárláskor úgy nyilatkozik, hogy nincs/nem adja meg/nem arra kéri. NAV XML jelentésben küldött adat: PRIVATE_PERSON
  • Az E jelentése innentől: Egyéb (belföldi nem ÁFA alany nem természetes személy, külföldi ÁFA alany és külföldi nem ÁFA alany nem természetes személy. A mi értelmezésünkkel: minden olyan vevő, akinek nincs belföldi adószáma és nem az előző kategória. NAV jelentésben küldött adat: OTHER
  • A harmadik, leggyakoribb eset, hogy a vevő belföldi áfa alany.  NAV jelentésben küldött adat: DOMESTIC
  • Fontos! a 2.33 verzióra való frissítéskor a program megpróbálja a partnertörzsben az eddig közösen M-el jelölteket valahogy szétválasztani. Ahol lát EU adószámot, vagy látja az országkód alapján, hogy külföldi, ott átírja E-re, de ezt nem biztos, hogy jól teszi, így ezt a számlázás előtt át kell nézni, és egyenként pontosítani kell.
  • Új számla készítésekor a számlafej mentésekor a program tájékoztat, ha a partner M vagy E, és ha látjuk, hogy nem jó, még javítható.
  • Egyéb esetben a számlafej mentésekor a program lekéri a NAV-tól a vevő adószáma alapján az adatait, és tájékoztató ablakban megmutatja. Már a rövidített nevet is mutatja! Ha ez sebességi okból (NAV rendszer lassú, akadozik stb.) nem kívánatos, akkor rendszer paraméterrel beállítható, hogy soha ne kérje le: ADOSZAMKINEM  X    A vevő neve feletti 'Vevő' feliraton jobb egérgombbal - ahogy eddig is - ez a tájékoztató adat (elkészült számlán is) bármikor lekérhető. Vagy: ADOSZAMKINEM   ?  Ekkor megkérdezi, hogy lekérje-e: Ok vagy Mégse.
  • A NAV az új 3.0 verzióban a számla jelentésekor az eddigieknél pontosabban kéri az áfát nem tartalmazó értékesítések kategorizálását. Az ÁFA kategóriák törzsben megjelent egy új mező: NAV kategória. Az eddigi EU_ADOMENTES és AFA_HATALY_K beállítások érvényüket vesztik és minden egyes - számlázáskor használni kívánt - áfa mentes értékesítési áfa kategóriát a NAV által megadott kategóriák egyikébe be kell sorolniuk. (A FORD_AFA_ERT beállítás maradjon meg, de ettől még ezeket is be kell kategorizálni: FAD). Az űrlapon a jobb oldali 'NAV ketagória' mezőn kettős kattintásra a kategóriákat és azok NAV leírását tartalmazó súgó/help ablak jeleníthető meg, és onnan a kategóriát kijelölve kimásol/beilleszt módszerrel is be lehet írni. Figyelem!!! Ez a kiválasztás csak egyszer lehetséges, ha el is mentik, tehát kérjük, a választást jól gondolják meg. Elrontás esetén új áfa kategória hozható létre jó adatokkal.
  • A kategóriák a NAV leírásával (Kérjük, áfa adójogi értelmezési kérdésekkel ne hozzánk forduljanak, hanem a NAV ügyfélszolgálatán kérjenek segítséget, támogatást.):
  • FAD     142.§           Belföldi fordított adózás jelölése
  • AAM     XIII. fejezet  A számla kibocsátója alanyi mentességet választott és a mentesség használatára jogosult(nem érte el a jogszabályi értékhatárt)
  • TAM      85. §, 86. §  Az értékesítés a tevékenység közérdekű jellegére vagy egyéb sajátos jellegére tekintettel mentes az adó alól. (Például — adómentes oktatás, egészségügyi szolgáltatás).
  • KBAET   89. §           A Közösség másik tagállamában regisztrált adóalany számára történt termékértékesítés, amennyiben a termék az adott tagállamba került elszállításra. Az új közlekedési eszköz értékesítése a KBAUK esethez tartozik. A vevő közösségi adószámát a számlán kötelező feltüntetni.
  • EAM     98-109. §      Belföldön teljesített termékértékesítés, aminek a következményeként a terméket kiléptetik harmadik országba (termékexport). A jogszabály alapján olyan speciális esetek is idetartoznak, mint például a nemzetközi szerződés alapján érvényesülő adómentesség.
  • NAM     110-118. §    A jogszabály felsorolja az ide tartozó eseteket. Ilyen lehet például az adómentes közvetítői tevékenység, termék nemzetközi forgalmához kapcsolódó egyes tevékenységek adómentessége.
  • ATK     2-3. §            Kizárólag tárgyi hatályon kívüli ügyletről nem kell számlát kiállítani, de egy számla tartalmazhat tárgyi hatályon kívüli tételt is. Ide tartozik például a kártérítés, a közhatalmi tevékenység, ,a közcélú adomány stb.
  • EUFAD37 37. § (1)     Adóalany számára nyújtott szolgáltatás, aminek a teljesítési helyét a vevő gazdasági célú letelepedése - (vagy lakóhelye, szokásos tartózkodási helye) határozza meg az Áfa tv. 37. §(1) bekezdése alapján és az másik tagállamban található. A számlán kötelező szerepeltetni a vevő közösségi adószámát. Ezen szolgáltatásokat az összesítő nyilatkozaton is szerepeltetni kell.
  • EUFADE                    Másik tagállamban teljesített fordítottan adózó ügylet, amelynek teljesítési helyének megállapítása nem az EUFAD37 esete alapján történik. Ehhez az esethez tartozó ügyleteknél a magyar adózónak nincs bejelentkezési kötelezettsége a teljesítés helye szerinti tagállamban. Ilyen eset például a fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgáló termék másik tagállami értékesítése.
  • EUE                          Az EU másik tagállamában teljesített olyan ügylet, ami után nem a másik tagállami terméket beszerzőt, szolgáltatás igénybevevőt terheli az adófizetési kötelezettség (nem tartozik az EUFAD37 és EUFADE esetei közé).
  • HO                     Olyan ügylet, aminek az Áfa tv. szerinti teljesítési helye EU-n kívül van. Például harmadik országban teljesített szolgáltatás, harmadik országban fekvő ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatás.
  • TRAVEL   169§          "Különbözet szerinti szabályozás - utazási irodák" szöveg feltüntetése kötelező a számlán!
    SECOND   169§          "Különbözet szerinti szabályozás - használt cikkek" szöveg feltüntetése kötelező a számlán!
    ARTWORK  169§          "Különbözet szerinti szabályozás - műalkotások" szöveg feltüntetése kötelező a számlán!
    ANTIQUES 169§          "Különbözet szerinti szabályozás - gyűjteménydarabok és régiségek" szöveg feltüntetése kötelező a számlán!
  • Az AFALEK_05 áfa lista és xml készítő módosult úgy, hogy nem név, hanem adószám sorrendben készül, és adószámra összevontan készíti az xml-t (csoportos áfa alanyoknál, vagy valamiért többször felvitt szállítónál)
  • A rendszer alap számla riportok módosultak, és a vevő alatt M(agánszemély) és E(gyéb) esetben ezt a tényt kiírják pl.: Nem belföldi ÁFA alany (M). A számla alján levő áfa összesítő táblázatokban kiíródik a NAV kategória is.
  • Mivel 2020.jan.4-től a kötelező számla adatszolgáltatásban a törvény devizás számlák esetén minden esetben, így akkor is előírja az árfolyam adat megadását, ha a számla áfát nem tartalmaz, így a NULLAAFAJAVI X beállítás az új verziónkban már nem teszi lehetővé az árfolyam utólagos módosítását a számlán még akkor sem ha a számlán az áfa nulla. Oda kell tehát figyelni, hogy a számla árfolyamát még az elkészítése előtt a törvényi előírásoknak megfelelően megadják.
  • A NAV beolvasás (és a rögzítéskor használható választó ablak) I_CI oszlopban tájékoztatásként megjeleníti ha a kapott számla maga az elektronikus számla (completenessIndicator=true). Ekkor az oszlopban C látható (egyelőre valószínűleg kevesen élnek ezzel)
  • A 'NAV' gombbal lekérhető számlamegjelenítő kiírja a számlának a jelentésben megadott megjelenési formáját (PAPER, ELECTRONIC, OTHER) és 3.0-val küldött számla esetén az új NAV kategóriákat, és a Vevő neve mellett a (DOM),(PRI) vagy (OTH) rövidített jelzést valamint azt, ha a kapott számla maga az elektronikus számla: NAV_EL_SZLA.

2021.02.08 2.34-es változat

  • A program már a 2021-es 2165 áfa bevallás idei újdonságai szerint működik, az AFALEK05 5-ös áfa lista (M lapok) egyes mezői megváltoztak.
  • Idéntől az M lapok kitöltése megváltozik, bonyolódik akkor, ha előleg beszámító (mínuszos) számlasort tartalmazó ú.n. végszámla kerül idei bevallási időszakba, amelynek kapcsán áfalevonási jogot gyakorlunk (A számlának van visszaigényelhető áfája. Ha a 100% előleg beszámítása miatt a végszámla nulla végösszegű (és áfájú), akkor nem kerül az M lapra.)
  • Az ilyen számlákat két sorban kell az M lapokra felvinni úgy, hogy első sorban az előleg nélküli 'ügyletérték' adatai, a második sorban pedig a végszámla adatai kerülnek. Az ilyen számlákat a beérkezett számla rögzítő ablak jobb felső részén levő J. (jel) mezőben V -vel kell jelölni. (Ebbe a mezőbe kerül érvénytelenítő/sztorno számlánál E, módosítónál M) Ennek hatására a program az M lapra már két sorban teszi az ilyen számlát. A végszámlán levont előleg nettó és áfa értékét a számlarögzítő ablak jobb alsó sarkában levő 'Megj.' mezőbe lehet írni pontosvesszők közé       ;nettó_előleg_HUF_egész_számként_előjel_nélkül;előleg_áfa_HUF_egész_számként_előjel_nélkül;     A 'Megj.' mezőbe tehát a végszámlán levont teljes előleget valahogy így kell a mezőbe beírni  Pl.:    ;100000;27000;       A mezőbe az előleg adat elé vagy utána is lehet bármi mást is írni, csak akkor ne legyen előtte másik ; (pontosvessző karakter) 
  • Ha a fenti adat beírása elmarad, akkor is két sorban megy át az M lapra a V-vel jelölt végszámla, az ügyletérték nettó, áfa adatot ekkor a bevallásban az xml importálás után a beküldés előtt kézzel lehet javítani
  • Az M lapra az xml importálás során (és a nyomtatásban is) a program a rögzítéstől és a dátumoktól függetlenül a V-vel jelölt végszámlákat sorolja előre, a többi számla csak ezek után kerül rá.

2021.02.25 2.35-ös változat

  • új egyedi lista: ~NAV_KAP  NAV-től a NAV beolvasás során beolvasott, de még nem iktatott számlák lekérdezése. Lista és excelbe átadás lehetséges.
  • Az új programváltozat már képes (működő internet kapcsolat esetén) jelezni a bal felső sarokban sárga színnel, ha elérhető frissebb PROFIT programverzió.
  • A partnertörzsben El.sz. (elektronikus számlázás) csak akkor jelölhető (X-el vagy T-vel), ha van a partnernek (vagy a pénzügyesnek a személy törzsben) email címe megadva
  • A PROFIT programban eddig kétféle számla készülhetett. Papír alapú, ahol a beállított számú számlapéldány a számla nyomtatásakor/elkészítésekor a beállított PROFIT nyomtatóra elküldésre került. Ha itt üzemzavar lépett fel (nem jött ki/begyűrte az eredetit), akkor nem volt nagy gond, egyszerűen kellett készíteni kívánt példányban számlamásolatot, és eredetiként leigazolni. Ha a vevő példánya a postán elkallódott, akkor pedig a saját példány lefénymásolásával és eredetiként leigazolásával újra lehetett eredetivel megegyező másolatot készíteni a vevő részére.
    Vagy a vevőnél a partnertörzsben X-el jelölhető volt, hogy neki elektronikus(vagy EDI) számla készül, és megfelelő beállításokkal (E_SZLA_UTVON) és egy ú.n. elektronikus számla szolgáltatóval (szamlakozpont.hu, 1stbp.eu) szerződve az elektronikus számla elkészítésének, elektronikus időpecséttel/aláírással ellátásának, továbbításának és archiválásának feladatát a szolgáltató (díjazásért) átvállalta. Ilyenkor papíros számlapéldány nem készült.
  • A 2.28 verzióban leírt PDFCreator-os számla(másolat) PDF-be nyomtatás/azonnali email küldés továbbfejlesztésre került az alábbiak szerint (de az ott leírt működés továbbra is elérhető). Új beállítási lehetőség (csak akkor, ha nincs beállítva az eddigi E_SZLA_UTVON elektronikus számlázás):
  • SZAMLAPDFnnn , ahol nnn egy K?? kimenő számla napló, amelyben S szigorú számadású számlázás van beállítva. A tartalmában első karakteren egy betűjel legyen, majd utána közvetlenül következhet egy meghajtóésútvonal. A beállításnak megfelelő számla elkészítésekor a program a számlát PDF állományként hozza létre (üres példányszöveggel), erre egy HASH-t (elektronikus aláírást) generál amit el is tárol a számla alsó NAV kommunikációs mezőjében SHA3-512: XXXX... formában, elkészít egy emailt a vevőnek, esetleg készít egy papíros számlapéldányt is és utána megtörténik a NAV online számla adatszolgáltatás, amelynek a képzett HASH is átadásra kerülhet. A beállítás első karaktere az alábbi lehetőségeket jelenti:
  • E: csak azon vevőknél készül a fenti módon PDF(+HASH,+email...), akiknél a partnertörzsben az El. számlázás X -re (elektronikus számla) van állítva. (vagy T-re: teszt mód, minden ugyanúgy megy, de nem elektronikusként lesz a NAV jelentésben megjelölve). Az email szövege ekkor Xnnn (vagy Tnnn) bizonylat szöveggel adható meg.
    e: az előző működés, de még egy menetben készít egy papíros példányt is (nekünk)
    C: minden olyan vevőnél készül a fenti módon PDF, akiknek van email címe megadva. Az email szövege a Pnnn (vagy ha nincs megadva, akkor a Knnn) bizonylat szöveggel adható meg.
    c: az előző működés, de még egy menetben készít egy papíros példányt is  
    M: minden számla ezzel a módszerrel készül, akinek nem volt email címe, ott email nem készül, hanem helyette egy papíros példány készül
    m: az előző működés, de még egy menetben készít egy papíros példányt is (ha nem volt email, akkor összesen kettőt)
  • A beállítás első betűjét követően megadható meghajtóésútvonal -tól függően különböző módon történhet a létrejött számla PDF tárolása. Ha üresen marad, akkor a PDF_MENT_MAP beállításban beállított útvonalon jön létre a PDF fájl, vagy ha az sem volt beállítva, akkor a kliens gépen a c:\PDF_MENT\ mappába. (a fájlnév végére azért odateszi: eredeti, hogy meg lehessen különböztetni a sima korábbi másolati pdf-ektől) Ha itt kitöltjük, akkor az itt definiált mappában jön létre a PDF fájl, nem keveredik más PDF-ekkel.
  • Amennyiben a KEPERNYO_KEP beállítással be van állítva a PROFIT-ban az általános dokumentum tárolás, és a SZAMLAPDFnnn beállításban a második karaktertől kezdődően megadott útvonal a KEPERNYO_KEP második karakterétől kezdődően beállított dokumentum útvonalra vagy almappájára mutat, akkor a program a létrejött PDF fájlt a számla dokumentumaként állítja be, vagyis a számlához tárolja a hozzá tartozó számla eredeti PDF fájl elérési linkjét (meghatóésútvonalésfájlnevet). A felső eszköztár fényképezőgép ikonjával ekkor a számlakép fájl azonos másolata gombnyomásra megjeleníthető (ha a tárolt linken a fájl még mindig valóban ott van), nem kell intézőben, mappákban fájlnév, számlaszám alapján keresgélni. Fontos, hogy az így beállított meghajtóésútvonal MINDEN munkaállomáson azonos, elérhető mappaként legyen beállítva. Ha a két beállításban megadott útvonal különbözik (vagy a az általános dokumentum tárolás a KEPERNYO_KEP -el nincs is beállítva), akkor csak maga a PDF fájl tárolódik.
  • Ha mindkét beállításban üres az útvonalnév (KEPERNYO_KEP  D     és pl. SZAMLAPDFKB   E      ), akkor a fájl - bár létrejön az előbb említett mappák valamelyikében - de nem a linkje, elérése tárolódik dokumentumként, hanem maga a fájl tárolódik el az SQL adatbázisban. Ekkor nem fontos, hogy legyen közös számla pdf és/vagy dokumentum mappa, mert az SQL szerveren tárolódik a dokumentum magában az adatbázisban. A felső eszköztár fényképezőgép ikonjával ekkor a számlakép fájl azonos másolata gombnyomásra megjeleníthető az adatbázisból (még akkor is, ha a készítéskor létrejött PDF fájlt valaki letörli).
  • Figyelem!!! Az első módszer előnye, hogy nem terheli az adatbázist, de minden munkaállomásnak el kell tudni érnie a közös mappát, és a fájl sincs akkora biztonságban, valaki letörölheti, a második módszer előnye, hogy nem kell közös mappa, de hátránya, hogy az SQL adatbázisban tárolt dokumentumok nagyon hamar erősen megnövelhetik az adatbázis méretét, és minden adatbázis mentés egyben minden eltárolt dokumentum mentését is jelenti, vagyis az is lassulhat (a licensz szerinti adatállomány-méretet a tárolt dokumentumok nem növelik!). Egy egyszerű számla PDF kb. 36kB, lehet számolni... Ha megoldható a közös mappa, és annak a rendszeres, gyakori mentése, akkor inkább az előbbi módszert javasoljuk, kérdés esetén mindenképpen előzze meg ennek beállítását/átállítását velünk való konzultáció. További beállítási lehetőségek:
  • SZAMLAPFNnnn   aa     ahol nnn a K?? kimenő számlázás napló, aa pedig azon fizetési típusok felsorolása, amelyeknél a PDF készítést (+hash,+email stb.) a fentiek szerint NEM kérjük.
  • SZAMLAPMNnnn   (ahol nnn a K?? kimenő számlázás napló) tartalma lehet X  : email küldést egyáltalán nem kérnek (majd valahogy máshogy később küldik), 1 : email küldést nem kérnek, de kérnek helyette egy plusz papíros példányt
  • SZAMLAPDFAPP  U     a NAV jelentésben az ilyen számlák megjelenésére nem PAPER hanem UNKNOWN megjelenést jelent, vagyis hogy a számla nyomtatásának pillanatában még nem lehet tudni, hogy végül most akkor papír alapú lesz a számla, vagy elektronikus. (Amelyik számla X elektronikus, ott mindenképpen elektronikusként jelenti az adatszolgáltatásban)
  • SZAMLAPDFHEL  X  HASH kódot csak X elektronikus számlák esetén küldi a NAV jelentésbe. Akkor is, ha egyébként a számlához elkészül a PDF, annak HASH kódja, és az nálunk el is tárolódik, de esetleg nem szeretnék, ha ez az adat a NAV-nak továbbmenne. Így persze attól is elesik a számla befogadója és kibocsátója, hogy NAV-tól lekért HASH-el hitelesíthesse a nála levő PDF eredetiségét.
  • Megjegyzések a használatba vételhez:
    Egész más megbízhatóságot, hibamentességet várunk egy PDF nyomtatástól akkor, ha az csak néha, utólag történik (mint eddig), mint akkor, ha ez beépül a legfontosabb számla kiállítási folyamatba. Akkor annak nagyon megbízhatóan kell működnie, ráadásul minden számlázó munkaállomáson. Sajnos a használt PDFCreator hosszú távú és széles körű megbízhatóságáról az éles üzemeltetése közben nem sokat tudunk, és voltak felhasználóink, akiknél időnként hibaüzeneteket is adott. A PDFCreator nem a mi termékünk, így ha kiderül, hogy nem használható egyes cégeknél az ottani gépeken megbízhatóan, úgy csak azt tudjuk ígérni, hogy akkor keresünk majd a jövőben más programokat erre a célra. A bevezetés, használatba vétel során kérjük, legyenek óvatosak, és vegyék ezt figyelembe. Ha a PDF fájl elkészítésének folyamatába hiba csúszik, nem jön létre a PDF fájl, úgy véleményünk szerint a számlát papír alapúnak kell tekinteni és ha egyetlen papíros példány sem készült, pontosan úgy kell eljárni, mint ha a sima papíros számláknál a nyomtató a számla eredetit begyűrte volna.
    A másik elég bizonytalan dolog a jogszabályi környezet, nem véletlenül adunk sok (és így bonyolult) beállítási lehetőséget, mert nem tudjuk, a jelen és az esetleges jövőbeni törvényi, ill. NAV jogértelmezési változások hogyan befolyásolják a témát. Annak eldöntése, hogy a fenti lehetőségek közül mit, hogyan és mikor vezetnek be, az Önök mindenkori adójogi hozzáállásától függ. Ha elhatározzák, hogy valamelyik konstrukciót alkalmazni kívánják, akkor - ha már tudják, hogy mit szeretnének - természetesen segítünk annak beállításában, illetve szaktanácsadásban.
  • Bár az elektronikus számlákra vonatkozó hiteles aláírás/időpecsét témát az új NAV HASH beküldési lehetőség kiválthatja (a NAV online számla dokumentációja szerint), ha nem szerződnek elektronikus számla szolgáltatóval, feladatként akkor is megmarad és Önökre hárul az elektronikus számlákra vonatkozó archiválási kötelezettség. Ez papír alapú számla esetén mindkét félnek jóval egyszerűbb, viszont ebben a témában jól jönne egy - a jelen helyzethez igazodó - megengedőbb NAV álláspont a papír alapú számla vevőhöz való eljuttatása témájában. (Addig esetleg ügyesen megfogalmazott email kísérőszöveg vagy vevővel történő valamilyen külön megállapodás segíthet).
  • Azok a számlák, amelyekhez az elkészítés során sikeresen (valahová) létrejött egy PDF fájl (és amelyekhez így a generált HASH - legalább nálunk - eltárolódott), a számlák áttekintő lista nézetében az El. oszlopban zöld háttérrel jelennek meg.
  • A számláknál a NAV gomb megnyomásával lekérhető - a NAV-hoz beküldött adatokból összeállított - számlaképen fent látszik a HASH. (Kapott számláknál is, ha megadták)
  • Egy PDF fájl HASH-je (mi az SHA3-512 HASH-t használjuk) bármikor ellenőrizhető pl. webes online módon: https://emn178.github.io/online-tools/sha3_512_checksum.html          (más programok esetleg még használhatják az SHA-256 -t is!)
  • Haladó SMTP beállítások (ha SMTP szükséges, konzultáció itt is javasolt!):
  • S1ffffffffff  (ahol ffffffffff a felhasználó PROFIT belépési kódja): SMTP küldés válasz email címe. Ha ez itt üres, a hagyományos, el nem küldött emailt készíti az alapértelmezett levelező programban, amit még el kell küldeni
  • S2ffffffffff SMTP email fiók
  • S3ffffffffff SMTP server ip vagy cím
  • S4ffffffffff SMTP jelszó
  • S5ffffffffff SMTP port száma
  • S6ffffffffff SMTP SSL hitelesítés kell-e pl.: True

 2021.03.19 2.36-os változat

  • A NAV online számla jelentésben innentől a program a nullától eltérő (27%,18% és 5%-os) áfa kategóriákat a számla összesítésnél áfa %-onként összevontan jelenti. Azok a felhasználóink, akik a (sárga) Warn figyelmeztetések miatt az előleg 27% áfáját a sima 27% értékesítés áfára változtatták, de jobban tetszett ahogy régen volt, visszaállíthatják az eredetire, már nem fognak NAV (sárga) Warn figyelmeztetést kapni e miatt. Ha a (pl.) 27% előleg áfa kategória különbözik a sima 27% értékesítés áfa kategóriától, akkor az előleget beszámító végszámla áfa összesítése elkülönülve mutatja az ügylet áfa részt, és mínusszal a beszámított előleg áfa részt. Ezen kívül az áfa bevallásba is külön soron meg tud jelenni a kapott előleg. Az xml jelentésbe viszont %-onként egy soron, összevontan megy. (Megjegyezzük, hogy a NAV online számla dokumentációban a NAV által példaként hozott ilyen végszámla is egy soron, összevontan jeleníti meg %-onként, vagyis ott nem látszik külön az ügyletérték (tehát ha gondolják, maradhat egy áfa kategóriában is...).
  • A program eddig is támogatta az előleg végszámlán történő beszámítását, de ez csak azon esetekben volt valódi segítség, amikor egy kapott előleget teljes összegben számítottak be egy végszámlába. Mivel egyes cégeknél gyakran előforduló eset, hogy több előleg is lehet, és ezeket akár kisebb részösszegekben számítják be, ezért a számlakészítésnél a tételek ablakban a korábbi forgalomból választási lehetőséget biztosító 'Kor.' gomb megnyomására megjelenő választó ablak kiegészült egy új 'Egy' (nettó egyenleg) oszloppal, amely megjeleníti azt, hogy mely korábban kiállított előlegszámlákon van még be nem számított nettó előleg. Egy ilyen sort előlegbeszámítás esetén végszámlán kiválasztva nem a teljes eredeti előleg ugrik be (mint eddig), hanem csak a még fennmaradó nettó előleg rész. A helyes működés feltétele, hogy a Kor. gombbal a korábbi előleg kiválasztásakor a 'Szöveg' mezőbe bekerülő eredeti számlaszámra hivatkozáshoz ne nyúljanak, ne szerkesszék (legfeljebb a végéhez fűzzenek további megjegyzéseket ha szükséges, de ne az elejére). Emlékeztető: az előlegeket vagy 'előleg' szöveggel kezdődő cikkszámmal vigyék fel, vagy ha nem így, akkor kezdődjön minden előleg cikkszám egységesen valamivel pl. xxxxx, és akkor azt be kell állítani: ELOLEGCIKKSZ    xxxxx        Innen tudja a program, hogy előlegről van szó, és a NAV online számla jelentésbe is ekkor kerül korrektül előlegként átadásra.
  • Ha valamely cégnél a PDFCreator használatával nem boldogulnak (pl. Terminal szerver környezetben), alternatívaként használható a szintén ingyenes CutePDF Writer is, utána történő azonnal SMTP email küldésre pedig a Mailsend alkalmazás. Ha ezeket szeretnék használni, kérjük konzultáljanak velünk a részletekről. Az ezekkel kapcsolatos újabb beállítási lehetőségek:
  • S0ffffffffff (ahol ffffffffff a felhasználó PROFIT belépési kódja)   M     :ha az SMTP paraméterek be vannak állítva, minden olyan (nyomtatási képen jobb egérgombos) PDF készítésnél is, ahol a címzett, fejléc és levél szöveg megvan, azonnali SMTP küldést kérnek. Ha nincs beállítva, akkor csak PDF számla készítésekor küldi azonnal SMTP-n (ott is csak akkor, ha a címzett mail címe ismert)
    Mailsend esetén további paraméterek megadása lehet szükséges, amelyeket az S5ffffffffff beálításban lehet megadni a port száma után. pl.: 587 -starttls -auth  -v  -cs "iso-8859-1"
  • S1KOZPONTI_S  ha nem PROFIT felhasználókként külön-külön (saját küldő email címmel, saját hitelesítéssel), hanem központilag egységes küldő email címmel, hitelesítéssel akarják az SMTP paramétereket megadni, akkor KOZPONTI_S felhasználó névvel megadva a paramétereket nem kell felhasználókként külön-külön paraméterezni, és egységesen működik. (és persze: S2KOZPONTI_S S3KOZPONTI_S ...)
  • Ha egy munkaállomáson/gépen  esetleg többféle PDF nyomtató (PDFCreator és CutePDF Writer) is fel van telepítve, akkor a Rendszer paraméterekben a munkaállomás (ha előtte ülünk, ennek NR... kódja kék) NR.. kódjának sorára rálépve !!! NEM a tartalom mezőbe!!! , hanem az alsó megjegyzés mezőben konkrétan meg lehet jelölni, melyik PDF nyomtatót akarják használni. Első karakter: C  CutePDF Writer-t akarják használni. Mivel a CutePDF Writer ingyenes verziója nem képes általunk meghatározott helyen/néven létrehozott PDF fájl után (ha nem SMTP-vel lett azonnal küldve) még az alapértelmezett levelező klienst is a PDF csatolmánnyal elindítani, ezért amennyiben nem SMTP van beállítva (vagy nincs meg minden adat a küldéshez) csak a PDF fájl jön létre. Hogy mégis valahogy segítsük az esetlegesen kért email küldést, a program megjelenítheti a mappát, ahol a PDF létrejött, vagy megjelenítheti magát a PDF-et az alapértelmezett PDF olvasóban. Ha itt második karakteren V van, akkor ezen esetekben a PDF olvasót(Viewert) indítja (Sumatra PDF-nél pl. Fájl/Küldés emailben csatolva-t választva elindul a levelező). Ha a második karakter nem V, akkor a mappa jelenik meg. A frissen létrejött PDF-en jobb egérgomb+küldés levélben: elindul a levelező. A harmadik karakter arra használható, ha ezen esetekben (nem SMTP-vel ment el) direkt nem szeretnénk, hogy a PDF elkészülése után bármi megjelenne/felugrana. Ha a harmadik karakter S akkor számla eredeti PDF-ek készítése után nem ugrik be semmi. Ha N  akkor soha nem ugrik fel semmi a PDF elkészülése után.

2023.03.20 2.38-as változat

  • A NAV Online számla kommunikáció módosítása úgy, hogy a május 1-vel várhatóan életbe lépő változásokat zökkenőmentesen kezelje. Ahol nem frissítenek a 2.38-as változatra, ott az érvénytelenítő számlák NAV jelentése hibás (piros) lesz. Ha ezt észlelve csak ekkor frissítenek, akkor a NAVONLINETER  X beállítással egy alkalommal újra kérhető a hibás státuszú számlák jelentésének újraküldése, és a helyes küldés ekkor megtörténik.
  • Kisebb módosítás az EKÁER kommunikációban
  • Új egyedi lista: ~RLBKIME  kimenő számlák átadása RLB-nek.
  • EDI adatátadás/fogadás kisebb fejlesztése (el nem készült számlák fogadása TAB-al határolt szövegfájlban)
  • REND_SZOVNEM X   rendelés sor egyedi szövege ne jöjjön át számlára, szállítólevélre

2023.03.22 2.39-es változat

  • Már érvénytelenített eredeti számlára történő újabb módosító számla esetén a NAV jelentés rossz volt, javítottuk. Jelenleg a NAV Warn (Sárga) figyelmeztetéssel jelzi az ilyen módosító számla esetén, hogy volt már érvénytelenítés. (Korábbi NAV dokumentációban, állásfoglalásokban ezt az esetet még helyesnek fogadták el.) A rendszer paraméterekben beállítható, ha azt szeretnék, hogy érvénytelenítő után már ne lehessen módosítót készíteni: ERV_NEMFOLYT   X           (Ez a beállítás a 2.38 változatban is működik, vagyis ha beállítják, nem kell csak ezért programot frissíteni 2.38-ról 2.39-re)

2024.02.19 2.40-es változat

  • A 2024-es áfa bevallás/xml sémát a NAV kismértékben változtatta a tavalyihoz képest, így a korábbi verziókkal készített ABEV_65.xml importálása során hibaüzenet jelenik meg (bár utána a betöltés helyesen megtörténik).  Az ezzel a verzióval készített áfa xml fogadása már nem ír ki hibát.
  • EDI kimenő számla fogadás kismértékű javítása/bővítése úgy, hogy el nem készült számlák fogadásakor lehetőség van számlasor szöveg, számla egyéni hivatkozás, saját bank és bizonylat szöveg fogadására is.